A szülők mégis sokszor előbb kérnek gyermeküknek felmentést a tornaórákról, mint hogy együtt kocogjanak velük például a Margitszigeten…
Kövér szülő, kövér gyerek – nem tanulunk?
Fruzsina ma is szégyenlősen gombolgatja a nadrágját, húzza föl a pólóját. Ha teheti, inkább elkerüli a vetkőzős helyzeteket. Ma már csak kicsit duci, de gyerekként, kamaszként kimondottan kövér volt.
„Állandóan zrikáltak, hogy tehén vagyok, meg hájpacni. A legnagyobb szégyen az volt, amikor egyszer beszorultam egy játék alagútba. Mindenki röhögött, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna. Ugyan a tornaóra mindig kész kínszenvedés volt, az osztálytársak lassan elfogadtak. Kézilabdázó anyukám sosem tudta túltenni magát azon, hogy én ilyen vagyok. Folyton a barátnőmmel példálódzott: »Bezzeg az Ancsa!« Rajongott a vékonyka lányért, a mi viszonyunk pedig egészen megromlott” – emlékszik a ma már kétgyermekes anyuka.
Képünk csak illusztráció |
Fruzsina és férje, Tibi súlyproblémákkal küzd ma is, az állandó fogyókúra bűvkörében élnek. Tibinek magas a vérnyomása, szívproblémákkal már többször volt kórházban. Mindössze harmincnyolc évesek. Fruzsi viszont rendszeresen sportol. Mindezek ennek ellenére lányuk, Dóri is ugyanebben a cipőben jár. Rendszeresen ott ül Fruzsi edzésén, meccseken, próbál futkározni a többi gyerekkel, de rendre kidől az első köröknél. Inkább a kispadra ül, és elővesz valami nasit a hátizsákjából. Hol egy zacskó chips, hol csokigolyó, a legjobb esetben egy Túró Rudi. Amióta emlékszem, Fruzsi egyszer vagy kétszer szólt Dórira, hogy „kislányom, már igazán nem lehetsz éhes”, miután teljesen kiürítette elemózsiás zsákját. Még ha tudja is pontosan: mindezt nemcsak Dóri egészsége, de lelke is megsínyli…
Túlélési stratégiák
Barbi is a saját bőrén tapasztalta, hogy a gyerekek néha kegyetlenek.
„Amióta az eszemet tudom, kövér vagyok, és ez nem betegség. Állandóan szekíroztak, talán ha két-három barátnőm volt. Nyolcadikos koromra nagyon meguntam az egészet, és aki beszólt, azt megvertem, vagy legalább megpróbáltam. Amikor majd mindegyik megkapta a magáét, vagyis rájöttek, hogy nem hagyom magam, képes vagyok a sarkamra állni, onnantól kezdve minden rendben volt. Nekem is mindenki puszival köszönt, hívtak mindenhova. Az önbecsülésemet akkor sem ez adta vissza, hanem a többedik udvarló, mert az elsőnek még nem hittem el, hogy komolyan gondolja. Már nem érdekel a súlyom. Most, huszonhárom évesem már van párom, akivel most várjuk az első babánkat” – meséli Barbi saját „túlélési stratégiáját”.
De hogy miért van erre egyáltalán szükség? Vajon miért nem tudnak a szülők figyelni, időben lépni, és ráterelni a gyerekeket a helyes útra? Gábor például ma is alig mer hazamenni, az ugyanis ripsz-ropsz öt kiló pluszt jelent. A most normál súlyú férfi gyerekkorától kimondottan hájas volt, néhány éve, felnőtt fejjel lett elege az állandó szenvedéstől és szégyenérzetből, amit a komoly súlyfeleslege miatt élt meg. „Anyukámék zsírral főznek, igazi jó, nehéz magyaros kajákat, és folyamatosan tömnek. Mert ugye, úgy szép a gyerek, akkor egészséges, ha jó az étvágya” – mondja Gábor.
A kövér gyerek gyakran célpont
A kutatók szerint a súlyproblémákkal küzdő gyerekeket 63 százalékkal nagyobb valószínűséggel csúfolják, mint a normális testtömegű diákokat. A szülők „figyelmetlensége” ráadásul azért is furcsa, mert a kutatások alapján a kicsúfolt gyerekek szülei a gúnyolódást tekintik a gyerekeik egészségét leginkább fenyegető jelenségnek. A megtámadott diákokra gyakran jellemző a depresszió, a feszültség és a magányosság. Nemcsak csúfolják, de gyakran ki is közösítik társaik a túlsúlyosakat. Egy másik vizsgálatban azt kérdezték, hogy kit hívnának el szívesebben a születésnapi zsúrjukra. A gyerekek az átlagos és vékony osztálytársak neveit emelték ki, míg a legkevésbé népszerűek a túlsúlyos társaik voltak. Egyébként a túlsúlyos diákok is inkább az átlagos vagy vékony testalkatú társakat látták szívesen.
Elhízásjárvány
A gyermekkori elhízás mindezek ellenére olyannyira terjed, hogy ma már a szakemberek elhízásjárványról beszélnek. A legfrissebb amerikai adatok szerint minden harmadik gyerek elhízott vagy túlsúlyos, ennek következménye, hogy élete során minden harmadik, 2000-ben született gyermeknél cukorbetegség alakul ki. Beavatkozás nélkül a most született gyermekek rövidebb ideig fognak élni, mint szüleik.
„Idén Magyarország is csatlakozott a WHO gyermekkori elhízást monitorozó kezdeményezéséhez, így most országosan csaknem 1300 hétéves kisdiákot vizsgáltunk meg a nemzetközileg elfogadott módszerekkel. Ez alapján minden ötödik fiú és minden negyedik lány túlsúlyos vagy elhízott. Csaknem minden korosztályban tíz év alatt megháromszorozódott a kövér gyermekek aránya. Ennek komoly veszélye, hogy a kövér gyermekek jelentős százalékban kövér felnőttek lesznek. Ma már gyermekkorban is egyre gyakrabban találkozunk az elhízás jelentős szövődményeivel, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség, zsíranyagcsere-zavarok, szív- vagy mozgásszervi problémák” – mondja a lesújtó híreket dr. Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet vezetője.
Energia-egyensúly!
Ő kollégáival évek óta ennek megelőzésén dolgozik. Különböző iskolai programjaikkal azt igyekszik megtanítani, hogy a gyerekek kerüljék el azokat a táplálkozási kockázati tényezőket, amelyek növelik a gyermekkori elhízás valószínűségét, mint a reggeli elhagyása, a cukros üdítők, a túl nagy adagok vagy az „üres kalóriák” fogyasztása. De egyértelműen elhízáshoz vezet, ha a képernyő előtt eltöltött idő meghaladja a napi két órát. „Felméréseink szerint a gyermekek hétvégén csaknem négy órát töltenek képernyő előtt. Jövő héten indul az újabb, a »Startolj reggelivel« egészséges iskolareggeli-program tizenegy megye tizennégy iskolájában, ami arra tanítja majd a gyerekeket, szülőket, hogy például a reggeli elhagyása jelentősen növeli az elhízás kockázatát.”
A túlsúlyos/kövér gyermekre jellemző:
|