Tisztelt Ranschburg Úr!
Ismét Önhöz fordulok segítségért. Kisfiunk két és fél éves. Május elejéig az édesanyjával és a nagymamájával volt otthon, de a nagyi hirtelen megbetegedése és a feleségem munkahelye miatt egyik napról a másikra (szó szerint) bölcsődébe kellett őt adnunk. Két hetünk volt a beszoktatásra, ezt én (az apuka) csináltam végig vele. Ebben a két hétben a gondozók szerint nagyon jól mentek a dolgok. Csak a reggeli búcsúzáskor volt egy-két perc sírás, utána jól elvolt, jól evett, és a második héten már ott is aludt. A harmadik hetet betegség miatt otthon töltötte. Ezt követően viszont kezdtek megváltozni a dolgok:
- Szinte semmit sem eszik a bölcsiben, pedig igen-igen jó evő. Tény, hogy otthon most sincs gond ilyen téren.
- Már nemcsak reggel sír (amikor az anyukája otthagyja), hanem délutánonként is, amíg érte nem megyek.
- Azok a dolgok, amik eddig nagyon érdekelték, amiket szívesen csinált, most nem érdeklik. Minden ilyet elutasít.
- Ha kérdezzük, hogy mi történt a bölcsiben, akkor azt mondja, hogy semmi, és soha nem is mesél róla.
- Pár napja – van, hogy óránként is – felsír éjszaka, és ha kérdezzük, miért sír, akkor azt válaszolja, azért, mert anya elmegy.
- Egyre többet hisztizik, dühöng, megsértődik, magára zárja a szobája ajtaját. Már alig merjük rendreutasítani, vagy kérni tőle bármit – úgyis veszekedés lesz belőle.
A fentiekkel kapcsolatban kérdezném, hogy ezek normális „tünetek” a bölcsivel kapcsolatban? Egyáltalán, csak a bölcsinek tudhatók be? Elképzelhető, hogy nem érett még meg a bölcsire, az elszakadásra? Kivegyük a bölcsiből, és próbálkozzunk később az óvodával? Hogyan viselkedjünk, mit tegyünk otthon? Kényeztessük egy kicsit, vagy próbáljunk mindent úgy csinálni, ahogy eddig?
Válaszát, segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel:
B. Domonkos
Kedves Domonkos!
Kérdésére nagyon nehéz válaszolnom, hiszen nyilván nem „jókedvükben” döntöttek úgy, hogy a gyereket bölcsődébe adják. Igen, a „tünetek”, amelyeket felsorol, elhúzódó beilleszkedési problémára utalnak, de szerencsére itt a nyár. Ha mód van rá, júliusban és augusztusban ne járjon a gyerek bölcsibe, töltsön el minél több időt anyjával és apjával, meghitt módon, úgy, ahogy ez régen zajlott. Segítsenek a gyereknek, hogy megtalálja önmagát, szeresse, amit régen szeretett, és élvezze az együttlétet szüleivel. Ha anyagi, egzisztenciális vagy egyéb okból fontos, hogy a gyerek bölcsődébe járjon, szeptemberben kezdjék újból a beszoktatást. Könnyen lehet, hogy a második próbálkozás már sikeresebb lesz. Ha viszont megengedhetik maguknak, várják meg, amíg kicsi fiuk eléri az óvodáskort. Biztos, hogy ez a legvonzóbb alternatíva.
