Jo Frost, azaz a Szuperdada az Egyesült Királyság egyik legismertebb és legmegbízhatóbb csecsemőgondozási és gyereknevelési szakértője. Ő az, akit mindenki magának szeretne, jó lenne, ha mindig itt lenne a kis szobában, és bármikor, amikor gond adódik a gyerekek körül, előpattanna, és megoldana minden problémát.
Hogy ez nekem nem jutott eszembe!
A módszereit nem a saját gyerekei ihlették, mivel meglepő módon nincs neki egy sem, ám számtalan gyereket nevelt bébicsőszként az elmúlt 17 év alatt. Talán pont ezért is hitelesebb, mint sok pszichológus, aki gyereknevelésről ír, mert Jo Frost nem az iskolapadban tanulta könyvekből, amit a gyermeki lélekről tud, hanem az élet és maguk a gyerekek tanították. Józan, paraszti ésszel kidolgozott trükkjei olyanok, hogy az egyszeri anya – mint én – a homlokára csap tőlük “hogy ez nekem nem jutott eszembe!” felkiáltással.
Könyveiben nagy hangsúlyt kap a szülők önbizalmának építése. Ugyanis alapproblémának a legtöbb esetben azt találta a káoszba fulladt családok életében, hogy a szülők féltek a saját felelősségüktől, bizonytalanok voltak a döntéseikben, féltek a kudarctól, és félelmüket megérezték a gyerekek. A szülői önbizalomhiány egyik jele, amikor csak tünetileg próbáljuk kezelni a helyzeteket – például egy hisztirohamnál inkább odaadjuk azt a tábla csokit, csak ne balhézzon a gyerek –, amivel leginkább a szőnyeg alá söpörjük a problémákat. Aztán egy idő után a szőnyeg alatt már akkora halom gyűlik fel, hogy orra esünk benne.
Magabiztos, pozitív szemlélet
Jo Frost azonban azt vallja, hogy a gyereknevelésben ér hibázni, mivel a szülőség is egy tanulási folyamat, ezért a hibák elkerülhetetlenek. Csak ne felejtsünk el tanulni is a rossz döntésekből, és ha újra ugyanabba a helyzetbe kerülünk, akkor már jól tudunk majd dönteni.
“A szülői feladatok magabiztos, pozitív felfogása az egyetlen módja annak, hogy gyerekeidnek szeretetet és biztonságot tudj nyújtani, amire oly nagy szükségük van.” (Jo Frost: Szuperdada 2.)
Tapasztalatai szerint a félelem mellett a másik legfőbb probléma, hogy a szülők kommunikációja nem elég határozott és egyértelmű. Módszerei ezért zömmel kommunikációs módszerek is, amikkel könnyebben eljuttathatjuk az információkat a gyerekeinkhez arról, hogy mit szeretnénk tőlük. Ahogy Jo Frost leírja, úgy annyira egyszerűnek tűnik: változtass a szavaidon, és máris nem hisztériázik a gyerek, lilulva a bevásárlóközpont közepén. El sem hinném, ha nem működtek volna már számtalanszor ezek a praktikák az én 8 és 10 éves lányomnál, ahogy majd a most még 11 hetes gyermekemnél is remélem, beválnak majd.
1. Az éjszakai alvás: felügyelet melletti sírás módszere
Mivel a kisbabák megérzik a lelkiállapotunkat, és mindent magukba szívnak, az egyik legnagyobb ajándék, amit a gyermekednek adhatsz, ha hiszel magadban.
