nlc.hu
Baba
Ötéves kislány fulladt meg a locsmándi fürdőben

Ötéves kislány vesztette életét a locsmándi fürdő medencéjében

A kislányt mentőhelikopterrel a bécsi kórházba szállították, de az életét már nem lehetett megmenteni.

Locsmánd, azaz Luttsmannsburg egy Soproni járással szomszédos település Ausztriában, ami népszerű kirándulási célpont a fürdőjének, a Sonnentherme-nek köszönhetően. A hétvégén azonban tragikus baleset történt a fürdőben: egy ötéves bécsi kislány vesztette életét az egyik medencében. Hiába jött ki hozzá mentőhelikopter, már nem tudtak rajta segíteni. A Vaol.hu utánajárt az esetnek, mivel a fürdő a magyarok körében is népszerű, és számos magyar is található az alkalmazottaik között.

Sonnentherme

A Sonnentherme csúszdái (Fotó: sonnentherme.at)

A lapnak nyilatkozott Werner Cerutti, a létesítmény igazgatója, aki elmondta, hogy a Sonnentherme minden alkalmazottját még mindig erősen érinti és sokkolja mindaz, ami a hétvégén történt.

Mélyen sajnáljuk, hogy a megtett intézkedések ellenére sem lehetett megmenti a lány életét

Megdöbbentek azon, amikor a rendőrség közölte velük, hogy a kislány életét már nem lehetett megmenteni, és a bécsi kórházban meghalt. Azonnal együttérzésüket fejezték ki a szülőknek, a rokonoknak és a barátoknak a fürdő nevében. A baleset még szombat délután történt, és egy vendégnek tűnt fel, hogy a kislány már jó ideje nem jön fel a víz felszínére. Kivitték a medencéből és azonnal megkezdték az újraélesztését. A videófelvételeket már átadták a rendőrségnek. Az igazgató szerint a kamerák mindent rögzítettek: hol volt a család, mikor ugrott a lány a medencébe és mikor vették észre, sőt még az újraélesztési folyamatról is készültek felvételek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top