Tilos a fogyókúra gyermekkorban!

nlc | 2011. Március 07.
Bár az óvodákban, iskolákban egyre több a duci gyerek, kezelésként nem az étel megvonása, hanem a megelőzés a megoldás. Gyermekkorban mind erkölcsileg, mind egészségügyileg elítélendő a fogyókúra.
245 kiló a 17 éves lány

Nem is olyan régen azzal volt tele a sajtó, hogy Sarka Kata fogyókúrára fogta kisfiát. Az eset nem egyedi, sokan úgy gondolják, ha nem adnak enni a gyereknek, akkor faraghatnak a kilókon. Pedig nem ez a megoldás!

Körülbelül hároméves korig kialakulnak a gyermek táplálkozási szokásai, mit, mikor, mennyit és miért eszik vagy iszik. Ebben az időszakban a szülő leginkább hatással tud lenni gyermeke aktuális és későbbi, felnőttkori étrendjére, és ami a legfontosabb, testtömegére is.

A család menüje igazodjon a kisgyermek igényeihez

A szoptatás végén, majd a bűvös egyéves kor elértével sok szülő fellélegzik, végre nem kell már kétfelé főznie, a kisgyermek eheti a család kosztját! Ez azonban nem ilyen egyszerű. A gyerek nem apró felnőtt, még nem kaphatja ugyanazt a menüt, amely rendszerint – a hazai táplálkozási vizsgálatokból is jól látszik – túl sok zsírt, koleszterint, cukrot és sót tartalmaz. A Magyar Gyermekorvosok Társasága által 2010-ben végzett felmérésből  kiderült, hogy az 1–3 éves gyermekeket úgy etetjük, hogy nagy valószínűséggel egészségtelen felnőtteket nevelünk, mivel döntően azokat az ételeket eszik, amelyeket a szüleik is. A probléma megoldása az lehet, ha a szülők már a gyermek születése előtt felülbírálják saját étkezési szokásaikat, és úgy alakítják ki az étrendjüket, hogy az majd a gyermekük számára is ideális legyen.

Nehéz eligazodni a sok tanács között

Amikor egy családba újszülött érkezik, a rokonok hamarosan mind különféle, többnyire eltérő gyereknevelési tanácsokkal rukkolnak elő. Ilyenkor hallható a legtöbb olyan mondat, hogy „te már három hónaposan úgy etted a rántott húst, mint más gyerek az anyatejet, mégis felnőttél” vagy „ugyan, semmi baja nem lesz egy kis pörköltszafttól”, és hasonlók. Azonban az 1–3 éves gyermekek emésztőrendszere még nincs felkészülve az ilyen nehezen emészthető, zsíros, túl sok fehérjét tartalmazó fogásokra. A zöldségek, gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonák, a már adható tojásfehérje, növényi olajok, a sovány húsfélék és tejtermékek, halak mellett az ebben a korban szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmazó tejalapú gyerekital alkothatják a gyermek étrendjét. A száraz hüvelyesek, olajos magvak adásával várjunk addig, míg a gyermek önállóan, félrenyelés nélkül képes enni és emésztőrendszere megbirkózik a bab-, lencsefélék nagyobb élelmirost-tartalmával is.

Az étel nem játék

Az élelmiszerek, ételek nem lehetnek a büntetés, jutalmazás eszközei, erre már egészen korán meg kell tanítani a kisgyermeket. Rossz példa rögzülhet, ha a gyereket minden alkalommal megetetjük, amikor sír vagy nyűgös, függetlenül attól, hogy esetleg csak a fáradtság, unalom, hasfájás, vagy bármi más áll a háttérben. Könnyen elszaladhat a ló akkor is, ha a nehezen kezelhető gyereknek mindig édességgel kedveskednek. A gyermek így azt tanulja meg, hogy az evés a legjobb fájdalom-, szorongásűző és egyben boldogságfokozó. Később a nagyszülők, rokonok látogatásai kapcsán a nyíltan vagy rejtve adott édességek, sütemények is ezt az összefüggést erősíthetik, amely nagyban elősegíti a gyermekkori túlsúly, elhízás kialakulását. A finomított cukrot tartalmazó üdítők, italok (például az egész nap a cumiból iszogatott cukros tea), édességek a fogaknak is ártanak. A legjobb, ha a gyermek a kezdetektől az élelmiszerek saját, természetes ízét szokja meg. Desszertnek inkább gyümölcsöt vagy gyümölcsturmixot adjunk, így egyben a vitaminok, ásványi anyagok, élelmi rostok pótlásáról is gondoskodhatunk. A reggeli, esti natúr tejalapú gyerekitallal a tehéntej bevezetését tolhatjuk el későbbre, de biztosítjuk gyermekünk számára a szükséges vitaminok, ásványi anyagok jelentős részét is.

A mozgásról se feledkezzünk meg!

Nem mindegy az sem, hogy milyen körülmények között eszik a gyermek, illetve milyen példát lát a szülőktől. Ha sok időt töltünk a televízió, számítógép előtt, előbb-utóbb megéhezünk, de nem szerencsés ilyenkor nekilátni a falatozásnak, mert a figyelmünk a képernyőre, monitorra koncentrál, így nehezen tudjuk kontrollálni, mennyit is eszünk az előttünk levő – többnyire túl sós és zsíros – ételből. Semmiképpen se hagyjuk, hogy gyermekünk az evést pótcselekvésként végezze, így ne ültessük a tévé elé evés közben (sem). Nemcsak a túl sok evés miatt lehet ez problémás, de a mozgáshiány miatt is.

Gyerekkorban tilos fogyókúráztatni!

Az újszülötteknek és az alig egy-két éves kisgyermekeknek még jól is áll a kissé pufókabb testalkat, sőt kezdetben ez a természetes, mert idővel majd hozzánőnek a súlyukhoz és szépen kialakul az arányos testalkatuk. Ha gyermekorvos is jelzi számunkra, hogy szemünk fénye a korához képest ducibb, akkor se keseredjünk el. Még sok mindent tehetünk a kedvezőtlen tendencia visszafordítására. Ahogy fentebb említettük, egyrészt az étkezések megfelelő összeállítása, másrészt az elegendő mennyiségű mozgás a megoldás, a fogyókúra semmiképpen sem jöhet szóba. Önsanyargató diéta helyett a felnőtteknek helyesebb, ha inkább életmódváltással tesznek egészségükért, mert a szülői minta ebben is döntő jelentőségű. Különösen lányoknál lehet veszélyes, ha gyerekként végigasszisztálták az anyjuk sorozatos fogyókúrás kudarcait, mivel később nagyobb valószínűséggel fognak maguk is hasonlóképpen küzdeni a kilók ellen, mert ezt a mintát követik.

 

Forrás: Magyar Gyermekorvosok Társaságának Kisbögre és Tudomány hírlevele

Exit mobile version