Az egyik leggyakoribb fogadkozás a nők szájából, ha nem felhőtlen az anyjukkal a kapcsolat, hogy nem lesznek olyanok, mint ő. Már tinikorban elhangzik, aztán csak erősödik bennük ez az érzés, hogy mindenáron máshogy akarják csinálni az életüket. Calico James is közéjük tartozik, amióta az eszét tudja, mindig esküdözött, hogy nem lesz olyan, mint az anyja, leírta, mennyire sikerült betartani a fogadalmát.
„Nem rossz anya az anyám, sőt inkább az ellenkezője: pont azért nehéz szeretni őt, mert folyton a világ legjobb anyja akar lenni. Ezért amikor szülői döntésekről van szó a saját gyerekemnél, mindig az ellenkezőjét csinálom tudatosan, mint amit anyám csinálna.
Az anyám teljes identitása azon nyugszik, hogy egy anya.
Minden energiáját belém fektette, ami talán kívülről jól hangzik, de megélni megterhelő volt. Értékelem az erőfeszítéseit, de mindig azt gondoltam, hogy túlzásba viszi, hogy nincs élete azon kívül, hogy az én anyám.
Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash)
Ahogy idősödtem, egyre nehezebben viseltem, hogy egyedül én állok a figyelme középpontjában. Mint minden kamasz, én is szabad akartam lenni, de anyám folyton, minden lépésemnél ott volt. Minél kevésbé volt rá szükségem, annál inkább kapaszkodott belém. Most, hogy már felnőttem, látom, mennyire elveszett az anyám. Ezért olyan fontos nekem, hogy ne legyek olyan anya, mint ő. Ez az érzés csak erősödött bennem, amikor megszületett a fiam. Imádom a gyerekemet, ő a világom közepe, mégis azt gondolom, hogy van más célom is az életben, mint hogy anya vagyok.
Anyám elég magányosan él, mióta elköltöztem tőle.
Nincsenek nagyon barátai, mert nem ápolta a kapcsolatait, csak velem törődött. Sokszor elmondja, mennyire hiányzom neki, az ő fejében én vagyok a legjobb barátja, de akármennyire szeretem, ez nem igaz. Inkább kötelességemnek érzem, hogy törődjek vele, hogy valahogy visszaadjam azt a rengeteg figyelmet, amit rám pazarolt saját maga helyett. De bármennyire is próbálja anyám visszaszerezni a gyerekkori kötődést köztünk, már nincs rá igazán szükségem, és arra vágyom, hogy egészséges határok legyenek a kapcsolatunkban. Amikor megpróbálok eltávolodni tőle, mindig megbántódik, nekem meg lelkifurdalásom lesz. Nehéz erről a játszmáról leszokni.
Nem akarom, hogy a fiam felnőve azt gondolja rólam, hogy elveszett lélek vagyok, ezért minden idegszálammal azon vagyok, hogy ne telepedjek rá úgy, mint az anyám rám. Szeretném, ha megértené, mennyire szeretem, de közben azt is tudná, hogy magamról is gondoskodnom kell. Nem az a jó anya, aki feloldódik az anyaságban, hanem az, aki megtartja önmagát is, miközben mindent megad a gyerekeinek.”
