Hadas Kriszta: „Ez a műsor nem akarja megmondani, hogyan kell szülni”

Készül a Jön a baba Hadas Krisztával 4. évada: zajlanak a forgatások. Azt tudjuk, hogy a nézők szerették az előző hármat, de benned is megvolt a vágy az újabb forgatásokra harminc szülésélmény után?

Mindenképp. Sőt, szinte csak ehhez van mostanában kedvem. Szerettem a „Volt egyszer egy vadkelet” sorozatot is a Spektrumon vagy a „Keresem a családom” produkciót az RTL-en, de ez a sorozat jelenti nekem a legnagyobb örömet, mert ez az enyém, „a saját gyerekem”. Persze mindenütt kialakul valamiféle személyes kapcsolat a riportalanyokkal, de ehhez semelyik műsor nem mérhető. Itt sokkal több a visszacsatolás, ami nem egy csatornának szól, hanem személyesen nekem. A film köré közösség is épül, hiszen itt nemcsak információkat adunk, de érzelmeket, erőt, kitartást, reményt… A múlt héten, amikor ikerbabákat szültünk, a csecsemős nővér odajött hozzám, és azt mondta, amikor főiskolára járt, az én műsoromat nézte, és az győzte meg arról, hogy ez egy szép szakma. De jelentkezett olyan mellrákon átesett nő is, aki látta azt a részt, ahol hasonló sorsú nő szült, és annak nyomán döntötte el, hogy ő is belevág a gyermekvállalásba. Vagy azt írják: „miután elment a babám, láttam, hogy más is van, akinek sokadszorra sikerült. Akkor én is felállok, és megyek tovább!”. Ez a legtöbb, amit egy riporter adhat: úgy mesél el történeteket, hogy azok mások hasznára válnak.

Hadas Kriszta (Fotó: Leéb Ádám)

Mókás, hogy úgy fogalmaztál: „ikerbabákat szültetek”. Eszerint te és felelős szerkesztő kollégád, Kéky Kira együtt küzdötök ezekkel a nőkkel. Ennél intimebb helyzetbe nem is kerülhetnétek.

Így van, ott vagyunk az életük egyik legfontosabb pillanatánál. Sokan mondják, hogy ez csak a kismamára meg az orvosra tartozik. De ha meggondoljátok: mi soha nem mutatunk intim részeket, abban viszont segítünk, hogy az emberek legyőzzék a félelmeiket. Nem egy férfi valamelyik filmünk után döntötte el, hogy bemegy a szülőszobába. Mások pedig tőlünk tudták meg például azt, hogy igenis lehet császár után természetes úton szülni, ha a körülmények lehetővé teszik. Vannak sztereotípiák, amikkel le tudunk számolni.

Amikor a legelső évadot forgattátok, azt mondtad, leginkább azzal a sztereotípiával számolnál le, hogy a babavárás, a szülés, és ami utána következik, egy csodás, örömteli, rózsaszín időszak kötelező boldogsággal. Azért, hogy az anyák merjék elmondani, hogy bőven vannak nehéz pillanataik is. Azt hiszem, azóta ez már sokkal inkább jellemző.

Ez igaz, van változás, egyre többen merik elmondani a valódit, és a „most kell a legboldogabbnak lenned” mondat ma már ritkábban hangzik el. Remélem, hogy ebben nekünk is részünk volt. Az viszont nem változott, hogy ez az a téma, amihez mindenki ért, és sok nőnek leginkább a keresetlen tanácsokból van elege. És higgyük el: minden gyereknek az az egy anya a legjobb: az övé. Ez a műsor nem akar olyan lenni, amelyik megmondja, hogyan kell szülni. Ehelyett más üzenetünk van előtérben: jogod van kérdezni. Mert sokan nem mernek, azt gondolják, akkor ők lesznek a „problémásak” a kórházban. Márpedig ez a te tested, a te életed, te rendelkezhetsz felette, jogod van az információhoz és a döntéshez – persze bizonyos keretek között. Azért dolgozunk, hogy a nők visszakapják a szülésélményt, hogy a szülés ne legyen egyenlő a totális kiszolgáltatottsággal. Azt látom, hogy ma már egyre több helyen odafigyelnek erre.

Kép a Jön a baba dokumentumsorozat előző évadából

Ez jó hír, mert mi itt, az nlc.-n rengetegszer adtunk hangot azoknak, akik szerint az egészségügyi rendszer a mai napig háttérbe szorítja az anyák szempontjait. Sokan számoltak be traumatikus szülésélményről, és számunkra is úgy tűnt, hogy óriási különbség van az egyes kórházak hozzáállása és a körülmények, lehetőségek között. Ahova forgatni mentek, ott valószínűleg a „jobbik arcát” látjátok az intézményeknek, de azért kíváncsi lennék, te milyennek látod a hazai helyzetet.

