nlc.hu
Baba & Szülők

Rubint Réka címlapon mutatta meg magát kopaszon

A kemoterápia miatt elveszítette a haját Rubint Réka, most azonban címlapon is bátran közzétette, hogyan mutat kopaszon.
Rubint Réka

Kegyetlen próbatétel elé állította az élet Rubint Rékát. Ritka rákbetegséggel küzd négy éve. A Nők Lapjának adott interjúban nemcsak arról vallott, min ment keresztül a diagnózis óta és mennyiben változott meg az élete, hanem a jövőbeni terveiről is mesélt. Sőt bátran megmutatta magát kopaszon a magazin címlapján. 

Boldog vagyok. (…) Sokkal teljesebb az életem, mint valaha. Kaptam egy lehetőséget, hogy változtassak az életemen, és én megtettem. Nem hagytam, hogy lehúzzon az örvény, ami tulajdonképpen maga a félelem. De mindehhez nem lett volna elég az optimista beállítottságom. Kellett hozzá két fantasztikus nő, a légzésterapeu­tám, Rendik Kata, és az asztrológusom, Izing Klára. Nélkülük nem hiszem, hogy ma itt lennék még” – vallotta be Rubint Réka.

Elmondása szerint a hangtálterápia is segíti a gyógyulásban. „Mindezek mellett lett egy újabb pillér is az életemben, a hangtálterápia, ahol a legelső alkalommal hallottam, ahogy az elhunyt édesapám szólt hozzám. Azt mondta: „Kicsim! Meg fogsz gyógyulni!” Ez a három erő egyértelműen mutatta nekem az utat” – meséli.

A betegsége bejelentése óta pedig már nem csak magáért küzd, másoknak is szeretne segíteni, akik hasonlóan nehézségekkel küzdenek. „A jövőben a segítés lesz az én utam” – árulta el Rubint Réka, aki már meghirdette 90 perces hangtálas meditációs óráit, várva a feltöltődni, gyógyulni vágyókat.

Kiemelt fotó forrása: TV2 Play / A Nagy Duett – videó

Olvass még Rubint Rékáról az nlc-n!

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top