Mire mész a büntetéssel?

Az ember társas lény, éppúgy szüksége van szeretetre, elfogadásra, mint ételre, italra és fedélre a feje fölött. Ezért fontos, hogy a gyerek úgy nőjön fel, hogy felnőttként el tudjon igazodni a saját kultúrájában, az ott uralkodó értékek alapján. Képes legyen beilleszkedni az adott közösségbe úgy, hogy jól is érezze magát. Ismernie kell tehát az együttélés szabályait. És itt a kihívás! Hogy tanítsuk meg arra, hogy mit szabad, és mit nem? Ha logikusan gondolkodunk, célravezető, hogy amit helyénvalónak ítélünk, megjutalmazzuk, ami ellenünkre van, megbüntetjük. Ez a módszer laboratóriumi állatkísérletek esetében kiválóan működik, ám már a komolyabb kutyaiskolákban is túllépnek rajta. Azoknál a fajoknál, amelyek számára fontos az együttműködés, a jutalmazásnál, büntetésnél árnyaltabb lehetőségek kínálkoznak a tanulásra. Az ember ebből a szempontból felülmúlhatatlan.

Történet két oldalról

Az ötödikes Kata délután a szokásosnál hamarabb mehetett haza a suliból. Gondolta, elhívja a barátnőit. A szülei nem voltak otthon, övék a kégli. Megéheztek, uzsonnáztak kicsit, egyiküknek eszébe jutott, főzzenek kakaót is. Azután birtokba vették a fürdőszobát, ahol kipróbálták anya szépítkezőszereit, majd bekapcsolták Katáé mellett apa számítógépét is. Amikor anya hazaért, majdnem elájult: a konyhában még a földön is kakaópor, morzsa. A fürdőszobában a megviselt sminkkészlet, apa számítógépe lefagyva…
Hamar megszületett a büntetés: egy hét szobafogság. Nézzük meg ugyanezt Kata szemével: anya állandóan azt hajtogatja, foglalja el magát, ahelyett, hogy sorozatokat nézne a tévében. Anya eddig büszke volt arra, ha készített magának uzsonnát. Katának fogalma sem volt arról, hogy apa számítógépének baja lehet. Viszont fontos, hogy a barátnői elfogadják. Ez a legfontosabb egy ötödikesnek.

Ahhoz, hogy Kata tanuljon a dologból, az is szükséges, hogy tudja, mi is a baj valójában. Megértse, hol húzódnak a határok, mi az, amiről ő dönthet, mi az, amit a szülők engedélyével használhat. Büntetés helyett jobb lett volna, ha elmagyarázzák neki, mi is mindezzel a baj. Az eredeti történet végét nem ismerjük, de könnyen lehet, hogy a szülők nem tartották be a büntetést, és anya végül engedett. Büntetés helyett szembesítsük a gyereket tetteinek következményével, és tartsunk ki amellett, hogy hozza helyre a hibát. Ez fog tiszteletet kiváltani a gyerekből, nem a fenyegetőzés. Büntetés hatására a gyerek meghunyászkodik, csak azért, hogy békén hagyják, vagy megbocsássanak neki. A hatás elmúlik, ahogy a szülő nincs jelen. A gyerekben és a szülőben is bűntudatot gerjeszt, ami növeli köztük az érzelmi távolságot, és ez a további konfliktusok táptalaja lesz. Ha ennek ellenére büntetéshez folyamodunk, csak akkor ér valamit, ha azonnali, és a gyerek érti, miért kapta. A „kapsz, ha hazaértünk!” vagy „majd megmondlak apádnak!” típusú fenyegetések csak félelmet váltanak ki. A verés a szülő kudarcát igazolja, és arra tanítja a gyereket, hogy ha valami baja van, ő is üthet. Ha büntetésből bezárjuk valahova, a rettegés fog rajta eluralkodni, ez az állapot megint nem alkalmas arra, hogy elmélyüljön gondolataiban, és belássa, hogy hibázott.

