nlc.hu
Baba
Idegen gyereket vitt haza az óvodából

Saját unokája helyett egy idegen gyereket vitt haza a nagypapa az óvodából

Az sem tűnt fel a nagypapának, hogy a kislány két évvel idősebb, mint az unokája, simán hazavitte az idegen gyereket.
Nagypapa az unokájával

Az olasz Arezzo város önkormányzata vizsgálatot indított, miután egy nagypapa egy idegen gyereket vitt haza az óvodából – írja a La Repubblica.

Az idős férfi ott követte el az első hibát, hogy rossz ajtón csengetett, így az óvoda helyett a szomszédos bölcsődében nyitottak neki ajtót. A második tévedése pedig az a nyilvánvaló dolog volt, hogy nem ismerte fel a saját unokáját.

A félreértés nagyjából fél óráig tartott, ennyi idő alatt ért haza a nagypapa az idegen kislánnyal, a családtagok pedig észrevették a bődületes tévedést.

Időközben a véletlenül elvitt gyerek édesanyja is megérkezett az óvodába, és mivel nem találta a lányát, hívta a rendőrséget. A nagypapa unokája – aki egyébként két évvel idősebb a másik gyereknél – pedig még mindig arra várt, hogy valaki hazavigye.

Végül minden gyerek hazakerült a saját családjához, de fegyelmi eljárás indult a bölcsőde két alkalmazottjával szemben. A két gyerek neve megegyezett ugyan, de ez nem indokolja, hogy ilyen súlyos tévedés történjen.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Mary Blackwey)

Óvodai történetek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top