nlc.hu
Baba

Lassult a természetes fogyás Magyarországon

Ennyivel nőtt a születések és a házasságkötések száma

Csökkent a természetes fogyás Magyarországon, több gyerek született és kevesebben haltak meg, mint korábban.
Csecsemő

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • Az év első nyolc hónapjában 61 054 gyerek született, 2734-gyel több, mint egy évvel korábban.
  • Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9, július-augusztusban pedig 2,3 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.
  • 2020. január-augusztusban 84 099-en haltak meg, 3888-cal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában.
  • Január-februárban 13 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8 százalékkal többen, májusban 0,7, június-augusztusban 2,9 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

Kiemelték, a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 22 százalékkal, 6622-vel csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 44 832 pár házasodott össze, 1363-mal több, mint tavaly január-augusztusban. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-júniusban 26, július-augusztusban 6,9 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az év első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 6,9 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

(MTI)

Vészesen fogy a magyar:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése