nlc.hu
Baba
14 kilós óriásbaba született Arizónában -képek

Egy nő 14 kilós óriásbabának adott életet Arizonában – képek

A baba kicsit több súlyt nyomott a születésekor, mint amennyire számítottak...
baba, óriásbaba

Cary és Tim Patonai a hónap elején köszöntötték fiukat, Finnley-t, aki egy újszülötthöz képest hatalmas súllyal, 14,1 kilóval jött a világra. A tervezett császármetszést egy nappal korábban végezték el, az óriásbébinek az előrejelzések szerint sem pehelysúlyt, 13,8 kilót kellett volna nyomnia, ám még ennél is többel jött a világra.

Finnley idősebb testvérei, a 10 éves Devlen és a 2 éves Everett is az átlagnál nagyobb súllyal. 8,2 és 11,1 kilóval születtek. Cary azt is elmondta a Fow Newsnak, hogy mindhárom fiát ugyanannál az orvosnál hozta világra, és állítólag Finnley a legnagyobb baba, aki 27 év alatt a doktornál született.

A baba olyan nagy volt, hogy a családtagoknak el kellett szaladni a boltba nagyobb ruhákat és pelenkát vásárolni, hogy fel tudják öltöztetni a Finnley babát. Cary szerette volna, ha belefér azokba a ruhákba, amelyeket a másik két testvérétől örökölt, de minden kicsi volt rá. Ezen a képen már a nagyszüleivel láthatjuk az óriásbébit.

Fotó: Facebook

Még több cikk születés témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top