Egyedülálló anyának lenni azt is jelenti, hogy minden felelősség és minden bűntudat is a nyakunkban van.
Az egyedülálló anyaságban nemcsak azt kell megszokni válás után, hogy a legapróbb döntésekért is mi vagyunk a felelősek, hanem azt is, hogy nincs kivel osztozni a bűntudaton sem. Pláne úgy, hogy egy egyedülálló anyának nagyjából mindenre kevés ideje van, mert egyfolytában több helyen kellene lennie egyszerre. A bűntudat, hogy pont nem vagyunk soha jó helyen és miért nem inkább a gyerekeinkkel törődünk, elég kemény stresszt jelent a mindennapokban.
A felelősséggel lelkifurdalás jár
Bár szokták hangoztatni, hogy „apja is van annak a gyereknek”, a valóságban gyakran egyáltalán nem oszlik meg a felelősség az apa és az anya között válás után. Az összes apró döntés a mi vállunkat nyomja egyedülálló anyaként onnan kezdve, hogy kinőtte-e a nadrágját a gyerek, azon keresztül, hogy mi lesz a vacsora, egészen odáig, hogy a tanárok már megint beszélni akarnak a gyerekről. Minden áldott nap a lehető legjobb megoldásokat keressük, és közben ott van bennünk az állandó bizonytalanság, hogy mikor döntünk épp rosszul – ez pedig hozza magával a bűntudatot is.
Niki már négy éve neveli egyedül a gyerekeit, hasonlóképp éli meg az egyedülálló anyaságot: „Nincs szükségem férfira, jól vagyok egyedülálló anyaként, csak az hiányzik néha, hogy a döntések körüli felelősséget megosszam mással. Nekem ez a legnehezebb része ennek, nem pedig, hogy nincs, aki felfúrja a polcot vagy beszállna a rezsibe. Abban fáradok el legjobban, hogy azon jár az agyam egyfolytában, hogy a döntéseimmel vajon most ártok vagy használok a gyerekeimnek? Az exemtől hiába is kérnék ebben segítséget, csak vonogatja a vállát, nem igazán folyik bele a gyereknevelés ügyeibe. A döntéseim körüli bizonytalanságom pedig csak bűntudatot szül, ami már annyira összenőtt velem, hogy szerintem a személyiségem részévé vált.”
Elég, ha elég jó anya vagy (Fotó: Getty Images)
Anyai bűntudat megduplázva
A lelkifurdalás, bűntudat amúgy is az anyasághoz tartozik nagyjából attól kezdve, hogy pozitív lesz a terhességi teszt, mindez az egyedülálló anyáknál még megsokszorozódik, hiszen egyedül kell felelősséget vállalni a gyerekekért. Ahogy Niki fogalmaz: „Lelkifurdalásom van, mert én akartam elválni, így a gyerekeim csak kéthetente vannak az apjukkal; bűntudatot érzek, mert nyilván nem tudok olyan anyagi biztonságot teremteni a gyerekeimnek, amilyet két szülő tudna; azért is állandó megbánás leng körül, mert nem tudok annyit a gyerekekkel lenni, amennyit kellene szerintem, hiszen minden intézni való a nyakamban van, és még dolgozni is kell napi nyolc órában. Talán akkor múlna el a bűntudatom, ha örökölnék egy titokzatos rokonomtól pár milliárdot, és a napjaim 48 órából állnának.”
Az anyai bűntudat alapja a tökéletességre törekvés – írja dr. Jessica Combs Rohr pszichológus, az egyedülálló anyáknál pedig azért erősebb, mert igyekeznek pótolni az apaszerepet is a hétköznapokban, így egyszerre két tökéletes szülőt próbálnak megjeleníteni egy személyben. Márpedig az világos, hogy ez a törekvés csakis kudarcra lehet ítélve. A megoldás az „elég jó anya” eszméjében található, azaz egyszerűen el kell engedni azt, hogy valaha sikerülhet tökéletes szülőként funkcionálni. El kell fogadnunk azt egyedülálló anyaként (is), hogy nem dönthetünk mindig jól, hogy szabad hibázni és hogy a gyerekeinknek nem tökéletes anyára, hanem szeretetre és biztonságra van szükségük. Amíg ezt a kettőt meg tudjuk adni nekik, addig nem kell bűntudatot éreznünk.
