Akinek már van gyereke, jót nevet az ilyen jeleneteken. Hisz az idealizált hollywoodi filmek sokszor köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Az első gyereküket váró kismamák néha döbbenten fogadják, ami a szülőszobában történik velük és körülöttük. Valahogy nem erre készültek! Mert a filmeken mindig másképp van. Összegyűjtöttünk néhány mozis közhelyet. A rend kedvéért hozzátesszük, hogy a valóságban mire számíthatsz.
| Csapó 1. Kezdőődik! Kezdőődik! Kezdőőődik! |
Hősünk a pocakjához kap. „Drágám! Azt hiszem… beindult a szülés!” Anyuka máris nagyon eltorzult fejjel liheg, szenved, fújtat, mintha folyamatosan jönnének a fájások. Apuka persze, mint a fejetlen csirke, rohangál.
A valóságban: Ahány gyerek, annyiféle szülés, de bizonyos általánosságok azért léteznek. A nagy napot megelőzően rendszerint jóslófájások jelentkeznek, többnyire távozik a nyákdugó (barnás váladék). A szülés megindulásának legbiztosabb jele – bár ez sem igaz mindenkire – a magzatvíz elfolyása, ami lehet szivárgó, de özönvízszerű is. Filmen ritkán látunk ilyesmit, hisz a divatos kismamaruhán éktelenkedő hatalmas vizes folt egyáltalán nem trendi, meg aztán nehogy már azt higgyék a nézők, hogy celebritásunk bepisilt. A fájások legalább egy órán keresztül, erősödő ritmusban ismétlődnek, és a köztük eltelt idő csökken – ez már egyértelmű jele annak, hogy itt a nagy nap. Az azonban szinte ki van zárva, hogy a nő rögtön egyperces fájásokat produkálna. A vajúdás nem fáj folyamatosan.
„A szülésben az a legfurcsább, hogy jön a fájás, az emberben a szusz is elakad, minden izma megfeszül, majd a fájdalom, akár a nyári zápor, egyszer csak elmúlik, mintha nem is lett volna. Aztán pár perc múlva minden újrakezdődik, és a finisben gyakorlatilag állandósul” – magyarázza Kinga, aki nemrégiben adott életet harmadik gyerekének.
| Csapó 2. Megszülöööök! |
Apuka idegesen babrál a videokamerával, anyuka eközben artikulálatlanul ordít, és a szülészorvos nyakkendőjét rángatva epidurált követel! A szobában vagy egy tucat nővér rohangál, hatalmas a kavarodás. Hősünknek persze jut ereje sziporkázóan szellemes poénkodásra, illetve képes üvöltve vitatkozni a szülésszel vagy a férjével. Mindössze negyedórája indult be a szülés, de az orvos máris látja a fejet, amitől apuka elájul, erre mindenki vele kezd foglalkozni.
A valóságban: Mindenkinek más a fájdalomküszöbe, egy azonban biztos: a szülőszobában ritkán van kedve, ereje viccelődni egy vajúdó nőnek. „A méhszáj eltűnése előtti másfél órában olyan volt a feleségem, mintha transzba esett volna – meséli Gábor, aki végig bent volt a szülőszobában. – Az elején még bólintással vagy fejrázással reagált az eldöntendő kérdésekre, a vége felé már úgy sem.”
A szülőszobában ritkán van káosz vagy zaj. Mindenki tudja a feladatát, akinek „nincs dolga”, nem lehet ott. Az anyukán, egy-két kísérőn (dúla, barátnő, férj), a szülésznőn és az orvoson kívül más ritkán lehet jelen. Ez utóbbi kettő jól begyakorolt koreográfia szerint dolgozik, olyasmi, hogy „átesnek egymáson”, egyik a másikat hátráltatja, nem fordulhat elő.
Nem szentírás, de első baba általában nyolc-tizenkét óra alatt jön világra. Ez persze lehet jóval több és kevesebb is, de még a villámszülések is legalább két-három óráig tartanak. Ergo negyedóra alatt – főleg első gyereket – senki sem szül.
