A játszótér nagyon ideális a társaságra vágyó, otthonról „kiszabaduló” anyukák számára: amíg a gyermekek önfeledten játszanak, lehet egy kicsit beszélgetni, tapasztalatot cserélni, tanácsokat osztogatni, és persze dicsekedni saját gyermekünk képességeivel. – Az enyém már egyévesen beszélt, és ugyanakkor már szobatiszta is volt – mondja az egyik anyuka. – Az enyém pedig már az óvodában olvasott – kontrázik a másik.
Ilyen és ehhez hasonló mondatokat már minden anyuka hallott. Van, akit nem zavar, van, aki viszont úgy gondolja, hogy valamit rosszul csinált, mert az ő kis porontya nem ennyire ügyes vagy nem elég okos. Pedig nincs ok ezt hinni: minden kornak megvan a fejlődési üteme és mindennek eljön a maga ideje. Vannak kiugró fejlődéstörténetek, de attól még, hogy gyermekünk nem előbb kezdett kanállal enni vagy pohárból inni, mint a szomszédé, még nem jelenti azt, hogy bármiben is lemaradt volna.
– A baráti társaságunkban az én kislányom kezdett el a legkésőbb menni. Egyévesen már minden vele egyidős totyogott, ő maximum kapaszkodva járkált, de azt is bizonytalanul – meséli Emese, a kétéves Petra anyukája. – Nem szoktam ezekkel a megjegyzésekkel foglalkozni, de bevallom, az elején zavart, amikor rákérdeztek, hogy Petra vajon miért nem megy még. Ráadásul én sem tudtam rá választ, csak azt láttam, hogy bátortalan. Aztán tizenhárom hónaposan nekiindult a nagyvilágnak, minden átmenet nélkül: egyik nap még kapaszkodott, másnap pedig segítség nélkül elment egyik helyről a másikra.
Nincs ok az aggodalomra
| Kapcsolódó fórumok:
• 2,5 éves és nem beszél! »
|
A gyermekeket születésük után sokszor látja a védőnő és a házi gyermekorvos. Tőlük bármikor lehet tanácsot kérni, és jobb esetben arra is fény derülhet, hogy a gyermekünk miért nem csinál még bizonyos dolgokat. Legtöbbször azonban az a válasz, hogy nincs miért aggódni, a gyermek egészséges, egyszerűen csak nem érett még arra, hogy bizonyos dolgokat csináljon.
A legtöbb anyukának a szobatisztaság okozza a legnagyobb problémát. Főként azok a szülők szokták korán elkezdeni, akik tervezik a munkába való visszaállást, és nem szeretnék, ha gyermekük a bölcsődében még pelusos lenne.
Helmeczi Katalin védőnő szerint a szülők többsége igyekszik minél hamarabb túl lenni a pelusos korszakon. A gyermekek általában kettő, kettő és fél éves korukra „érnek meg” a szobatisztaságra, ami nem jelenti azt, hogy háromévesen már késő lenne. Ha viszont elkezdjük, akkor ne hagyjuk abba a közepén, és ne kezdjük el azelőtt, hogy a gyermek készen állna rá, mert akkor tovább tart.
– Nekem szerencsém volt, Gergőt, ahogy menni kezdett, elkezdtem a bilire ültetni, és bár hetekig az égvilágon semmi sem sikerült bele, mégis úgy éreztem, hogy nem szabad abbahagynom – mondja a vidéken élő Edina. – Az idő és a kitartás engem igazolt: a kisfiam egyszer csak úgy döntött, hogy nem is olyan rossz dolog ez, így már másfél évesen szobatiszta volt, még éjszakára sem kellett neki a pelus.
A gyerekek rugalmasabbak
Az teljesen természetes dolog, hogy a szülő büszke arra, ha sikerül valamiben a gyermekének a legjobbnak lennie. De azt sohasem szabad elfelejteni, hogy ez a világon semmit sem jelent: aki későn tanul meg járni, az nem biztos, hogy később nem lesz maratoni futóbajnok, mint ahogy abból a gyermekből is lehet „szövegláda”, aki később kapott rá a beszéd ízére.
– Bence, amikor oviba ment, még nem beszélt, így egy kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz, ha majd a többiek nem értik, hogy mit szeretne. Biztosan szerencse is kell hozzá, de nagyon jó csoportba került, senkinek nem okozott gondot a gyerkőcök közül, hogy megértse őt. Sokan kedvesen kérdeztek vissza, ha nem értették. Szerintem a gyerekek sokkal rugalmasabbak, mint mi, felnőttek. Nem paráznak dolgokon, hanem elkezdik megoldani a saját eszközeikkel. Ha kellett, többször is megkérdezték – meséli a ma már hétéves kisfiú anyukája. – Kezdetben zárkózott volt, de fél év múlva, amikor elkezdett rendesen beszélni, teljesen megnyílt a többiek felé.
„Bezzeggyerekek”, szuperanyukák
Az hagyján, hogy a szülők egymást között nem győzik dicsérni saját gyermeküket, de figyelni kell arra, hogy a gyermeket sose hasonlítsuk össze másokkal. Ne mondjuk neki, hogy „bezzeg a Ferike már olvas, te pedig még a betűket sem ismered” – ezzel elvesszük a kedvét, csalódott lesz, és valószínűleg még Ferikét sem fogja szeretni.
– A kisfiam elsőbe ment, és az első szülői értekezlet elég rossz tapasztalatokat hagyott bennem. Beindult a gépezet: többen nekiszegezték a kérdést a tanító néninek, hogy „az nem baj, ugye, ha a kislányom már tud olvasni?”. „Nem fog így unatkozni a többiek között?” – meséli Horváth Beáta, a hétéves Kriszti anyukája. – Nekem pedig az jutott eszembe, hogy mindjárt felteszem a kérdést: Az enyém még nem olvas, nem ír! Azért jöhetünk elsőbe?
– A szülők gyakran túlreagálják a gyermekük „hiányosságait”, pedig minden gyermek más. Az egyik előbb szobatiszta, a másik előbb beszél, a harmadik előbb kezd járni – mondja a védőnő. – Vannak dolgok, amelyeket nem lehet siettetni, de természetesen sokat segíthetünk, ha következetesek és kitartóak vagyunk. Türelmesen meg kell várni, amíg a gyermekünknél eljön az idő, és ráérez a különböző dolgok ízére. A kényszerítés általában dacot szül, a sikertelenség pedig csalódottságot. Hagyni kell, hogy magától jöjjön rá, hogy ha például megtanul kanállal enni, akkor nem kell annyit várnia, mert elkezdheti akkor is, amikor az anyának más dolga van, és még nem ér rá foglalkozni vele.
Minden gyermeknek van egy saját ritmusa. Ha hagyjuk és türelmesen terelgetjük őket, akkor a megfelelő időben tudni fogják, hogy mit kell tenniük. Ha nem erőltetjük és nem szidjuk meg őket minden egyes sikertelen próbálkozás után, akkor elkerülhetjük a kudarcokat. És egy jó tanács: mindenkit meghallgatni, de ügyesen szelektálni a tanácsok között, és nem elhinni mindent, amit az elfogult szülők mondanak!
