Család

Fontos szűrni: sok a gerincferdüléses gyerek

A gyerekek 30-40 százalékánál mutatható ki a gerincen kisebb-nagyobb elváltozás. Ezek többségét kezelni is alig kell, ritkán azonban súlyosabb formák is előfordulnak, ahol korrekciós gerincműtét jelenti a megoldást.
Sok a gerincferdüléses gyermekOlvass tovább!
Népbetegség a vérszegénység

Nem sokkal a tizedik születésnapom előtt derült ki: súlyos gerincferdülésem van, amit az úgynevezett korzett, vagyis műanyag fűző évekig tartó, napi 23 órás hordásával és mellette gyógytornával lehet csak gyógyítani – meséli megpróbáltatásait Liza. – Bár a korzettet – kisebb megszakításokkal – ugyan mindig is becsületesen hordtam, és legtöbbször tornáztam is rendesen, a ferdülésem olyan makacs, és a csontosodásom olyannyira előrehaladott volt már, hogy a gerincem éveken keresztül mégsem javult, csak romlott.

Korzett-kezelés
Korzett-kezelés

– Az emberi gerincnek csak nyílirányban vannak élettani görbületei, ezek az élet során változnak és végleges formájukat a növekedés befejezésekor nyerik el. A nyaki és az ágyéki gerincszakasz előre, a mellkasi és a keresztcsonti szakasz hátrafelé görbül. A helyes tartásnál a görbületek egymást kiegyenlítik. Fejletlen, gyenge izomzatú gyerekeknél helytelen testtartás alakulhat ki  – mondja dr. Orosz Mária, a Budai Egészségközpont Országos Gerincgyógyászati Központjának főorvosa. – Ezek a görbületek megerősödhetnek, de csökkenhetnek is, sőt a gerinc akár oldalirányban is elgörbülhet, gerincferdülés (scoliosis) alakulhat ki. Szűrővizsgálatok során a gyerekek 30-40 százalékánál mutatható ki a gerincen kisebb-nagyobb elváltozás. Ezek döntő többsége azonban jóindulatú tartási rendellenesség, s a rendellenes tartást a gyermek bármikor korrigálni tudja. Fiúknál, lányoknál közel azonos arányban fordul elő. Ilyen esetekben kezelésként rendszeresen végzett sport, maximum tartásjavító gyógytorna jöhet szóba.

Fontos a szűrés

– Fontos feladat, hogy a kezdeti, jól kezelhető gerincferdüléseket kiszűrjük, kezeljük, gondozzuk. A gerincferdülések kiszűrése érdekében javasolt évente szűrővizsgálatok végzése az óvodákban és az iskolákban. Gyanús esetben kétirányú, álló helyzetben készült röntgenfelvétel készítése ajánlott – mondja dr. Orosz Mária.

A doktornő hozzátette: az úgynevezett szerkezeti szkoliózis nem csupán a gerinc oldalirányú elgörbülését jelenti, hanem azzal egy időben a gerinc torzióját, a csigolyák vízszintes síkban történő elcsavarodását is. A kóros görbület oldalán megjelenik, kiemelkedik a púp. A púpot a mellkasi szakaszon a bordák, az ágyéki szakaszon az elcsavarodott csípőizmok hozzák létre. Vizsgálták a betegség genetikai hátterét, csontosodási zavarok, kötőszöveti rendellenességek jelentőségét, idegrendszeri tényezők hatását a betegség kialakulására. Ezek gyakorisága 2-3 ezrelék, pontos statisztikai adatok nincsenek. Ha minden olyan okot kizártunk, aminek gerincferdülés lehet a következménye, úgy a kórképet ismeretlen eredetűnek tekintjük (idiopátiás szkoliózis (IS)) ami az esetek 80 százalékában fordul elő. Elsősorban a lányok betegsége, hatszor gyakrabban fordul elő náluk, mint a fiúknál.

Az idiopátiás szkoliózis jellemző tulajdonsága, hogy folyamatosan, bár változó ütemben romlik. Leggyorsabban a gyors növekedés időszakában változik, de ma már tudjuk, hogy a görbület típusától, nagyságától, elhelyezkedésétől függően egész életen keresztül romolhat!

