nlc.hu
Baba

Nagycsaládos sztárok

Akiknél gyerekzsivajtól hangos a lakás: nagycsaládos sztárok

Oláh Gergőéknél már az ötödik baba is megszületett.

Sztárcsaládok, akik egészen biztos, hogy nem unatkoznak, hiszen gyerekzsivajból nincs hiány.

Oláh Gergő

Oláh Gergő az X-Faktor harmadik szériájának színpadára kétgyerekes édesapaként lépett. A 2012-es tehetségkutató óta bővült a családja. Oláh Gergő és felesége, Niki nyár végén osztották meg a nyilvánossággal, hogy úton van az ötödik gyerekük.

Oláh Gergő gyerekeivel

Fotó: Olajos Piroska/smagpix

Az énekes leírta a posztjában, hogy eleinte nem tudta, megossza-e az örömét, hiszen tudta, hogy nagy támadási felületet nyújt majd az utálkozó kommentelőknek, végül mégis úgy döntött, hogy elmondja, ismét bővül a család. Most pedig az is kiderült, hogy kislányuk lesz. Pontosabban lett. Ugyanis a pici megszületett.

Balázs Gyula ‘Kowalsky’

Balázs Gyula ‘Kowalsky’ és felesége négy gyermeket neveltek együtt egészen 2021 októberéig, amikor a családfő elköltözött.

Az 50 éves rockzenész elismerte a bulvárlapnak, hogy problémáik vannak a házasságukban, de szerinte az részletkérdés, hogy van-e harmadik fél.

„Egy 25 éves, 2 gyerekes lányt választott helyettem. Szomorú ez a történet. (…) Nagyon el vagyok keseredve” – nyilatkozta korábban Valéria a Borsnak. A zenész felesége nem tudja, van-e még innen visszaút a kapcsolatukban. Úgy véli, az énekes egyáltalán nem számol a következményekkel, nem gondolkozik racionálisan.

Czutor Zoltán

Czutor Zolit és felségét, Zsanit nemrég közelebbről is megismerhettük, hiszen a 2020-as Nyerő Páros szériájában ők is játékosok voltak. 10 éve vannak együtt, 9 éve pedig házasok.

Czutor Zoli és felesége, Zsani

Fotó: Birton Szabolcs/smagpix

A Belmondo frontemberének második házasságából három gyermeke, harmadik házasságából pedig kettő született, és úton van a harmadik, szóval Czutor Zoltán hamarosan hatszoros apuka lesz. 

(Nyitókép: Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése