Vannak emberek, akik képesek szembenézni a hibáikkal, míg másoknak komoly erőfeszítésbe kerül elfogadni, hogy nem tökéletesek. Sőt olyanok is akadnak, akik egyáltalán nem tudnak vagy akarnak számot vetni önmagukkal, holott nekik lenne rá a legnagyobb szükségük. Nemcsak az élet nagy dolgai kapcsán fontos, hogy elismerjük, ha tévedtünk, hanem az apróságoknak tűnő helyzetekben is. Nemcsak a másokkal való kapcsolatunk miatt számít, hogy a helyükön kezeljük a dolgokat, hanem azért is, mert önmagunknak is tartozunk azzal, hogy a hibáinkra ne a problémák forrásaiként tekintsünk, hanem megoldandó feladatként. A személyiségfejlődés alapja az, hogy őszinték legyünk önmagukkal és a környezetünkkel is.
Akik végiggondolják az életüket, azoknak egészen biztosan az eszükbe jutnak olyan emberi kapcsolatok, amelyek utólag nézve apró butaságokon, makacsságokon csúsztak el. Legtöbbeknek a bakancslistáján éppen ezért szerepelnek kapcsolatok helyrehozására irányuló vágyak. Bár minden élethelyzet más, tanácsos mindenkinek magába néznie ilyen esetekben, mert a hibák elismerése közelebb visz a megromlott helyzetek megoldásához. Az első lépés a hiba belátása, a következő a tenni akarás, majd a cselekvés. Kevés esetben van már „túl késő”. Azok járnak jól, akik a lehető leghamarabb képesek szembenézni önmagukkal.
Szülő vagy, és?
Gyerekkorunkban jó esetben megtanuljuk, hogy erény beismerni a hibáinkat. Felnőttként viszont számtalan okból keveredhetünk olyan élethelyzetekbe, amikor a könnyebbik utat választva eszünk ágában sincs belátni, hogy nem álltunk jól egy-egy szituációhoz. A gyerekeinkkel kapcsolatos esetekben például, amikor a szülői sztereotípiák mögé bújva jobbnak látjuk megtartani a tévedhetetlen szerepét, sajnos nagyon sokszor mutatunk rossz példát. Ez az egyik olyan hiba, amit egyáltalán nem baj, ha megbánunk, hiszen így arra tanítjuk a gyereket, hogy a hibát felvállalni erény. Nekünk pedig ahelyett, hogy a megromlott kapcsolatainkon kellene dolgoznunk, marad hely a bakancslistánkon az igazi feltöltődést kínáló dolgoknak.