nlc.hu
Baba

Hajmásy Péter az apás szülésről

Hajmásy Péter drámai részletet árult el gyermeke születéséről

Eleinte nem akart apás szülést Hajmásy Péter, de végül ott volt gyermeke világrajövetelénél.
Hajmásy Péter és Nádai Anikó

Tavaly nyáron született meg Nádai Anikó és Hajmásy Péter első közös gyereke, a büszke apuka pedig RTL Reggeli vendégeként beszélt az apás szülésről. A műsorban elmondta, hogy mindenkinek ajánlja az apás szülést, bár nála először nem volt egyértelmű, hogy jelen akar-e lenni gyermeke világra jövetelénél.

„Eleinte azt mondtam, hogy nem. Aztán ahogy közeledett a szülés, akkor már szerettem volna bent lenni. Végül úgy dőlt el, hogy Ani mit szeretne. Ha ő úgy érzi, hogy menjek be és támogassam, mert ez neki pluszt ad, akkor bemegyek, ha azt mondja, nem, akkor nem megyek.”

Péter azt is elmondta, hogy azért hezitált az apás szülésen, mert tartott attól, hogy másként tekint majd a párjára.

„Bennem voltak olyan kétes érzelmek, nehogy valami olyan történjen, amitől az ember egy kicsit átkattan. (…) Nehogy undor vagy valami olyan történjen a férfiban, ami lehet, hogy megváltoztatja a kapcsolatot” – mondta Hajmásy Péter, aki saját bevallása szerint elég piperkőcnek tartja magát, ezért a szagoktól is tartott, és attól, hogy valami például ráfröccsen a szülőszobán.

Végül aztán jelen volt gyermeke megszületésénél, és csak azért nem ő vágta el a köldökzsinórt, mert egy komplikáció következtében az újszülött nyaka köré tekeredett, és ilyenkor jobb, ha orvos vágja el.

(Kiemelt kép: Olajos Piroska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top