nlc.hu
Baba
Kéthetesek lesznek Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei

Még csak kéthetesek, de ha felnőnek, vakvezető kutya lesz belőlük – fotó

Új kis jövevények érkeztek a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola csapatába, és a kicsikről egy igazi szuperanyuka gondoskodik. Ő Calgary.

Március hetedikén nyolc kis labradorral bővült Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola csapata, a tenyészprogramukban résztvevő egyik kutya, Calgary ugyanis életet adott kölykeinek.

Az első kicsi állítólag nagyon megvárakoztatta őket, de utána felgyorsultak az események, majd az utolsó pici is lassabban bújt elő, ami nem annyira meglepő, ő lett a legnagyobb. Az alomban összesen hárman vannak fiúk, a többiek lányok, és a kölykök közül csupán egyetlennek fekete a bundája a többiek világos színűek.

„Nagyon röviden a színt két gén két allélja határozza meg, egyiket anyai oldalról kapja a kölyök, másikat apai oldalról. A fekete domináns a sárgával és a barnával szemben, tehát ha bármelyik oldalról feketét kap, fekete lesz, de van benne sárga/barna allél is. Ha a fekete szuka sárga hordozó, mint Calgary, akkor a kölykök kaphatják bármelyiket, viszont apától csak sárgát, mert neki csak az van, mivel sárga. Ebben az alomban úgy alakult, hogy csak egy kölyök kapta az anyától a fekete allélt, a többi a sárgát” – mondja Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője.

Az iskola közleménye szerint Calgary nagyon gondos anyuka, szorgalmasan ellátja a kicsiket, tisztogatja és lelkesen szoptatja őket, a kölykök pedig szépen gyarapodnak, a beszámoló szerint ha még kicsit remegősen, de már próbálkoznak a 4 lábon történő mozgással, és már csak napok kérdése, hogy kinyíljon a szemük.

 

Calgary gondos mamaként neveli a leendő vakvezető kutyákat.

Calgary gondos mamaként neveli a leendő vakvezető kutyákat. Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Ismerd a vakvezető kutyák világát:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top