Életmód

Nézzétek, milyen nagyok már a debreceni négyes ikrek!

A napokban keresztelték meg a babákat.

Hamarosan négy kisgyerek első születésnapját fogja megünnepelni a Nagy család. Kozák Anita és Nagy Richárd babái tavaly októberben jöttek világra Debrecenban. A picik – Anita, Anna, Panna és Richárd – mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, és a terhesség 32. hetében születtek meg 1230 és 1750 gramm közötti súllyal a Debreceni Egyetem klinikáján.

Az eltelt bő tíz hónapban aztán behozták a kezdeti lemaradást, koruknak megfelelően virgoncak és szépen fejlődnek. A család ma már Füzesgyarmaton él, a napokban volt a gyerekek keresztelője. A babáknak csodájára járnak a településen – nem véletlen, hiszen négyes ikrek nagyon ritkán születnek: 600 ezer terhességből mindössze egy jut.

Az anyuka a Beol.hu-nak elmondta, az életük egyelőre az alvás-evés-játék aranyháromszögében folynak, és bizony ennyi csöppség mellett elengedhetetlen a szigorú napi rutin. Ha valami kimarad vagy borul a sorrend, akkor borul vele az egész nap is.

A magunk részéről gratulálunk és jó egészséget kívánunk a Nagy családnak!

Még ma is sokan megállítják séta közben Kozák Anitát és Nagy Richárdot a négyes ikreikkel. 👶👶👶👶

Közzétette: Beol.hu Békés Megyei Online – 2020. szeptember 7., hétfő

Négyes ikrekről szóló történetek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top