nlc.hu
Baba
Fél kézzel segítette világra kislányát az apa

Fél kézzel segítette világra kislányát az apa

Minden olyan hirtelen történt, hogy muszáj volt cselekednie, csakhogy az egyik karja éppen gipszben volt.

Ariana igazi csodababa, ezt bátran kijelenthetjük. A kislány születésének körülményei ugyanis finoman szólva nem voltak éppen átlagosak. Jade Brown már a terhessége utolsó napjaiban járt, amikor egyik éjjel hirtelen nagyon erős fájásai lettek. Párja, Rhys rötön látta, hogy nincs idő késlekedésre, azonnal hívta a mentőket.

Mivel az események nagyon gyorsan haladtak, végül kénytelen volt a bába szerepét az apuka ellátni. Miközben törölközőkért rohangált a lakásban, telefonon hallgatta a diszpécser instrukcióit. A helyzetet egy csöppet nehezítette, hogy a férfi bal karja épp gipszben volt, mivel focizás közben három helyen sikerült eltörnie a hüvelykujját. És az érkező pici lány mintha csak tudta volna, hogy gyorsnak és ügyesnek kell lennie, gyakorlatilag pillanatok alatt apukája kezében landolt.

Ha a szülés beindul, bármi megtörténhet (Fotó: Pexels)

„Könnyebb lett volna, ha baseballkesztyűben várom” – viccelődött az ifjú apa, hozzátéve, hogy nagyon szerencsések, mivel minden gyorsan és komplikációmentesen zajlott, pedig könnyen baj is történhetett volna

A vicc a sztoriban, hogy Jade eredetileg hallani sem akart róla, hogy párja jelen legyen a szülésnél, de az élet végül másképp rendelte. A fiatal nő elmondta: nagyon büszke Rhysre, hogy ilyen példásan helyt állt a krízishelyzetben.

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top