(Jo Frost: A csecsemőkor nagy kérdései)
A Szuperdada ezt a módszert 6 hónapos kortól ajánlja, amikor már szilárd ételt is esznek a babák, egészen kisgyermekkorig, nehezen elaltatható gyerekeknél. A jól ismert játék megy ilyenkor: letesszük a gyermeket aludni, aki hirtelen allergiássá válik a matracra és hevesen bömbölni kezd. Mi kivesszük a kiságyból, elrázzuk a fenekét, cumi, rongyi, letesz, bömböl. Jo módszerében eleve nem nekünk kell álomba ringatni a gyereket, hanem még ébren letenni az ágyába, hogy megtanuljon egyedül elaludni anélkül, hogy külső hatásokra lenne szüksége. A legjobb, ha ekkor már átköltöztetjük a saját szobájába gyermekünket, ha eddig velünk aludt.
A felügyelet melletti sírás módszeréhez egy stopperóra és rengeteg kitartás kell. A bevezetését először a nappali alvásoknál kezdjük el. Amikor felsír a baba, akkor bemegyünk hozzá, megvigasztaljuk, és kijövünk a szobából. Várunk 5 percet. Ha megint sír, bemegyünk, ismét vigasztalunk, majd kijövünk. Várunk 10 percet. Ha kell, akkor újra bemegyünk, de ezután már 20 percet várunk a másik szobában. Nagyon gyors eredménye van ennek a módszernek, pár napig kell kitartani, és a legnehezebb esetek is megtanulnak elaludni.
Fontos még az ehhez a módszerhez, hogy a vigasztalás itt nem azt jelenti, hogy kivesszük a kiságyból és elringatjuk. Úgy kell megnyugtatnunk a gyermeket, hogy nem vesszük fel, nem nézünk rá, csak megsimogatjuk, ezzel tudatjuk vele, hogy itt vagyunk neki, de aztán kijövünk a szobából. A módszer akkor lesz hatásos, ha következetesek vagyunk, és napközben rengeteg figyelmet és ingert biztosítunk gyermekünknek. A tanulási folyamatban mérföldkő, amikor megtanítjuk neki, hogyan tudja megnyugtatni magát az elalváshoz.
2. Pozitív megerősítés: négyszemközt módszer
A kölyköknek nagyon nagy szükségük van arra, hogy a szüleik odafigyeljenek rájuk, és ezért minden követ szó szerint megmozgatnak. Valami majd csak működik; ha más nem, akkor a rosszalkodás.”
(Jo Frost: Szuperdada 2.)
Sokan esünk abba a hibába, hogy akkor adjuk kitüntető figyelmünket gyermekünknek, ha valami rossz fát tesz a tűzre. Ezzel megerősítjük abban, hogy ha rosszalkodik, akkor valamilyen formában figyelmet kap. Az ilyen negatív viselkedésformát meg tudjuk oldani vagy előzni a négyszemközt módszer rendszeres alkalmazásával. A legnagyobb ajándék, amit adhatsz a gyermekednek, az a kettesben eltöltött idő, amikor ő az egyetlen gyereked, akivel foglalkozol, rá vagy kíváncsi, és csak rá figyelsz.
Szervezz ezért olyan programokat magatoknak, amikor te is csak kettesben és a párod is majd négyszemközt lehet mindegyik gyermeketekkel egyenként. Nem kell ebben a módszerben órákig tartó elfoglaltságokra gondolni, még csak el sem kell feltétlenül menni hazulról, ha tudsz pár percig elbújni az gyerekkel és valami olyat játszani vele, amit ő szeretne. Vagy csak beszélgetni. Vagy mesét olvasni. Vagy akár főzni együtt, amit például az én középső lányom szokott ilyen négyszemközt időre használni: segít nekem a konyhában, miközben együtt vagyunk, és beszélgetünk. Ilyenkor senkinek sem szabad megzavarnia minket.
3. Rosszalkodás, hiszti: a komiszlépcső módszer
Ha odafigyelsz egy nagyobb gyerek hisztizésére, az olyan, mintha tapsolnál egy revüműsorban.
(Jo Frost: Szuperdada 2.)
