nevelőszülők
Utógondozója ellopta a pénzét, Norbi mégis hisz a gyermekvédelemben
2020-tól családias otthonokban élhetnének a gondozást igénylő gyerekek
Egy magyar anya, hat gyerek, egy kutya és kétszáz bárány
Öt gyerekük mellé örökbe fogadtak még hatot, hogy a testvéreknek ne kelljen elválniuk egymástól
„Egy koszos cumisüveg volt az összes tulajdona, meg a rajta lévő kis ruha” – nevelőszülők mesélnek
„Sokszor éreztem azt, hogy nem bírom tovább, most ásom el a gyereket”
Netes szenzáció lett az 5 árva testvér, akik egy családhoz szeretnének kerülni
„Felnőttkorban azt csomagolják ki, amit gyerekkorban kaptak” – Harsányi Levente két napra beköltözött az egyik SOS Gyermekfaluba
28 év után megvan az anya, aki otthagyta csecsemőjét a kórházban
Egy életcélom volt csak: nem akartam olyan szülő lenni, mint az én szüleim
18 éve kereste vér szerinti apját, végig a szomszédjában élt
„Állandóan be akartam bizonyítani, hogy megérdemeltem a szüleim szeretetét”
Szívszorító üzenet egy nevelőszülőtől, akinek 70 gyereke volt eddig
Szegényen, de legalább együtt karácsonyoznak a félárván maradt testvérek
Anett 4 testvérével az utcán kéregetett, ma diplomás édesanya
„Az ölelés, ami szívből jön, számomra felér a teljes boldogsággal”
Lehetőséget kaptam, hogy 8 évesen gyerek legyek, ne anyámék helyett felnőtt
Örökbefogadási papírokkal lepte meg nevelőapját a születésnapján
„Törvényellenes törvényszerűség”: nemcsak a lakását, de a gyerekeit is elvesztette a Danó család
A nagy korkülönbség miatt nem fogadhatják örökbe Botondot
Egyre több gyerek él gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél
Tíz ismert ember, aki élt nevelőszülőknél vagy intézetben
Kevesen jelentkeznek nevelőszülőnek
Évente csak 10 fogyatékos gyermeket fogadnak örökbe
Címlap
top
A pszichológia szerint azok az emberek, akik visszatolják a széküket, amikor elhagyják az asztalt, gyakran mutatják ezt a 9 csendes erősségüket
Mit jelent valójában, ha a fekete rigó minden nap visszatér a kertedbe?