De miért sír még mindig?!

A gyerekvállalással járó egyik legnagyobb előzetes félelem sokakban a baba monoton, leállíthatatlan sírása. Nem alaptalanul. Akinek még nincs babája, az azért tart tőle, akinek van, az meg azért, mert már tudja, hogy milyen idegőrlő tud lenni egy folyton síró csecsemő.

Gondolkodj hideg fejjel!

Mielőtt pánikba esnénk, essünk túl a racionális lehetőségek ellenőrzésén. Azt, hogy a pelenka van-e tele, vagy hogy még mindig éhes-e, könnyen ellenőrizhetjük, újra meg kell kínálni anyatejjel, tápszerrel (ki mivel) és rugalmasan kezelni a 2,5-3 órás etetéseket, mert ahogy egy felnőtt ember esetében, úgy egy babánál is lehetnek jobb és kevésbé jó étvágyú napok. Szomjas? Bár a védőnők nemigen ajánlják, hogy vízzel itassuk a kisbabákat, én a kisfiam születésekor mégis úgy éreztem, az anyatejen kívül néha pár korty babavízzel is itatnom kell, mert nyár közepén, a legnagyobb hőségben született. Az ettől óvó ismerőseim félelmei (miszerint a cumisüveg miatt elszokik a cicitől, illetve nem lesz eléggé éhes, mert eltelik vízzel) a mi esetünkben végül is szerencsére alaptalannak bizonyultak, mert Barna ugyanúgy igényelte az anyatejet egy éven át.
Anyahiány? Szó se róla, ha egy baba sír, ösztönből felvesszük, megöleljük. Ha egy baba mindig sír, ott gyanús, hogy nem csupán az édesanyja hiánya a kiváltó ok. Szorítja a ruha vagy a pelenka? Nekem sokszor eszembe jutott, hogy mi van, ha viszket valamije, és szegény nem tud szólni, vagy csak szoros a rugdalózó valahol… mielőtt minden kötél szakad, érdemes ezt a lehetőséget is számba venni.
Ha a fenti dolgokat mind kilőttük, akkor a következő rémkép a „biztos beteg” vagy a „fáj valamije” elmélet. Pár hetes korban sok csecsemőnél jelentkezik, és 3-4 hónapos korig eltart az infantilis kólika, vagyis a csecsemőkori krónikus hasfájás, amikor a baba ekkor még fejletlen bélrendszere erőteljesen mozog, illetve még nehezen tudja megemészteni a testsúlyához képest nagy mennyiségű anyatejet, tápszert. Ehhez hozzájárul, hogy a kicsik sok levegőt nyelnek (főleg sírás közben), ez légbuborékokat képez a testükben, tetézve a „bajt”.

A kólika tehát nem betegség, de ha nagyon fájdalmasan és megállíthatatlanul (fejhangon sikítva) sír a baba, érdemes orvossal megnézetni, mert állhat a háttérben valamilyen gyomor- és bélrendszeri elégtelenség is! Ha viszont ez kizárható, akkor talán ez is segít, hogy jobban bírjuk a gyűrődést.

Mentális hadviselés: Felvegyem, ne vegyem?

Nem szeretem a szélsőséges elméleteket, miszerint „ne vedd fel a babát, ha sír, mert el lesz kényeztetve”, vagy a „mindig vedd fel, különben nem érzi, hogy szereted”. Bárcsak ilyen egyszerű volna ez a dolog!
Egy baba folyton változik és fejlődik. Az édesanya legfontosabb feladata (szerintem), hogy minden erejével ráhangolódjon a babájára, és egy stabil, a lehetőségekhez mérten kiegyensúlyozott szülője legyen a gyereknek. Hogy ne sajnálja a kezdeti időkben az energiát, amivel ez jár. Folyton figyelni, érezni, hogy vajon milyen is ez a kis személyiség. És persze mire valamire jut, már lehet, hogy meg is változik a helyzet, de mégis, lelkileg egyre közelebb kerülünk hozzá, és idővel egyre könnyebb lesz kitalálni, hogy mit is szeretne a síró, elégedetlen baba.