Talán ez a módszer az, amiről már a legtöbben hallottak, egyszerűségében zsenialitás rejtőzik. Hasonlít a régi, anyáink gyerekkorában még oly népszerű sarokba állítás módszeréhez, csak sokkal nagyobb tisztelettel közelít a gyerekekhez. Jo Frost leszögezi a legelején, hogy semmiképpen sem a gyerek megalázása a cél, még csak nem is a büntetés, hanem a helyzet feletti kontroll megszerzése. Mert amikor a gyermek tör-zúz a lakásban, vagy terrorizál a hisztikkel, akkor határozottan arra van szükség, hogy a szülő átvegye a helyzet irányítását.
A komiszlépcsővel tulajdonképpen “kivonjuk a gyereket a forgalomból”, eltávolítjuk a tett helyszínéről és leültetjük gondolkodni, megnyugodni. Arra tanítjuk meg vele a gyereket, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért, és gondolkodjon, mielőtt cselekedne. Lépésekre bontva így néz ki a módszer:
- Figyelmeztesd: Amint észreveszed, hogy valami rosszaságot művelt, rögtön menj oda hozzá, hajolj le az ő szemmagasságáig, nézz a szemébe, és határozottan közöld vele, hogy ilyet nem tehet. Figyelmeztesd, hogy ha még egyszer előfordul, megy a komiszlépcsőre.
- Ültesd a komiszlépcsőre: Ha újra megteszi, amiért az előbb figyelmeztetted, akkor rögtön fogd meg, és ültesd le a lépcsőre.
- Magyarázd el: El kell neki magyaráznod, hogy miért került a komiszlépcsőre. Mondd el neki, hogy konkrétan mi váltotta ki azt, hogy odaültetted, majd azt is közöld vele, hány percig kell ott ülnie. Mindig annyi percet ül ott egy gyerek, ahány éves.
- Hagyd magára: Nincs további társalgásnak, alkudozásnak helye, mindegy, mit mond, te menj a dolgodra. Ha feláll, és el akar menni, akkor ültesd vissza.
- Kérjen bocsánatot: Ha letelt a büntetés ideje, akkor menj oda hozzá, és kérd meg, hogy kérjen tőled bocsánatot, és mondja el azt is, hogy miért kell bocsánatot kérnie.
- Dicsérd meg: Amennyiben a bocsánatkérés őszinte, akkor dicsérd meg, biztosítsd róla, hogy rendben vagytok ,és vidd vissza oda, ahol a rosszalkodást elkövette.
A komiszlépcső persze bármi lehet, nem kell ahhoz emeletes ház, hogy használjuk ezt a módszert. Nálunk például egy kis szék volt, elkülönítve a játékoktól, hogy tényleg tűnődjön el azon, mit művelt, ne kezdjen el nagyban játszani. Fontos ennél a módszernél még az is, hogy ha egyszer bocsánatot kért, és megbánta amit tett, akkor később már ne hánytorgassuk fel neki, mert akkor azt érzi majd, hogy feleslegesen kért elnézést. Ha egyszer bocsánat van, akkor bocsánat van. A figyelmeztetést sem szabad kihagyni az elejéről, mivel akkor helyezed a döntést az ő kezébe. Egyrészt világosan megfogalmazol ilyenkor egy szabályt, amit ő megszegett, másrészt onnantól kezdve az ő felelőssége, hogy újra megteszi-e ugyanazt. Ha igen, akkor már nem kenheti rá arra, hogy nem is tudta, hogy rosszat csinál.
Három olyan módszer ez, ami a mi családunkban jól használható, bevált receptté vált, és amitől csak még szeretettelibb lett a kapcsolatom a gyerekeimmel. Ahogy Jo Frost mondja a Szuperdada 2. című könyvében útravalóul:
Így lassan fogalmat alkothatsz az átfogóbb képről, a családod mint rendszer dinamikájáról, és meglátod, hogy az egyik területen elért változás az élet más részeire is jótékony hat majd. Olyan javulást fogsz tapasztalni, amire még nem is gondolhattál.
