 |
| Ringó, a sztár |
Fáradhatatlanul és következetesen ostromolja őket a nagybetűs Ajándékért. Egy kiskutyáért.
Tény, hogy a négylábú kibérelte a kívánságlisták első helyét. Nem múlt el úgy ünnepi december, húsvéti április és a szülinapos október, hogy ne nézett volna ránk könyörgő, kerek kék szemével, és ne mondta volna a maga ellenállhatatlan két-három-négy-öt éves módján, hogy „én úúúúúgy, de úúúúgy szeretnék egy kutyát!”. Ráadáaul idén tavasszal elfogyott alólunk az a még Lola által is elfogadott bombabiztos érv, hogy „Kicsim, ameddig emeletes házban lakunk és nincs kertünk, biztosan nem lesz kiskutyánk”. A gyerek nem is habozott bevinni a jobbhorgot elköltözésünk másnapján, hogy tudniillik: „mama, daddy, ugye látjátok, hogy itt van kert?”
Lola persze nem tudta, hogy mind az anyja, mind pedig az apja múltjában és tudatalattijában csupa-csupa boldog gyerekkori kutyás élmény segíti az ő keresztes hadjáratát. Mint mindig, most is én voltam a puhább, és végül a lányomhoz hasonló fáradhatatlan és következetes aknamunkával elértem az eleinte húzódozó Alexnél, hogy nosza, vágjunk bele. A győzelemért cserébe sajnos be kellett vállalnom, hogy a kerti kakifelszedés és a reggeli séta az én reszortom lesz…
A fajta nem volt kérdéses. Azt a véletlen egybeesést (vagy ha úgy tetszik, égi jelet) ugyanis, hogy mind Alex családjának, mind pedig nekünk ugyanolyan kutyáink voltak gyerekkorunkban, nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Így aztán a német dog mellett döntöttünk. Igen, tudom, hogy hatalmasra nő, akár nyolcvankilós is lehet felnőtt korában. Igen, tudom, hogy első pillanatra éppen a méretei miatt úgy tűnhet, hogy nem gyerek mellé való. Pedig nagyon is. A dogok – és ez nemcsak tenyésztői, hanem családi tapasztalat is – fenséges és tekintélyt parancsoló külseje jámbor, hűséges, családszerető lelket rejt. Hatalmas fejüket barátságosan fúrják az öledbe, erős mellkasuk mögött érzékeny és szerető lélek lakozik. Nem is beszélve arról, hogy ha az egyiptomi fáraóknak jó volt ez a fajta, akkor nekünk is megteszi. Miután megtaláltunk a megfelelő egyedet (szerelem első látásra, apró fekete kan, fehér tappancsokkal, orral és mantellal), már csak a centit kellett vagdosni, mire haza lehetett hozni.
Lola születésnapja után pontosan két héttel aztán eljött a nagy nap. Sikerült megőrizni a titkot, Lola csak annyit tudott, hogy a mama és a daddy szülinapi ajándéka nem készült el időben, ezért kell rá várni. („Á… tudom, hogy nem kaphatok kiskutyát… de azért igazán érdekelne, hogy milyen játékról van szó!”) Aznap délelőtt, amíg a testvéremék elvitték moziba, elutaztunk az ebért. A kocsiutat végigsírdogálta, arany szívem, pedig az ölünkben utazott, jó melegen. Otthon aztán egy pillanat alatt fölmérte a terepet, bevackolta magát a kemence mellé odakészített fekhelyre, és türelmesen várta haza a „gazdit”.
Aki szóhoz sem jutott meglepetésében/örömében. Vagy húsz percig csöndben volt, guggolt mellette és simogatta. Jelzem, Lolánál a húszperces csönd egyéni szezonális rekord. Aztán végre megszólalt: „mama, ez egy… ez egy… tündéri kiskutya! Meddig maradhat nálunk?” Agyonöleltem, annyira helyes volt, ahogy ezt kérdezte, hangjában alig rejtett félelemmel, hogy csak kölcsönbe kapta. „Ha jól viseljük gondját és jól érzi magát nálunk, akkor sokáig, ameddig csak él.” Ringónak neveztük el, a nagy családi kedvenc, a Beatles legmaflább tagja (és egyben Lola kedvence) után. Szép délután volt, azt hiszem ilyesmire mondják azt, hogy „családi idill”.
De persze szoktatni, nevelni Ringót is kell. Hajjaj! De még mennyire. Az első két éjszakát leszámítva nem sírdogál, jól alszik, eszik, játszik, remek a hangulata. Ellenben rengeteget pisil (a nagydologról nem is beszélve), illetve rág, rángat, és apró tűfogaival harapdál, ahogy azt elvárható tőle. Komoly munkában vagyunk vele – és Lolával is, akit pedig ahhoz a gondolathoz próbálunk hozzászoktatni, hogy a kutya igazi családtag. Akivel törődni kell, akire vigyázni kell, akit etetni, itatni, tisztítani kell, aztán ha nagyobb lesz, sétáltatni, akkor is, ha teszem azt a kedvenc rajzfilmünk megy éppen a tévében, kint pedig hideg van és esik az eső. Egyelőre jól bírják a kiképzést mindketten. A többi pedig… majd kiderül.
 Gyere el Lolavilágba – és nyerj Lolamesék DVD-t!Lolamesék könyv- és DVD-bemutató D. Tóth Krisztával 2010. november 28., vasárnap 15 óra Magyar Sajtó Háza (Budapest VI., Vörösmarty utca 47/a) Program: rajzfilmvetítés (4 rajzfilm, köztük a legújabb, „Jövős-menős karácsony”), meseolvasás, Lolabáb-készítés, activity, kedvezményes könyv- és DVD-vásár, dedikálás és meglepetés Lolacsemege ajándék minden résztvevőnek. A helyszínen 10 vadonatúj Lolamesék DVD-t sorsolunk ki! Jelentkezés november 25-éig a következő e-mail címen: viola.horvath@sanomabp.hu Kérjük, adjátok meg neveteket és elérhetőségeteket! |
