Kicserélik a csecsemőt
A matriarchális társadalmak azon alapultak, hogy csak az anyáról lehetett megkérdőjelezhetetlenül tudni, hogy a gyerek az övé, manapság már ez sem biztos. A véletlen vagy – ami még rosszabb – szándékos cserétől való félelmünk különösen indokolt, mivel a csecsemők – lássuk be, még ha a miénk is a legszebb – meglehetősen hasonlóak. Amikor a babát elviszik fürdetni, legszívesebben GPS-t kapcsolnánk az ápolóra, sőt mivel a technika nem az erősségünk, fonalat kötnénk a gyerekre és el nem eresztenénk, amíg tisztán és épségben nem tér vissza, vagy remélhetjük, hogy jól járunk a „cseregyerekkel”.
Beöntés
Aki még nem szült, az talán nem is tudja, hogy a szülés előtt előfordulhat, hogy muszáj elszenvedni egy beöntést. Ennek az okait férfiolvasóinkra való tekintettel nem taglaljuk, de azért lássuk be, még ha a végkifejlet szépségén nem is igazán ront, azért az ember lánya a „nagy napra” sutba dobná az emésztését az összes végtermékével és procedúrájával együtt.
Nagyon fáj
Bár vannak olyan nők, akik azt mesélik nekünk, hogy a szülés életük egyik legcsodálatosabb élménye volt, azért van okuk kételkedni benne, hogy a „csodálatosban” az is benne foglaltatik, hogy nem is fáj annyira. Ha nem fájna, akkor biztos nem lennének – egyébként harcos, strapabíró – nők, akik könyörögnek az orvosnak, hogy szúrja őket gerincen egy tűvel és bénítsa le a testük alsó felét. Persze reménykedhetünk, hogy mi ahhoz a csoporthoz fogunk tartozni, akiknél elég lesz egy kis figyelemelterelés.
Ismeretlen a gyerek
Arra feltehetőleg kevesen számítanak, hogy ufót fognak a világra hozni, de tény, hogy a csecsemő, aki a születésekor egyszer csak ott lesz és utána kb. húsz évig marad is, elsőre egy idegen ember. Sokan félünk tőle, hogy nem fognak azonnal elönteni minket az anyai érzések; vagy hogy nem is fogunk tudni úgy örülni az új családtagnak, ahogyan a terhesség alatt elképzeltük. Pedig hát miért pont mi szülnénk meg pont azt a babát, akitől az egész csecsemőosztály frászt kap?…
Kórházpara
Ha nem akarunk otthon szülni, mert Geréb Ágnes mostanság nem elérhető, akkor a szülés kapcsán négynapos kórházi tartózkodás vár ránk. Eddig attól is kivoltunk, ha el kellett menni a háziorvoshoz, most pedig kórház? Ennek a fele sem tréfa; olvassuk a blogokat, kérdezősködünk, hogy megtaláljuk a magyar egészségügy intézményei közül azt, amelyikben nem sintérek és vajákosok dolgoznak, közben mindenhol ellentmondásos véleményeket találunk; egyetlen biztos pontunk marad: a választott orvosunkba vetett hit.
Beteg a gyerek
Vannak olyan – mindennél tiszteletreméltóbb – nők, akik tudatosan vállalnak beteg gyereket is, de a többségünk erre egyszerűen nincs felkészülve. A terhesség alatt mindenre kiterjedő vizsgálatokat végeznek, de mi van, ha mégis? Álmainkban gyakran látunk hat-, sőt százhat ujjú csecsemőket, néha pedig egyenesen úgy tűnik, mintha három lábbal rugdosnának belülről. Szerencsések vagyunk, ha a pasink megértést tanúsít és nem pszichiátriára visz, hiszen ő pontosan tudja, hogy a gyerek teljesen egészséges.
Szövődmény
Valljuk be, azért kicsi az esélye, hogy a szülésbe akár mi, akár a kicsi belehaljon, azért persze félni lehet tőle: előfordulhat, hogy a köldökzsinór rátekeredik a magzat nyakára, vagy hogy megakad a szülőcsatornában, és akkor onnan nagyon gyorsan ki kell venni. Az orvosoknak mindennapos esemény a császármetszés, de mi azért inkább kihagynánk a szikét, ami felmetszi az addigra amúgy is eléggé szétzilált hasunkat.
Eltűnik az orvos
„…De Józsi, mi lesz, ha az orvost elrabolják a földönkívüliek, amikor épp szülnöm kell?” – Ilyen és ehhez hasonló kérdések a fogantatás óta eltelt idővel egyenesen arányosan gyakrabban fordulnak elő. Mi nők, akik még azon is kiborulunk, ha a fodrászunk vagy a manikűrösünk szabadságra megy, nem akarunk egy idegen segítségével szülni. Persze, a „másik” orvos is meg tudja oldani, ha bármi baj van, de a szülés legalább olyan intim esemény, mint a fogantatás, persze hogy nem akarjuk, hogy a nőgyógyász pont akkor ünnepelje patakokban csorgó vodkával a szülinapját, amikor épp szétrepedni készülünk. Ne merészelje. Ne.
Női részek
„Gátszakadás: au. Gátmetszés: au. Gátvédelem: az biztos jó lesz, az kell nekem…” – és akkor utánanézünk: a gátvédelem azt jelenti, hogy nem metszenek, hanem megpróbálják kitámasztani az izmokat, hogy tudjanak maguktól nyúlni – jól hangzik. Viszont nagy eséllyel repedni fog magától, és az sem kizárt, hogy a végbélig…. Szóval ezt majdnem biztos, hogy nem lehet megúszni. A gyerek nagyobb, mint – jó esetben – bármi, ami valaha a vaginánk közelébe került, és ki kell hogy jöjjön. Nem lehet visszatuszkolni, nem lehet összezsugorítani, császármetszést kérni pedig nem ér.
Nem szép a gyerek
Az, „hogy minden újszülött szép” vagy „minden újszülött csúnya”, nézőpont kérdése. Ha azonban nem általánosságokról filozofálunk, hanem a saját utódunkról van szó, akkor nem árt, ha tudjuk szépnek, de legalább is megkapónak látni. Lehet, hogy amikor meglátjuk a véres-nyálkás csomagot, akkor nem fog eszünkbe jutni az angyalarcú kisgyerek, akivé hamarosan válik, és inkább elkezdünk bőszen imádkozni, hogy legalább okos legyen majd?
…És a pasi…
Ha épp szülni készülünk, akkor hajlamosak vagyunk – érthető okokból kifolyólag – megfeledkezni a születendő gyerek apjáról, sőt az is lehet, hogy haragszunk rá, amiért része volt benne, hogy sokáig akkora volt a hasunk, hogy nem tudtuk bekötni a cipőnket sem, és ráadásul nem is ő fogja megszülni. De ha megvan a baba és megszámoltuk az összes ujját, akkor valószínűleg megint eszünkbe fog jutni az emberünk, és felmerül a kérdés, ő vajon hogyan élte meg, hogy a mindig tüchtig menyecskéjét széttárt lábbal látta ordítani, vinnyogni és csatakokban lógó hajjal fújtatni. Lehet, hogy a nemi szervünk látványa egy babafejjel a közepén sokkolta és nem is fogja ezt kiheverni? – Dehogynem.
