nlc.hu
Baba
Így szabotálják az anyukájukat a totyogók

Így szabotálják az anyukájukat a totyogók

Gyanúsak a 2-3 évesek, sosem tudhatjuk, hogy direkt, vagy csak életkori sajátosságként szabotálnak minket. Ebben az életkorban furcsa jelenségek ütik fel a fejüket körülöttünk, amelyeket egy idő után már nem írhatunk a véletlenek számlájára.

1. A misztikus módon eltűnt pénztárca

Amikor ráébredsz, hogy nincs a táskádban a pénztárcád, az a legvérfagyasztóbb pillanatok egyike. Főleg akkor, ha épp ki kellene fizetned azt az 1265 dolgot, amit a bevásárlókocsiba pakoltál. Végtelenül kínos helyzeteket szül, miközben lepereg előtted, hogy a következő hónapodat a hivatalokban kell töltened, mert a tárcádban tartod az irataidat is. Aztán otthon megtalálod a totyogód párnája alatt.

2. A stratégiailag elhelyezett legók

Amikor hajnali 5:15-kor riadót fúj a totyogód, miután éjjel négyszer kellett hozzá kelned, és kimászva az ágyból rálépsz egy okosan elhelyezett legóhalomra. Pont ott van, ahol elsőként szokott földet érni a lábad reggelente.

Így szabotálják az anyukájukat a totyogók

3. Az önálló életre kelt matricák

Amikor hazaérsz a szokásos rohanás után, és vetnél egy pillantást a tükörbe, hogy mégis mennyire viselte meg az arcodat a mai posta-bolt-bölcsi futóverseny, de azzal kell szembesülnöd, hogy a fejed helyén egy óriási Miki egér matricát látsz.

4. A gyanús fogkefe

Amikor a vécé mellett, a földön találod meg a fogkefédet, és nem tudod eldönteni, hogy ennyire álmos voltál reggel, hogy oda tetted, vagy a totyogód azzal tisztította ki a vécét nagy buzgalmában. Ez utóbbinak nagyobb az esélye, főleg akkor, ha aznap épp nagytakarítósdit játszik.

5. A cipőkbe költöző tárgyak

Amikor beleugranál a kedvenc cipődbe, de valami nem stimmel, majd kirázol belőle három minipónit és egy félig elnyalt nyalókát, amire rá van ragadva két ropi. Felejthetetlen élmény.

6. A tökéletesen időzített kakik

Amikor két perce indultatok el a félórás útra autóval, vagy akkor, ha épp elkezdted szoptatni a kistestvérét, esetleg amikor már beszappanoztad magad a zuhany alatt, az épphogy szobatiszta háromévesed biztosan ekkor kiáltja el magát: “Kakilni kell, anyaaaa!”

Olvass többet a totyogókról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top