Egy anya szereti a gyermekét, sőt, társadalmi elvárás is az, hogy ha terhes egy nő, akkor ragyogjon a boldogságtól és már akkor csorduljon túl benne a szeretet a magzata iránt, amikor még csupán zigótaként lakik a méhében. Ez gyakran valóban meg is történik, de olykor az is előfordul, hogy a kismama nem érez semmit a magzata iránt, még akkor sem, amikor már félidőben van és egyre kerekedik a hasa.
Nem mindig jön a nagy szeretet
Az épp várandós nő így írt erről levelet nekünk, melyben kifejtette, mennyire elbizonytalanítja, hogy nem buzog benne elsöprő szeretet a magzata iránt: „A 32. hétben járok, és végtelenül szégyellem, hogy nincs bennem az a mindent betöltő szeretet a baba felé, amiről más anyák beszámolnak. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor igazából semmilyen érzelem nincs bennem a babám iránt, maximum az állandó aggódás, hogy egészségesen fejlődjön a méhemben. A nap minden percében az ő jóllétével törődöm, de a kötődés, amiről olvasok és hallok másoktól, nálam még egyáltalán nem alakult ki.”
Az anya elmondása szerint a házasságában boldog, szereti a férjét és tervezték a babát. Nem volt nehéz az út a terhességig sem, alig három hónap alatt összejött a baba, és azóta is minden eredménye teljesen rendben van. Mindketten a 30-as éveik elején járnak, így azt sem érzi az anya, hogy lemaradna a fiatalságáról, amiért most születik a baba. A körülmények tehát adottak és ideálisak, mégsem tud szeretettel és rajongással fordulni a méhében növekvő gyermek felé.
„Sokat aggódom azon is, hogy milyen anya leszek? Lehet az jó anya, aki nem imádja a babáját már a méhen belül?
Ha megszületik, magától indul a kötődés és szeretet is? Felkészültem arra, hogy tőlem függjön egy emberi élet?
A férjem szerint ezek a gondolatok természetesek, ahogy az is, hogy még nem kötődöm a babához, hiszen nincs itt a karomban, és a legtöbb feladat körülötte annyi jelenleg, hogy mindenféle ételt meg kell vonnom magamtól és szanaszét szurkálnak a vizsgálatok során a kedvéért. Szerinte, majd ha megszületik, nem is lesz kérdés, hogy imádni fogom pont úgy, mint azok az anyák, akik terhesen már képesek kötődni a babához. Én meg csak szégyellem magam és inkább senki másnak nem is beszélek erről, csak a férjemnek, még szerencse, hogy ő mindenben a támaszom.”
A kötődés és szeretet olykor csak szülés után érkezik meg (Kép: Unsplash)
Nem vagy egyedül!
A fent megszólaló anya érzései – vagyis azok hiánya – teljesen természetesek, és ott véti csak a hibát, hogy nem beszél más, tapasztaltabb anyákkal erről a kérdésről. Mert ha olyan anyabarátokat gyűjtene maga köré, akik már gyakorlottak a gyereknevelésben, akkor elmondhatnák neki, hogy mennyire normális, hogy nem jár rózsaszín ködben állandóan attól még, hogy van egy baba a méhében. Kata két iskolás gyerek anyja, ezt üzeni az aggódó anyának:
„Elég lesz akkor aggódni, ha majd a szülés után sem érez semmit – de ez garantáltan nem fog megtörténni, ha mégis, akkor sincs semmi baj, csak akkor a szülés utáni depresszió gyanúja felmerül és segítséget kell kérni.
Szerintem normális jelenség, amin a levélíró anya átmegy, és biztos, hogy rengeteg más anyának is vannak ilyen érzései és kételyei, csak senki sem mer beszélni róla, mert fél a többiek ítéletétől.
Mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha nem támasztanánk egymás felé teljesíthetetlen elvárásokat, hanem inkább őszintén kommunikálhatnánk arról, ami tényleg bennünk van. A lényeg: nincs ok aggodalomra, a szeretet és kötődés megérkezik a szüléssel, addig meg túl kell élni a terhességet.”
Hormonok és elvárások hálójában
Kryss Shane mentálhigiénés szakember is azt támasztja alá egy írásában, hogy gyakran előfordul, hogy nem érzi egy anya a kötődést a magzat iránt terhesség alatt, csak a szégyentől való félelem miatt nem beszélnek a nők ezekről az érzésekről.
Sok anyánál akkor ébrednek fel az érzelmek, amikor már érzik a baba mozgását, másoknak kell hozzá az is, hogy tudják a baba nemét és eldöntsék, mi lesz a neve. De van olyan is, akit akkor önt el a szeretet, amikor a kezében tarthatja a babáját és érzi az illatát szülés után.
A szakember véleménye szerint nyugodtan ráfoghatjuk ezt is a hormonokra, a terhesség őrült időszak, annyi változáson megy át az anya teste és lelke, hogy már ezzel is nehéz lépést tartani, ráadásul még hatalmas nyomás alá is kerül a kismama a társadalmi elvárásokkal, amikor random idegenek akarják megmondani, hogyan legyen terhes. A hormonális hullámvasút miatt pedig még nehezebb az anyáknak megküzdeni az aggodalmakkal és a környezetből érkező rengeteg – olykor ellentétes – tanáccsal, ingerrel.
Shane szerint a terhesség tipikusan az az időszak, amikor képtelen félelmek is rátörhetnek a kismamára, és kiborító lehet sokak számára az az érzés is, hogy a testük nem az övék, hanem „eltérítette” egy magzat. Ezek az érzések normálisak akkor is, ha amúgy régóta tervezte a pár a babát, és most mindenki azt várná tőlük, hogy úsznak a boldogságban. Az emberi test és lélek azonban nem elvárások szerint működik, úgyhogy nincs abban semmi szégyen, ha nem tankönyv szerint éljük meg a saját terhességünket, és a kötődést, szeretetet is csak szülés után érezzük a baba iránt.
Ha szülés után sem érzel semmit
A szülés utáni depressziót még mindig tabuként, szégyenként kezeli a társadalom, holott a nők több mint 10 százalékát érinti ez a betegség. Ha akkor sem érkezik meg a szeretet és kötődés, miután megszületett a baba, akkor figyelj a szülés utáni depresszió tüneteire (étvágytalanság, alvászavar, feledékenység, lehangoltság, szorongás, koncentrációs zavar, döntésképtelenség, bűntudat, önvád, értéktelenség, örömtelenség, érdektelenség, ingerlékenység, fáradékonyság), és kérj segítséget egy pszichológustól!