Fontos szűrni: sok a gerincferdüléses gyerek
Fontos szűrni: sok a gerincferdüléses gyerek

A sikeres kezeléshez különféle korzettek használata szükséges, amelyet a korrigálandó deformitás nagyságának és helyének megfelelően kell kiválasztani. A korzettkezelés célja a minél nagyobb és tartósabb korrekció elérése. A ma használatos korzettek magas hőre lágyuló műanyagból készülnek – egyedi méretvétel után – könnyűek, kellemesen viselhetők, higiénikusak. Mindezt speciális gyógytornával kell kiegészíteni, amelyet szakképzett gyógytornász vezetésével sajátíthat el a beteg. A későn felfedezett vagy nem kezelt, nagyfokú deformitást okozó görbületeknél azonban már csak a műtéti beavatkozástól várható eredmény.

Háromévnyi korzetthordás után, 61 Cobb-fokos gerincferdüléssel aztán az orvos már nem tudott más megoldást javasolni, csak a gerincműtétet. Nem gondolkodtam sokat, tudtam, hogy elég erős vagyok hozzá. Bármit, csak meggyógyuljak! Eljött a 2010-es év júniusa, és vele együtt a műtét napja. Alig bírtam kivárni, hogy végül én is túl legyek rajta! Nem, nem túlesni akartam a műtéten: én átélni akartam. Átélni azt a hihetetlen boldogságot, amit ez okoz majd nekem. És nem érdekelt, mennyire nehéz lesz! Nem érdekelt, hogy újra kell tanulni mozogni, hogy ezentúl az egész életemet úgy kell leéljem, hogy mindig, minden helyzetben vigyázzak a gerincemre. Nem érdekelt, ha fájni fog, az sem, ha most egy ideig minden nehezebb lesz, és nem ijesztett meg az a gondolat sem, hogy ezentúl a gerincembe rakott 10-20 titáncsavar és két rúd társaságában kell leéljem a hátra lévő életemet.

Szkoliózisműtét

– Szigorú kritériumok alapján határozzák meg a sebészi beavatkozást. A legfontosabb szempont, hogy mennyire súlyos a szkoliózis. A súlyosság fokokban mérhető. Leggyakrabban a háti szakaszon fordul elő gerincferdülés, ha ennek mértéke meghaladja a 40-50 fokot, műtétet javaslunk – mondja a doktornő.

Műtét előtti állapot
Műtét előtti állapot
Műtét után
Műtét után

A 80–100 fok feletti görbületek jelentős egészségkárosodást, szív- és keringési elégtelenséget, légzészavart okozhatnak, nem beszélve a súlyos esztétikai problémákról. Fémeszközöket (rudakat, kampókat, drótokat, csavarokat) ültetnek a gerinc mellé. A műtéttel az érintett gerincszakaszt korrigálják és elmerevítik. A beültetett eszközök egy életre a szervezetben maradnak, fájdalmat, kényelmetlenséget nem okoznak. A hegeken kívül semmilyen nyoma nem marad a műtétnek. A rudak nem emelkednek ki, ugyanis egy öt-hat centiméteres izomréteg fedi őket.

Esély az új életre

Az első egy-két nap az intenzíven nem volt egy leányálom, de sosem panaszkodtam, hiszen nem is volt mire. A gyógyulás annyira elképesztően gyorsan haladt, hogy az számomra egyszerűen hihetetlen volt! Csodálatos érzés volt esténként azzal a tudattal lefeküdni, hogy igen: holnap még ennél is jobb lesz. Az első nap már ültem, és második nap már sétáltam is! És mindezt gyönyörű, egyenes háttal. Sosem felejtem el, amikor először láttam meg az „új” hátamat. Úgy 5-6 napos műtött lehettem, amikor teljesen véletlenül, a röntgen előterében lévő egész alakos tükörben egyszer csak az eddig púpos, elferdült, absztrakt förmedvény helyett ott volt, gyönyörűen, egyenesen.

A műtét legrettegettebb szövődménye a gerincvelő-sérülés, esélye csupán fél százalék, és a fertőzés rizikója is egy százalék alatt van. Tudni kell, hogy ezek a műtéti beavatkozások hosszadalmasak, öt–tíz órát is igénybe vehetnek, viszont végleges megoldásnak számítanak. Három nappal a műtét után a beteg már felkelhet és három-négy héttel később már iskolába is mehet. Magyarországon évente körülbelül 200 deformitáskorrekciós műtétet végeznek.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése