nlc.hu
Baba

Kocsis Dénesék a baba után is figyelnek az énidőre

Két hónappal a szülése után először ment baba nélküli programra Mészáros Petra és férje, Kocsis Dénes

Komoly vívódást okozott Kocsis Dénesben és feleségében, Mészáros Petrában egy mozizás, ugyanis először maradt nélkülük a kéthónapos babájuk. Persze tudják: fontos, hogy a baba mellett önmagukra és a kapcsolatukra is időt fordítsanak.
Mészáros Petra és Kocsis Dénes

A szülés után kialakuló kötelék sok édesanya esetében olyan szoros, hogy borzasztó nehézzé válik a helyzet, amikor először adódik lehetőség külön programra menni a baba nélkül. Így van ezzel Kocsis Dénes felesége, Mészáros Petra is, akinek két hónapja született meg a babája, és a Fókusznak beszélt az érzéseiről.

Az eszemmel tudom, hogy kell nekünk időt kettesben tölteni, de a szívem nem nagyon engedné, hogy itt hagyjam

– mesélte az újdonsült anyuka, aki a várandóság alatt sokat olvasott a szülés utáni depresszióról, ezért tudja, hogy most jobban oda kell figyelnie magára. Az érzéseit emiatt mindig kibeszéli Dénessel, mert ez sokat könnyít a lelkén.

Kocsis Dénes szerint nagyon fontos, hogy a gyerekkel kapcsolatos negatív érzéseket is meg kell élni, és ezeket is ki kell beszélni magukból. Fülöp szerencsére nagyon kiegyensúlyozott kisfiú, a legtöbbször át tudják mellette aludni az éjszakákat. Kocsis tudja, hogy a gyerek miatt egy kicsit most hátrébb került a sorban, de tudja, hogy szerencsés, mert a felesége így is odafigyel rá, és érdeklődik a hogyléte felől. Az is fontos, hogy időnként tehermentesítik egymást: Petra olykor el tud járni vásárolni, fodrászhoz és körmöshöz is, ezért nem érzi bezárva magát. A kis család most az ünnepekre készül, idén csendes karácsonyra számítanak, amit hármasban töltenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top