Ó! És még valami! Az apukák ritkán esnek össze, hiszen a helyzet sokkal több egy véres eseménynél. Bár ettől félnek a legtöbben, a vér századrangúvá válik a baba mellett. Ha mégis megtörténik, a szülőnőt biztos, hogy nem hagyják ott csak azért, hogy az apát pátyolgassák.
| Csapó 3. Ez aztán kitolás! |
„Akkor most nyomjon!” – mosolyog biztatóan a doki. Az anyuka pedig néhány szellemes megjegyzés után mindent belead. „Anyuka! Vágunk egy kis gátat” – no, ez még véletlenül sem hagyja el az orvos száját. Apuka néha magához tér, aztán persze újra elvágódik. Aztán felsír a baba, vele együtt a vonósok is, és a doktor egy szemlátomást nyolckilós, jól fésült, már be is bugyolált csecsemőt emel ki a nő lábai közül.
A valóságban: A kitolási szakasznak is ugyanolyan ritmusa van, mint a tágulásnak. Tolófájások általában egy-két percenként jelentkeznek, és nagyjából fél-egy percig tartanak. Anyuka jó erősen behunyja a szemét, mély levegőt vesz, és nyomja, ahogy bírja. Általában az orvos diktálja, hányszor és milyen hosszan toljon, de persze a kismama maga érzi a legjobban a tolófájásokat, és megpróbál ezekkel együttműködni. Ahogy elmúlik a méhösszehúzódás, a kismama pihen. Csacsogni, jópofáskodni ilyenkor már egy nőnek sincs kedve, még epidurális fájdalomcsillapításban sem. Első gyereknél átlagosan harminc percig tart ez a szakasz, de persze ez is lehet jóval rövidebb, illetve hosszabb.
Bár a gátmetszést Magyarországon szinte rutinszerűen alkalmazzák, filmeken sosem villan a szike. A gát izomzatát helyi érzéstelenítés után egy apró bemetszéssel megvágják, hogy kiférjen a baba feje. Azt a szülőszobákban gyakori pillanatot sem látjuk filmen, amikor az orvos belekönyököl a kismama hasába, hogy ezzel „segítse” a magzat megszületését.
Ami pedig az újszülöttet illeti, bár minden anyuka „hatalmasnak” látja, mikor megszületik, a kicsik átlagosan 3000-3500 grammal és 50-56 centiméterrel jönnek világra. Véresek, magzatmázasak, és többnyire sírnak, ahogy a torkukon kifér, vagyis ritkán hasonlítanak a rendszerint két-három hónapos, filmeken látható csecsemőkre.
| Csapó 4. Otthon vagyunk! |
A család néhány héttel a szülés után látogatóba érkezik az ifjú szülőkhöz. Anyuka ragyog, kipihent és csinos, ráadásul úgy pattan fel a kényelmes karosszékből a gyerekkel a karjában, mint akit puskából lőttek ki. Nincs feszülő cici, tejfolt, a lakás tiszta, rendes. Az alig pár hetes baba boldogan mosolyog a látogatókra, és gőgicsél.
A valóságban: „A gátseb miatt a szülés után még hetekkel is úgy jártam, mint egy kacsa. A hasam lógott, a melleim fel akartak robbanni, a fáradtságtól alig láttam, és borzasztó rossz volt a hangulatom. Ha nem lett volna az anyukám, aki néha átjött, főzött és takarított helyettem, valószínűleg a háztartás is összeomlott volna” – meséli (most már) mosolyogva Anikó.
A statisztikák szerint a szülést követő hetekben az újdonsült anyukák nagy részénél jelentkezik a baby blues, vagyis a gyermekágyi szomorúság. A szabadság elvesztésének érzete és a felelősség mázsás súlyként szakad rájuk, vagyis ahelyett, hogy rózsaszín mámorban tapicskolnának, levertnek és kimerültnek érzik magukat. Az alvásmegvonás még a legbelevalóbb anyukát is kibillentheti a lelki egyensúlyából, vagyis érdemes előre beszervezni néhány lelkes rokont, akik segítenek túlélni a kezdeti „összeszokós” időszakot. Ne legyenek illúzióid! Nem ez lesz életed tip-top nőcis időszaka. És arra a bizonyos babamosolyra is várnod kell még legalább hat hetet.