Körülbelül húsz kórházban jártunk már, és valóban nagy különbségeket látunk – főleg az alkalmazott protokollok terén. Azt semmiképpen se mondanám, hogy az egyik kórházban figyelnek az anyákra, a másikban meg nem. Egyes emberekről, orvosokról, nővérekről lehet beszélni. És igen, lehet, hogy gondoskodóbbak, ha ott egy tévéstáb, de azért én bizakodó vagyok, és nem látom kifejezetten rossznak a jelenlegi szülészeti állapotokat. Amikor elkezdtük, kevésbé volt elfogadott az, hogy mondjuk, az anya járkáljon, ne feküdjön, és nemigen láttunk olyat, hogy a szülésznő illóolajos masszázst alkalmazzon. Ma szinte mindenütt megteszik, és törekszenek arra, hogy az apa bent lehessen a szülőszobán, aztán pedig meglegyen az aranyóra. Sőt, sok helyen tulajdonképp a szülésznő vezeti le a szülést, az orvos csak indokolt esetben lép közbe. Többen is vannak, akik inkább itthon szülnek, mint külföldön, pedig választhatnának. Ha állami ellátásban van az ember, akkor Ausztriában ugyanúgy sorban kell állni, mint Magyarországon…

Ahol már jártunk, ott pláne szívesen fogadnak; tudják, hogy nem egy bulvárműsor vagyunk

A ti tapasztalataitok alátámasztják a császármetszések magas arányát?

Nálunk körülbelül 6:4 arányban a természetes szülések voltak többségben, de az is igaz, hogy eleve figyelünk arra, hogy minél többféle természetes szülést mutassunk be. Nézd, lehet azon lamentálni, hogy miért ilyen sok a császár, de például akinek huszonnégy órás vajúdás után már semmi ereje nem maradt, akinél a köldökzsinór többszörösen van a gyerekre tekeredve és nem engedi, az száz éve belehalt volna a szülésbe. De fontos dolog, hogy én nem mondok ítéletet, nem vagyok orvos.

Volt már, ahol nem akartak fogadni titeket?

Nem szoktak visszautasítani, legfeljebb átalakítás miatt fordult elő ilyen. Illetve akadt egy olyan orvos, aki nem vállalta, hogy megmutassuk a munkáját. Ahol már jártunk, ott pláne szívesen fogadnak; tudják, hogy nem egy bulvárműsor vagyunk. Ezen kívül tényleg igyekszünk nem zavarni, összesen kétfős a stábunk, két kis kamerával, világítás nélkül. És azt tesszük, amit az anya elfogad. Van, aki azt kéri, hogy fogjam a kezét, más épp azt, hogy húzódjunk háttérbe. És többen is visszahívnak minket, amikor a testvér születik, azt mondják, megnyugtató volt a jelenlétünk, mert velük volt még két ember, aki szereti őket.

Van, aki azt kéri, hogy fogjam a kezét, más épp azt, hogy húzódjunk háttérbe

Milyen szempontok alapján válogatjátok a szereplőket? Azt látom, hogy van egy olyan törekvés, hogy ne csak „szabályos” családok kerüljenek be a körbe.

Így van, vannak egyedülálló anyák, húsz- és negyvenévesek, mozaikcsaládban vagy épp vegyes házasságban élők és olyanok, akik sok nehézségen mentek át, mire végre megfogant a babájuk. Viszont nálunk happy end a vége.

Sosem adódtak komolyabb komplikációk?

Szerencsére nem – bár koraszülés többször is előfordult, és egy édesanya méhét a harmadik szülése után ki kellett venni, amivel megmentették az életét. Szerencsére nem tervezett több gyermeket.

Valóban: ti nem tudjátok tervezni a forgatásokat. Amikor jön a baba, akkor ti is ugrotok – gondolom.

Hogyne, hétvégén, éjszaka… ez állandó készenlét. A múltkor pénteken szültünk, szombat hajnalban már indultunk Ausztriába. Nincs idő átöltözni vagy sminkelni. Előfordult, hogy velem töltötte volna a napot a kisfiam – Zsiga most tízéves –, de sajnos nem jött össze. Na, azt nagyon rossz volt, látni, hogy sír, dühöng, hogy elege van ebből a műsorból. De hát minden dolgozó anyának megvan a maga lelkiismeret-furdalása… Ezzel együtt tudom, hogy nem csinálom rosszul az anyaságot. Mindig is úgy csináltam, ahogy tudtam: épp elég jó anya vagyok. És mindenki tud az lenni másokkal való összehasonlítás nélkül.

Fotó: Leéb Ádám

Nagylányod, Sári már huszonöt. Ő már nem tiltakozik a munkád ellen.

Sőt, mostanában kimondottan érdekli a sorozat.

Bemennél az ő szülésére is, ha úgy alakul?

Kizárt. Biztos, hogy nem engedné.

Lassan iskolába mennek az első évados gyerekek. Hallasz még róluk néha?

Hogyne, sok szülővel megmaradt a barátság, még bulikat is tartunk. Persze virtuálisan is épül a közösség a Jön a baba Youtube és Facebook-oldalán. Előbbire nemsoká felkerül az első két évad összes, húsz filmje, és elindul a jonababa.hu is. A közösségi oldalunkon pedig már több mint kétszáz szüléstörténet gyűlt össze… nincs köztük két egyforma. Én már csak tudom: a sajátjaimon kívül a harminchetediknél tartok… és nincs olyan, hogy ne sírnánk a végén.

• Hadas Krisztának interjú közben folyt el a magzatvize
• Jó anyának lenni nem csak egyféleképpen lehet
• Hadas Kriszta élete tragédiájáról vallott