Ötösért ötszáz

Azt gondolhatjuk, a dicséret, a jutalom csak segítheti abban, hogy jól viselkedjen, jól teljesítsen. Sajnos ez sem ilyen egyszerű. Ha valakit folyton dicsérnek, kiég, ha állandóan jutalmazzák, megcsömörlik, de ha nem kapja meg a szokásos „adagját”, csalódik. Egy idő múlva már nem lehet fokozni sem a jó szót, sem az ajándékokat. Ha minden ötösért kap egy ötszázast, ha a jó bizonyítványért egy biciklit, ha a jó érettségiért egy autót, akkor megszokja, hogy nem a tudásért, hanem a pénzért kell tanulni. Jobban mondva: a járandóságáért. Elvész a tanulás öröme és az a lehetőség, hogy ő döntse el, mivel foglalkozik szívesen. Hiszen a jó jegyekért kapott fizetség nem tesz különbséget a tantárgyak között. A dicsérettel szemben az ösztönzés mindig jó hatással van a gyerekekre. Ha azt hajtogatom: „Ügyes vagy, okos vagy”, ez állapotot tükröz, adottságot dicsér, aminek a megléte nem a gyereken múlik. Ha azt mondom: „Látom, ezért keményen megdolgoztál!”, elismerem, hogy rajta múlott, hogy jó eredményt ért el. Neveléspszichológiai kísérletek bizonyítják, hogy azok a tanulók, akiket az eszükért dicsértek, kevésbé lelkesen vágtak bele egy újabb feladatba, mint akiknek az erőfeszítéseit emelték ki. A dicséret sajnos a visszájára is fordulhat. A nagyobb gyerek hamar észreveszi, ha a felnőtt nem őszinte, és csak biztatni akarják, mert ügyetlen. Az ösztönzés a nagyobb gyerekre is jobban hat, hiszen érzi: bíznak benne, hogy még többre képes.

Társas készségek A „szociális agy” akkor fejlődik a legjobban, ha a gyerek születéstől fogva biztonságban érzi magát; ha bármikor (éjjel-nappal) a szüleihez bújhat, érezheti illatukat, melegüket; ha nem hagyják magára bánatában, ha sír, mindig megvigasztalják; ha elfogadják érzéseit – bátran lehet mérges, szomorú, vidám; ha a felnőttek nem tolakodóak – ha a kicsi nyugalomra vágyik, békén hagyják; ha a felnőttek kiszámíthatók, nem szeszélyesek.

Bajkeverők biztonsága

Általában azokból lesznek a „kibírhatatlanul rossz” gyerekek, akik már kiskorukban elvesztették biztonságérzetüket és önbizalmukat. Ehhez még rendszeres verésre sincs szükség. Elég, ha pici korától elutasítóan vagy ridegen nevelik, és olyan feladatok elé állítják, amelyek teljesítésére a kicsi még nem képes. Vagy nem vesznek róla tudomást, és az egyszerűség kedvéért mindent ráhagynak. Talán a legnagyobb kárt a kiszámíthatatlan, szeszélyes szülő okozza, aki egyszer mézesmázos, máskor keményen büntet, aki egyszer megközelíthetetlen, máskor rátelepszik a gyerekére, aki néha csak úgy tréfából megijeszti, bántja, mert nem tudja felmérni, hol a játék és a rettegés határa. Ilyen élmények hatására a kisgyerek önbizalma elvész, hiszen számára a szülő – akármilyen is – maga az Isten: „Ha így bánik velem, biztosan megérdemlem!” A kicsinek folyamatosan tartania kell attól, hogy megnyugtatás helyett bántani fogják, és ez életre szóló nyomot hagy benne. Aki ilyen körülmények között nő fel, egy idő múlva feladja a kezdeményezést, és visszahúzódó lesz, vagy éppenséggel rájön, hogy valójában nincs vesztenivalója. Az utóbbi esetben már sem a szülő, sem a pedagógusok nem alapozhatnak arra, hogy a gyerek meg akar felelni a környezet elvárásainak. Ahhoz, hogy kordában tudják tartani, egyre komolyabb büntetéseket rónak ki. A büntetés viszont csak ideiglenes hatást ér el. Lehet, hogy a felnőttek jelenlétében nem követ el több „rosszaságot”, de amint nem érzi a tarkóján a tekintetüket, már nincs miért visszafognia magát. Nehéz ebből az ördögi körből kikerülni, de lehetséges, ha legalább egy személyt talál az életében, aki megerősíti önbizalmát, türelemmel, megértően foglalkozik vele, és érthető határokat állít fel számára. Ez lehet az időközben megváltozott szülő, egy pedagógus, egy edző, egy barát, a szerelme vagy egy pszichoterapeuta.

 

A cikkünk a Nők Lapja Egészség szeptemberi számában jelent meg.

A magazin tartalmából:

• Mitől alszunk jobban?
• Zsírok – barát vagy ellenség?
• Stroke: három órán múlik
• Tízórai, uzsonna – 12 egészséges tipp

Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!