Somos András és Gulyás Eszter 15 éve alkotnak egy párt, ebből pedig már hosszú ideje együtt is dolgoznak. Régóta szeretnének családot alapítani, ennek pedig most jött el az ideje: a BEST magazinnak elárulták, hamarosan megszületik a gyermekük. A lap megjegyzi, Somos 52, míg Gulyás 38 évesen válik szülővé.
Úgy tervezem, hogy októberig dolgozom. Nagyon rendesek az ATV-ben a kollégáim és főnökeim, már nem küldenek külső helyszínre riportokra, főleg ebben a hőségben. Óvnak, vigyáznak rám. Egy ideje híradót vezetek, ami az én állapotomban, illetve majd a baba születése után kimondottan mamabarát munka
– mondta Gulyás Eszter, akitől azt is megtudtuk, hogy kisfiuk lesz.

Fotó: Olajos Piroska
A kismama korábban elárulta, sok dolog várat még magára, például a babaszoba kialakítása. Mint kiderült, szeretnének összeházasodni a jövőben, de majd csak akkor, ha nagyobb lesz a gyermekük. „Mindig arra vágytam, hogy a gyerekem ott legyen az esküvőmön, szeretném, ha ő is megélhetné ezt velünk. Tizenkét éve élünk együtt, pár éve mondtam Andrisnak, amikor majd megkéri a kezem, a kisfiunkkal együtt jöjjön be hozzám a szobába, hogy ő adhassa át a karikagyűrűt” – vallotta be Gulyás Eszter, aki a párjával való megismerkedéséről is részletesen beszámolt.
„A képernyőn keresztül első perctől kezdve szerelmes voltam bele, álmom volt, hogy a gyakornoka lehessek. Sőt anyának azt mondtam, nekem csak ő lehet majd a férjem, a gyerekem édesapja. (…) Amikor bekerültem a televízióba, Andrisnak volt még barátnője, így nőként rám sem nézett, csak kolléganőként. Én annyira szenvedélyesen szerettem a munkám, hogy a hét minden napján dolgoztam reggeltől estig. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Nagyon szerelmes voltam, így kemény időszak volt az nekem, de én kivártam, amíg szabad lesz a szíve. 2013-ban végre beteljesült az álmom, egy pár lehettünk. Nemsokára a másik álmom is megvalósulhat, megszületik a fiunk, utána jöhet az esküvő, a lakodalom” – részletezte a műsorvezető.
További részletek a ma megjelent lapszámban:

BEST magazin – címlap