
Kicsi pandák és koalák
![]() |
Tokaji Zsolt |
Alapvetően az egész olyan egyszerűnek tűnik, hiszen enni kell. Sőt, mivel egy fejlettnek és jólétinek mondott civilizációban tengetjük a mindennapjainkat, és vállalkoztunk a gyereknevelés nemes küldetésének beteljesítésére, ennek szinte automatikusan kellene működnie. Gyermekeink dúskálhatnak a vitaminokban, tápanyagokban meg a nyomelemekben gazdag ételek között, mert hát „nekem nősz nagyra, szentem…” De mi van, ha a kölök az istennek sem akar dúskálni, illetve már nagyon fiatalon a minimálisra szűkíti az általa fogyasztásra alkalmas vagy inkább méltónak tartott élelmiszerek listáját? Szülőként ilyenkor mindennel megpróbálkozunk, aggodalmunkban minden lehetséges trükköt bevetünk, mielőtt utódunk oly drasztikusan redukálná a repertoárját, mint az óriáspanda vagy koala, amelyek köztudottan a bambuszon és az eukaliptuszleveleken kívül másra rá sem tudnak nézni. És egy ilyen finnyás gyerekkel megáldott vagy megvert szülő szerintem ki is egyezne a bambusszal vagy az eukaliptuszlevéllel, már amennyiben az nem génkezelt vagy nem tartalmaz mérgező tejport; egyéni leleménnyel ezernyi módon elkészíthető mindkettő – gondolom. Csakhogy a kölykök a legritkább esetben választanának ilyesmit. Ismeretségi körünkben volt olyan kissrác, aki éveken át gyakorlatilag csak gumicukron és Túró Rudin élt, egy kislány meg csak és kizárólag rózsaszínűt evett.
Egyet a papának, egyet a mamának…
Bezzeg az én időmben!
Mint annyi minden más, az ízlésvilágunk és a táplálkozási szokásaink is gyerekkorban alakulnak ki. Meg aztán ebben is biztos van valami örökletes izé… Ha belegondolok, én nem voltam különösebben válogatós gyerek. A szüleim persze biztosan másképpen emlékeznek. Jó, volt egy-két dolog, amit nem voltam hajlandó a számba venni: a kövér hús, a sertéshús, a lecsó, a pacal, a finomfőzelék, a paradicsomleves, a káposztás cvekedli… De nagyjából ennyi, és a zömével inkább konzisztenciális fenntartásaim voltak, nevezetesen ránézésre olyan gusztustalannak ítéltem, hogy meg sem kóstoltam… Ezek után persze hogy elnézően bánok a válogatós gyerekemmel, és megpróbálok a kedvében járni. De könyörgök, az ég szerelmére, mi kivetnivalót talál egy négyéves a tejbegrízben?
Közétkeztethetetlenség
Szép új világ
Most, így negyvenhez közelítve viszont már a saját bőrömön érzem, milyen nyavalyákat tudnak okozni a korábban beidegződött helytelen táplálkozási szokások. Annak idején én csak olyasmiket hallottam a szüleimtől, hogy „edd meg, mert kell a vitamin”, meg „zöldséget is egyél, mert skorbutot kapsz”. Én meg már olyanokat magyarázok a nyolcéves fiamnak, hogy mik a telített zsírsavak, mi az a koleszterin, miért legyenek fenntartásai a tartósítószerekkel és mesterséges adalék anyagokkal, és akkor lát kiborulni, ha guargumit tartalmazó pudingot akar venni a boltban… Megváltozott a világ! Egy nagy ételpara az egész, és úgysem lehet elég okos és bölcs az ember. De most már legalább nem válogatós a gyerek!