 |
Tovább olvasom, hogy egy zsidó kislány miként próbál új életet kezdeni, igyekszik a múltját megismerni, és szorgalmasan mindent megtanulni. Mindezekben “nagyapja” segíti, aki az egyetlen biztos pont és támogatás az életében – egyenlőre – és kettejük szoros kapcsolata tényleg megindítóan szép.
Mikor végre konkrét helyet kap a cselekmény, a második részben feje tetejére áll minden, és a kislány újabb családot kap. A kislány – akiről, mint kiderül már 16 éves lány – kezdi megérteni, hogy mit jelent abban a korban zsidónak lenni, megismeri a szerelmet és az eddigi álomvilágból, belecsöppenünk a valóságba – ’56-ot írunk és megérkezünk Budapestre. Találkozunk Rákosival, csendőrökkel, feketeingesekkel, majd elérkezünk október 23.-ához. Párthűség, elvtársak, mozgalmi dalok, DISZ, szónoklatok a Bem téren, oroszok, Sztálin-szobor ledöntése, könyvégetés az Oktogonon, pogrom, horogkereszt, KISZ és itt végképp elvesztem a fonalat.
Vagyis a történetet követem, de a történelmi tudásom már nem elégséges a könyv helyes értékeléséhez, így hát szülői segítséget kérek – gyors történelmi lecke – és az idegen szavak kéziszótárt bekészítem. Ahogy a kislány felnő – és korban meghalad engem – érzem, hogy a tartalom is más irányt vesz a fejemben. Mert számomra már a harmadik rész kissé elvont, vagyis csak túl filozofikus. A lány, aki itt már 20 év körül jár, és 1960-at írunk, kiutazik Tel-Aviv-ba az ott élő rokonaihoz. De itt se maradhat soká, mert nagyapja kórházba kerülése, majd halála, és Magyarország visszahúzza. A befejező részben, miközben visszafele utazik Magyarországra a gépen, összefoglalást kapunk az eddigi életéről és történetéről, de már felnőtt fejjel átgondolva.
