„Nehéz, de szép időszak volt” – Anyaság harmincévesen

Nagyon sok szempontból valóban ideális volt harmincéves korom körül anyává válni, de azért valószínűleg sok minden másként történt volna, ha hamarabb vagy később jönnek a gyerekek.

Eszter első gyermekét huszonkilenc, a másodikat harminchárom évesen szülte (Fotók: Révai Sára)

Gyerekkoromban megrögzötten azt gondoltam, hogy huszonhét évesen fogok szülni, mert a nagyobb tesóim is ebben az életkorban lettek anyák. Amikor megismertem a jövendőbeli férjemet, huszonhat voltam. Elkezdődött bennem a visszaszámlálás: egy évem van, hogy teljesítsem azt, amit a nővéreim. Na, persze nem voltam szigorú magamhoz, tudtam, hogy semmi baj, ha ez eltolódik, mégis volt bennem egy drukk. Végül huszonnyolc évesen lettem várandós és huszonkilenc múltam, amikor megszületett Sámuel, az első gyermekem.

Bár a testvéreimhez képest valamennyit „késtem”, a közeli barátnőimnek még nem volt gyerekük. Ezért mégis kicsit azt éreztem, hogy korán váltam anyává.

Ez a kép akkoriban készült, amikor Sámuel pici baba volt, Eszter pedig friss anyuka

Szörnyen éreztem magam az első terhesség alatt. Amellett, hogy mindketten iszonyatosan örültünk, én mint nő egyszerűen megcsúnyultam – legalábbis nekem így tűnt. Hogy megcáfoltam a mondást, miszerint a nők ilyenkor a legszebbek. Nagyon meghíztam, a bőröm pedig pattanásos lett. Mindenem felvizesedett, szóval legszívesebben takargattam volna magam. Emlékszem, gyönyörű tavasz volt, amikor megszületett Sámuel. A szülés problémamentes volt, de a kórházban töltött pár nap alatt többször éreztem azt, hogy rossz anya vagyok. Iszonyatosan kimerültnek éreztem magam, Sámuel pedig annyira sírt, hogy nem bírtam vele, tanácstalan voltam. Kitoltam a folyosóra a nővéreknek, kértem, hogy segítsenek. Ők elvitték, én pedig aludtam egy nagyot. Nagyon jólesett a pihenés, de amikor felébredtem, szörnyű bűntudat gyötört.

A képen Sámuel, aki mostanra kiegyensúlyozott iskolás nagyfiúvá vált

Korábban azt gondoltam, hogy gyakorlott vagyok, már ami a gyerekeket illeti, hiszen a nővéreim gyerekeivel sokat foglalkoztam. Mégis, amikor hazajöttünk a kórházból, sok mindenben elbizonytalanodtam. Emlékszem, eleinte nem mertem egyedül felöltöztetni a picit és betenni a hordózóba, csak segítséggel, de aztán viszonylag hamar belerázódtam.

Az első gyerekkel, mint gondolom sok családban, mindannyiunknak nehezebb volt.

Utólag visszagondolva sok hibát követtem, követtünk el a férjemmel. Túl sokat szigorkodtunk a fiammal, kiabálásokkal és feszültségekkel terhes időszak volt. Fannival ez már enyhült, vele sokkal lazábbak vagyunk.

Sajnálom, hogy Sámuelnek jutott mindaz, amit kezdő szülőként elrontottam, de azért ma már mégsem érzem rossz anyának magam. A biztonságot adó szeretet, ami mindennél fontosabb, mindkét gyereknek megadatott, ez látszik is rajtuk, többé-kevésbé kiegyensúlyozottak.

Emlékszem, friss anyaként, amikor nézegettem a barátnőim fotóit a közösségi oldalakon, irigykedtem, hogy milyen szabadok. Van idejük barátkozni, kávézgatni, amikor csak kedvük tartja. Az ilyen gondolataim miatt rögtön el is szégyelltem magam. Tudtam, hogy annál nagyobb boldogság nincs, mint hogy az embernek gyereke születik, ugyanakkor azt is tudtam, hogy az az elveszett felelőtlenség már nem tér vissza… Ezek az érzések kavarogtak bennem, szerintem egy enyhébb szülés utáni depressziós korszakom is volt. Éjszakánként virrasztottam, még akkor is képtelen voltam nyugovóra térni, amikor Sámci régen az igazak álmát aludta. Ettől másnap fáradt, ingerült és rosszkedvű voltam. Ez sokáig tartott. Nehéz, de szép időszak volt, na… (nevet).

Fanni Eszter szakasztott mása

És bár az első terhesség alatt nem éreztem jól magam a bőrömben, nem féltem attól, hogy ez megismétlődik. Vagyis a pattanásoktól és az elhízástól igen… Fannival nehezebben estem teherbe, kicsit később jött, mint számítottunk rá. A második terhességem viszont pont ellenkezőleg alakult, mint az első. A terhességi cukorbetegségem miatt diétáznom kellett, olyan volt az alakom, mint egy bombanőé. Ezt persze élveztem, és a bőröm is szép maradt.

A kislányom születése után kiegyensúlyozottabb voltam, a depresszió sem tért vissza. Laza, könnyed időszak következett, immáron két gyerekkel.

Ha visszatekintek az elmúlt éveimre, hogy hogyan lettem fiatal lányból komoly anyuka, örömöt érzek. Ami hibákat elkövettem, emberi dolgok, és a lényegen nem változtatnak. Szeretem a gyerekeimet, és boldog családdá váltunk. Mi, így, négyen.