Amikor a kisfiamnál jelentkezett a kólika, addig kísérleteztünk a férjemmel, míg végül (ő) ki nem talált egy hatásos „tornáztatási” módszert (lásd a tippeknél). Amikor Barna elkezdett sírni a babakocsiban sétáltatás közben, nem éreztem úgy, hogy ki kell vennem rögtön, egy ideig hagytam, és sokszor előfordult, hogy abba is hagyta, ha nem, akkor leguggoltam hozzá, megsimogattam és megpróbáltam elterelni a figyelmét, énekeltem vagy csörgő-zörgő játékot mutattam neki, és teljesen nyugodt maradtam, hiszen legjobban ők érzik meg rajtunk a kétségbeesést. Szerencsés vagyok, nálunk ezek beváltak, a kólikás időszakon kívül Barna nagyon keveset sírt, mostanában inkább sikítva nyafog, bár ez számomra ugyanolyan idegesítő, mint amikor monoton módon sírt.

Sírni az élettől

Dr. Aletha J. Solter svájci–amerikai fejlődéspszichológus elmélete szerint a sírás nem kell, hogy rémisztő dolog legyen. Mivel a babák nehezen dolgozzák fel az élettel járó, számukra még ismeretlen, furcsa dolgokat, ezért az ebből származó feszültséget valahogy le is kell vezetniük. Egy darabig erre (és semmi másra) nincs más megoldásuk, mint a sírás. Egy felnőtt esetében is sokszor előfordul, hogy legszívesebben jól kisírná magát, ami ki- és megtisztít, megnyugtat, és ilyenkor rosszul is esik, ha nem tudjuk kiadni magunkból a stresszt. Az elmélet szerint a babáknak is szükségük van a jótékony hatású „tisztító” sírásra. Persze nincsenek csakis jó megoldások, helyzetekhez, időszakokhoz mért jó megoldások vannak. Nyilván ha órákig üvölt a baba a kocsiban, át kell tenni egy hordozóba, vagy eleve fordítva, de soha nem szabad kétségbeesni ettől, vagy görcsösen ragaszkodni egyetlen elmélethez (csak hordozó, csak babakocsi, csak járóka, nem járóka, csak olyan pelenka…). Próbálgatni kell, kérdezősködni, vajon mi válhat be.

Persze rettentő nehéz egyszerre rugalmasnak, állhatatosnak, kitartónak és következetesnek maradni. Sokszor nem is sikerül, de muszáj próbálkozni mind a gyerek érdekében, mind a saját (a család, a férj) érdekében. Egy megviselt, gyenge édesanyát mindig könnyebb kiborítani, befolyásolni. A gyerekvállalás nem azért van, hogy tönkremenjünk, hanem azért, hogy egy nő kiviruljon, kiteljesedjen és boldog édesanyja legyen az összes gyermekének. Ezer meg ezer könyvet lehet teleírni, jó tanácsokkal, tippekkel, megoldásokkal, de a válasz mindig bennünk van, a babával való kapcsolatunkban.

Idegbaj helyett

Nálunk, ha már semmi nem segített, röhögtünk. Tök mindegy, hogy kínunkban vagy együtt sírva a gyerekkel, de mindig segített. A humor segít visszarántani magunkat (a másikat) a földre azzal a tudattal, miszerint a jelenlegi nem a világ legrosszabb helyzete, csak fáradtak vagyunk… És ekkor jön a következő vesszőparipa, a kimenő kérdése. Én azt mondom (tapasztalatból), hogy aki megteheti, mert van nagyszülő, barátnő vagy egy kedves szomszédasszony, akire a gyereket hagyhatja kicsit, az menjen! Meg kell törni  a rendszerességet, amit egy idő után csak egy vékony vonal választ el a mocsaras monotonitástól. Ilyenkor egy séta, egy óra sport, egy kávé egyedül, egy gyors találkozó barátnővel, kirakatnézegetés vagy akármi, ami nem ugyanaz, mint otthon lenni, igen jó hatású. Ha még szoptat az édesanya, akkor 2-3 óránál úgysem tud több időre, de az is éppen elég, hogy utána jobb kedvvel, feltöltődve érjen haza, vissza a babájához.