Baba

Hat vetélés után egészséges négyes ikreket szült egy brit nő

Férjével mindig is hatalmas családra vágytak, szóval most egy percig sem bánják, hogy az otthonuk egy cirkusszá alakult át.
Hat vetélés után születtek egészséges négyesikrei.

„Álmomban se gondoltam volna, hogy nekem valaha termékenységi problémáim lesznek. Különösen azután nem, hogy az első gyerekünk, Rilee gyakorlatilag elsőre megfogant” – kezdte a Metro című brit bulvárlapnak April Gardner, aki még a középiskolában ismerte meg későbbi férjét és gyermekeinek az apját, Philt.

April a lapnak elmondta, 18 éves volt, mikor az első gyereke született. „Korán kezdtük” – magyarázta, majd hozzátette, Rilee születését követően három évet vártak Whitlee-re, ezt követően viszont 11 évet a harmadik gyerekükre. Miközben a házaspár gyakorlatilag hiába próbálkozott, April kétszer is elvetélt, majd végül már teherbe sem tudott esni. „Két egészséges gyerek után nem értettem, miért történik ez velünk” – mesélte, majd hozzátette, ahogy telt az idő, lassan megszállottja lett a témának.

Az orvosa közben kiderítette, hogy endometriózisban szenved; a betegség miatt átesett egy laparoszkópián is, ám teherbe esnie a beavatkozást követően sem sikerült. 2008 és 2010 között újabb két vetélése volt: egy babát 8 hetesen, egyet pedig 10 hetesen veszített el. „Ez utóbbi rettenetesen megviselt, mert olyan közel voltam már a második trimeszterhez” – mondta, majd hozzátette, a világ legboldogabb embere volt, mikor 2013-ban egészséges kisfiúnak adott életet. „Akkor még úgy gondoltam, többet nem akarok terhes lenni.”

Eltelt két év, és egyik este rádöbbentem, túlságosan nagy a korkülönbség a két idősebb lányom és a legkisebb Jaxton között. Szerettem volna, ha neki is van egy kistestvére, akihez közel áll korban is, ezért Phillel újra próbálkozni kezdtünk.” April két hónapos termékenységi kezelés után sikeresen teherbe esett – egyszerre ráadásul egyszerre hat magzattal.

A házaspár ledöbbent a hír hallatán, de még orvosuk kifejezett kérésére sem voltak hajlandóak alávetni magukat a szelektív abortusznak. 30 héttel és két nappal később April végül négy makkegészséges kisbabának adott életet: három kisfia és egy kislánya született. April az interjú végén elárulta, azért vállalta, hogy a nyilvánosság előtt is beszél történetükről, hogy erőt adjon olyan nőknek, akiknek hozzá hasonlóan problémáik vannak a teherbeeséssel. „Remélem, hogy reményt tudok adni nekik” – mondta.

Még több négyes ikres történet az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top