Minden anya rémálma, hogy egyszer nehogy az ő gyereke legyen az, akire ilyen megkövülten bámulnak. Akin a sértést megtorolják, és aztán persze az anyját is elővegyék. Milyen szülő az ilyen, aki erre neveli a gyerekét!
Pedig kevéssé valószínű, hogy bárkinek is eszébe jutna ilyet tanítani. Magunk döbbenünk meg a legjobban, amikor a gyerekünk megharap egy másikat. De miként tudjuk elérni, hogy soha többé ne tegyen ilyet?
Furcsa, hogy a harapás az agressziónak az a fajtája, amitől a legtöbb szülő fél. Pedig ha a gyerek nehéz, éles tárgyakat hajigál, rugdos, sokkal veszélyesebb, mégis, a harapás egy másik kategória. Ennek az az oka, hogy a harapás nemcsak a testet, hanem az érzelmeket is megsebzi, terrorizálja az áldozatot és megfélemlíti a szülőket. A harapós gyereket a legtöbb helyen kitiltják, kiközösítik, emiatt a szülőt is kirekesztik, megbélyegzik.
| Kapcsolódó fórumok: |
Azonnal cselekedjünk!
Sok oka lehet, és ezek különböznek egy nyolc-tíz hónapos vagy egy hároméves gyerek esetében. Lehet, hogy a kicsi csak a másikat szeretné jobban megismerni (hasonlóan az ízleléshez, evéshez és beszédhez). Védekezési mód (a fogak minden fiatal emlős fegyverei), hiszen a gyerek nem tudja ösztönösen, hogy harapni nem szabad. A gyerek egyszerűen nem érzi jól magát, és ilyen helyzetben harap a másikba. És előfordulhat, hogy teljesen ok nélkül támad.
Mielőtt azonban elmélyednénk az okok kiderítésében, a legfontosabb, hogy azonnal megértessük a gyerekkel: ez nem helyénvaló. Ezt úgy taníthatjuk meg neki, hogy határozott „nem harapunk” felszólítással eltávolítjuk a gyereket. Nem kell megértenie, hogy miért nem szabad, elég, ha azt megérti, hogy nem szabad. Ilyenkor érdemes a helyszínt is elhagyni (már ha nem otthon harapott meg minket a gyerek), ezzel még jobban nyomatékosítva, hogy rossz dolgot művelt.
Visszaharapni?
A mai napig él az a szemlélet, hogy a harapós gyereket vissza kell harapni. A „majd én megmutatom, milyen érzés” értelmetlen és fájdalmas, és a gyerek nem fogja megérteni, hogy mit akarunk ezzel elérni. A kicsik leghamarabb hároméves koruk körül képesek arra, hogy beleképzeljék magukat mások helyébe, ekkor látják meg először az összefüggést aközött, amit ők tesznek másokkal, és amit mások tesznek velük. Ekkor értik meg, hogy milyen érzést okozhatnak másoknak.
Nehéz lesz úgy elmagyarázni a gyereknek, hogy ne legyen erőszakos, ha a magunk büntetése sem más, mint egy erőszakos tett, a visszaharapás. Hogyan is érthetné meg, hogy a harapás csak a felnőttnek megengedett? Ha azt akarjuk elérni, hogy a gyerek ne legyen agresszív, akkor tudnia kell, hogy soha, senkinek nem szabad megharapnia a másikat. Sem otthon, sem a bölcsődében, óvodában. Az erőszakos büntetés még erőszakosabbá teheti a kicsit, de az sem jó megoldás, hogy arra biztatjuk, hogy valamin – párnán, ajtón, babán – vezesse le a feszültségét. Az ártalmatlan erőfitogtatás is erőszak. Ezzel a módszerrel, mondjuk, elterelhetjük az eredeti áldozatról (lásd másik gyerek) a figyelmet, abban viszont megerősítjük a gyereket, hogy tettlegesen reagáljon, ha mérges, vagy ha megbántottnak érzi magát.
Elmúlik
A legtöbb gyermek számára a harapás egy szakasz, és ahogy a kifejezőeszköz-táruk fejlődik, válnak ők is egyre szociálisabbá, lesznek más eszközeik, hogy kommunikáljanak, vagy kifejezzék az érzelmeiket. Az agresszív viselkedés akkor marad abba, ha a felnőtt mindig és azonnal megállítja, figyelmet tanúsít a megbántott iránt, és megpróbálja mindkét fél érzéseit tekintetbe venni. Minden alkalommal azt kell benne erősíteni: nem harapunk, nem ütünk, nem rugdosunk, hanem megbeszéljük egymással.
