nlc.hu
Baba
Minden idők legnagyobb üstököse tart a Föld felé

Minden idők legnagyobb üstököse tart a Föld felé

Nem jelent veszélyt a Föld felé közeledő Bernardinelli–Bernstein-üstökös, amely a legnagyobb ismert üstökös.
Üstökös

Egy óriási üstökös tart a Föld felé, de a bolygónkra nem jelent veszélyt a monumentális objektum. A Bernardinelli–Bernstein-üstökös becslések szerint 96-160 kilométer széles, és 2031-ben akár 11 csillagászati egységre is megközelítheti a Napot. Szabad szemmel ekkor sem lesz látható, de a csillagászoknak ez egyedülálló lehetőség, hogy közelebbről is megvizsgálják a valaha ismert legnagyobb üstököst.

A különleges objektumot Pedro Bernardinelli és Gary Bernstein, a Pennsylvaniai Egyetem csillagászai fedezték fel hét évvel ezelőtt, a hivatalos tanulmány azonban ez idáig váratott magára. Pályamodellje szerint az Oort-felhőt szeli át, megközelítve a Naprendszert. Az üstökös utoljára körülbelül 5 millió évvel ezelőtt lépett be a Naprendszerbe, de az Uránusznál nem jutott közelebb.

Amy Mainzer, az Arizonai Egyetem csillagásza és üstökösszakértője szerint az egyik legjobb dolog az üstökössel kapcsolatban, hogy évekig tanulmányozhatják, hogyan fényesedik ki, ahogy eléri a Nap melege. Különösen érdekesek lehetnek az üstökös régebbi, belső rétegei, mivel segíthetnek felfedni, hogy pontosan miből állt az a gáz- és porfelhő, amelyből Naprendszerünk született.

(Daily Beast via Hirado.hu)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pixabay/Rolando Marin)

Még több üstökös az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top