Ennek feldolgozása rengeteg erőt és odafigyelést kíván. Ehhez először is tisztában kell lennünk azzal, mi történik a lelkünkben. Kinek-kinek más, gondolhatnánk okkal. Ugyanakkor vannak típusos, közös pszichés jelenségek.
Furcsa is lenne, ha a burjánzásnak induló kicsi lényt idegen testet a testünkben az első pillanattól feltétlen és megingathatatlan szeretettel és rajongással fogadnánk. Öntudatos nőként éljük az életünket, szuverén valónkban, vágyakkal, hibákkal, szerelmekkel, csalódásokkal. Megszerettük a fiatal testünket, tudunk bánni a mosolyunkkal, alkalmazkodtunk a környezetünkhöz, nagyjából tudjuk, mit akarunk a világban. Magunkban bízunk, és magunkért felelünk. Ugyanakkor erős kötődési vágy él bennünk, és harmincéves kor körül sürgető paranccsá erősödik bennünk a reprodukciós ösztön. Ahhoz, hogy ezeknek a belső késztetéseknek engedjünk, tudatában kell lennünk annak, hogy a párunkkal szilárd, bensőséges a viszonyunk, hogy olyan férfi áll mellettünk, akiből jó társ és jó apa lesz. A koraterhesség lelki válságait legnagyobbrészt a fenti gondolatokkal való vívódás okozza.
Úgy éreztem, közénk állt a baba
Számos tanulmány és a szülészorvosok tapasztalatai azt mutatják, hogy a terhességek többsége nem tervezett, vagy ha az, akkor is inkább amolyan végül is nem baj, ha jön a baba alapállásban fogan. Ezért aztán amikor megvan a bizonyosság, egy sor nyugtalanító kétséggel kell megküzdeni: mi lesz a szerelmünkkel, mi lesz a terveimmel, a karrieremmel, a fiatal éveimmel, az utazásommal, a tanulmányaimmal, a szabadidőmmel, miből fogunk megélni, ki fog segíteni és egyáltalán: alkalmas vagyok-e anyának.
 |
Amikor Tamarával állapotos lettem, a legnagyobb szerelemben égtünk Gáborral emlékszik vissza Cserhátiné Petró Katalin, egy kislány és két kisfiú édesanyja. Ugyan ismertük már egymást két éve, de csak négy hónapja jártunk együtt. Örültem, de meg is riadtam, amikor a teszt kimutatta, hogy terhes vagyok. Valahogy úgy éreztem, közénk állt a baba, illetve, ahogy telt az idő, egyre inkább Gábort éreztem idegennek a hármasunkban. Szegény elég rosszul viselte, hogy az utolsó hónapokban már nem is akartam a közelembe engedni. Három évvel később Ákost egészen más érzésekkel vártam ő tervezett gyerek volt, végtelenül kiegyensúlyozott, nyugalmas, boldog volt a terhesség. Úgy éreztem, a topon vagyok, erőm, energiáim teljében, mindent meg tudok csinálni, imádtam a pocakomat, és élveztem a szexet egészen az utolsó napokig. Mégis, azt mondom, a kicsi Miló kihordásakor érett meg bennem teljesen az anya. Emlékszem, alig vártam, hogy esténként letegyem a nagyokat, és magamra maradjak vele a fotelban üldögélve. Ott aztán eljátszottunk ketten amikor érezte, hogy nyugalomban vagyok, elkezdte a fickándozást a hasamban. Érdekes, hogy Gáborban is talán ekkorra teljesedett ki az apai vágyakozás: amikor megtudta, hogy Miló megfogant, sírva fakadt örömében.
Nincs két nő, akinél a terhesség testileg és lelkileg azonos lefolyású lenne mondja Magenheim Rita a Szent Margit Kórház szülész-nőgyógyásza. Meghatározó, hogy ki milyen élethelyzetben esik teherbe. Nagyon különböző reakciókat látunk a nők arcán, amikor elébük tárjuk a bizonyosságot. Általában eléggé nyíltak a pácienseim, mesélnek a családi-érzelmi hátterükről. Az egyikük elmesélte, hogy bár régóta tervbe volt véve a gyerek, a párja most mégis megmakacsolta magát, és hallani sem akar róla. Láttam, hogy benne nincs bizonytalanság, meg akarja tartani a babát, de nem mindenáron, nem a társa ellenében. Megbeszéltük, meddig lehet várni a döntéssel. Végül a tizenkettedik héten jött, és újságolta boldogan, hogy a párja beleegyezett.
A teljes cikk a 32. heti, augusztus 10-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
