Kerekecske mamácska

Kattints a képekre!

A kórházban a tükrök egyébként akkorák, hogy egy átlagos felnőtt nő az arcát is csak két részletben láthatja. Így csupán a kissé biblikusan hangzó hatodik napon láthattam meg magam teljes valómban, és szomorúan kellett konstatálnom, hogy az a kitüremkedés, ahol régebben Balázs lakott, még régebben a hasizmom, egyáltalán nem áll jól nekem.

S még a hosszú – a szakirodalom szerint – gesztenyebarna csík sem dobta fel a pocakomat. Három hónap elteltével ez az apró szépséghiba már egyáltalán nem is foglalkoztatott, ugyanis más gondok is jelentkezni kezdtek…

Azon már túltettem magam, hogy a melleim megnőttek, és hajnalonként úgy nézek ki, mint Pamela Anderson karikatúrája, de az a felismerés, hogy másutt is kezdek hasonlatossá válni a termékenység-szobrocskákhoz, sokként ért. Hosszú vívódás után – minthogy a tejtermelésnek nem tesz kifejezetten jót az erőkifejtés – óvatosan elkezdtem tornázni.





Balázst letettem az ágyra, az akkor még mindenféle veszély nélkül megvalósítható volt, és elkezdtem végezni a hasznosabbnál hasznosabb gyakorlatokat. Bali először csak mosolygott, majd hangosan kacarászni kezdett a produkciómon. Amikor őt is bevontam a hasizom ill. gáterősítő gyakorlatokba, szinte nevetőgörcsöt kapott.

Néhány hónapig a súlyzós gyakorlatoknál is segített, bár szerintem súlyzó még így nem vigyorgott edzés közben. A közösen végzett bicepsz és tricepsz erősítő gyakorlatok azért is hasznosak, mert az emelések közben a baba egyensúlyérzéke is fejlődik, de hosszú távon nálunk kivitelezhetetlennek bizonyultak. Az ok prózai volt: én nem erősödtem olyan gyorsan, mint ahogy Balu gombóc gyarapodott, úgyhogy kénytelen voltam visszatérni a régi, bár sokkal unalmasabb súlyokhoz.

A másik fontos változtatás étrendi jellegű volt. Kezdetben Balázs hasfájós volt, ezért a zöldség- és gyümölcsfélékről szinte teljesen le kellett mondanom, mert a legártatlanabbnak tűnő is pokoli hasfájásokat okozott neki. Így aztán kénytelen-kelletlen, no meg az idő-spórolás jegyében gyorsan rákaptam a könnyen elkészíthető tésztafélékre, és a még gyorsabban megkenhető ünnepi vajas kenyérre. Néhány hónap folyamatos tesztelés után be kellett látnom: ezek az ételek bizony hizlalnak. Az egészben az a legszomorúbb, hogy a diós patkó sem bizonyult diabetikusnak.





Csak némi idő, kísérletező kedv és szerencse után sikerült visszacsempésznem étrendembe a sokkal egészségesebb és rostban gazdagabb ételeket. S hogy mi az eredménye a nassolás visszaszorításának, a gyümölcslevek vízzel való helyettesítésének, a sok gyümölcs- és zöldségvacsorának? Nem áltatom magam. A katalógusok modelljeivel mutatkozó egyezések egyelőre még csak közös humanoid eredetünkre vezethetőek vissza, de már fel tudom venni a régi ruhatáram egy-egy kedvenc darabját, s úgy állnak rajtam, mint régen. Vagy legalábbis majdnem…