Baba

Szuperhőst játszott a pápai kisfiú, kiugrott az erkélyről

A gyerek már napok óta mondogatta anyja előtt, hogy repülni fog.

Egy pápai nő 2019 júniusában a három kiskorú gyermekével, köztük a négy és fél éves kisfiával volt otthon. A gyerek ekkor már több napja mondogatta édesanyja előtt, hogy repülni fog, de az asszony ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget. A gyermek máskor is fantáziált, így például azt, hogy szintén egy filmbeli hőshöz hasonlóan a falon fog ugrálni.

szuperhős superman lego

(Illusztráció: Unsplash)

A nő kora délután teregetni akart, és karján legkisebb gyermekével a ruhákért a fürdőszobába ment, miközben a kisfiú és annak hat éves bátyja a talajtól közel négy és fél méter magasságban lévő erkélyen játszott. A kis srác kihasználta a szülői felügyelet hiányát, a ruhaszárítót elhúzta, majd előbb az erkélyen lévő asztalra, azután az egy méter magas korlátra mászott, és, hogy az utánozni kívánt szuperhőshöz hasonlóan repüljön, a korlátról leugrott.

A gyermek a földnek csapódása következtében nyolc napon túl gyógyuló töréses sérülést szenvedett.

A Pápai Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a 25 éves anyával szemben. A vádiratban tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és abban a vádlott próbára bocsátására tettek indítványt.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top