 |
Divat a négy gyerek? |
Az orvosok véleménye szerint a női szervezet 18 és 32 éves kor között a legalkalmasabb egy egészséges gyermek kihordására. A szülés időpontját viszont legalább ennyire befolyásolja a megfelelő partner megtalálása, a karrier alakulása és az egzisztenciális körülmények is.
Betti: „21 évesen is kiegyensúlyozott egyedülálló anya voltam”
20 évesen kötöttem házasságot az akkori férjemmel – ő 29 volt –, és fel sem merült bennünk, hogy várjunk a babával. Elég felnőttnek és önállónak éreztük magunkat a feladathoz. Több munkahelyem volt a gimnázium után, emellett saját vállalkozást is vezettünk, mégsem tudtam kiteljesedni egyik munkámban sem. Nem is akartam karriert építeni, mert úgy gondoltam, hogy anyukaként teljes mértékben a gyerekre akarok koncentrálni. A babavárást egy pillanatig sem éreztem tehernek, nagyon könnyedén kezeltem a problémákat, például a terhességi cukorbetegséget is. A lányom megszületése után fél évvel a férjemnek családi okokból haza kellett utaznia a szülőfalujába, mi pedig azzal a lendülettel teljesen elveszítettük, a továbbiakban sem lelkileg, sem anyagilag nem számíthattunk rá.
| Schell Judit, a Nemzeti Színház színművésze is 21 évesen lett anyuka. Egy interjúban így mesélt az NLC-nek a korai gyermeknevelésről: „Tulajdonképpen én együtt nőttem fel a fiammal. Nagyon nehéz volt az elején, mert ketten voltunk Pesten, hisz az édesapja Debrecenben maradt. Ezzel együtt soha nem éreztem, hogy emiatt bármiről is le kellett volna mondanom. Olyan kapocs alakult ki közöttünk, amit senki és semmi nem tud felülírni, azonkívül senki nem tudja elvenni tőlünk. Ránézek, és egy hatalmas férfi áll ott mellettem.” |
Akkor lelkileg összetörtem, de tudtam, hogy nem hagyhatom el magam, és Laura annyira lekötött, hogy időm sem volt rágódni a történteken. Két évig a gyesből és a korábbi megtakarításokból éltünk, de mindenünk megvolt, ami kellett. Szerencsére kétéves korában már közösségbe vágyott a lányom, így a bölcsi mellett el tudtam menni dolgozni. Azt gondolom, egyedülálló anyaként is kiegyensúlyozott voltam, sosem éreztem, hogy bármiről is le kellett volna mondanom. Amikor a gyerekem aludt, tudtam azzal foglalkozni, ami engem érdekel, de sok helyre vittem is magammal. Bence fiam hat évvel később már egészen más körülmények közé érkezett: apuka, testvér és nagyszülők vették körül, én pedig a születése után saját vállalkozást indítottam. Ha újra kezdeném, ma sem csinálnék semmit másként.
Nagyon szerencsés vagyok, hogy a korkülönbségnek köszönhetően kétszer tudtam kiélvezni a bébi- és a gyermekkor minden szépségét. Az pedig külön kiváltság, hogy 36 évesen könnyen szót értek a 14 éves kamaszlányommal, s mivel már a kisfiam is iskolás, nyugodtan koncentrálhatok a karrieremre.
| Mit mond a pszichológus? Biológiailag 20–30 között a legideálisabb teherbe esni. Ebben az életkorban legalacsonyabb az egészségügyi problémák veszélye. Lélektanilag viszont nem feltétlenül ajánlott ifjúkorban – ez a húszas évek első felét jelenti –, kiforratlanul, éppen csak kinőve a kései kamaszkorból, félig gyermeki lélekkel anyává válni. Ilyenkor még kevés párkapcsolati tapasztalattal rendelkeznek az emberek. Ebben az életciklusban épp csak elindul a fiatal nő szakmaisága, hivatása felépítése útján, melynek a korai terhesség gyakran gátat szab. Szerencsés esetben, ha a partnertől, nagycsaládtól támogatást kap, a gyermek megszületése után az anyaszerep mellett képessé válik szakmai énje felépítésére. Előny lehet, hogy a kisebb korkülönbség miatt az ilyen anya-gyerek kapcsolatok inkább „barátiak”, mint tekintélyelvűek. A gyermek kirepülésekor a szülők még fiatalok, gyakori, hogy belevetik magukat az életbe, új karriert építenek, vagy érett fejjel további gyermeket vállalnak. Hátrány, hogy a fiatal anya gyakran elvágyódik szerepéből, úgy érzi, kimarad valamiből. |
Renáta: „Nem tudtam elképzelni, hogy a rohanó életünkbe hogyan férne bele egy kisbaba”
 |
| Renáta és Marci |
34 évesen szültem a kisfiamat, aki három évig tartó sikertelen próbálkozás után fogant meg. Bár a férjem és a nagyszülők is nagyon várták a babát, jómagam a három év alatt egyszer sem éreztem, hogy görcsösen akarnék gyereket, sőt nem is igen tudtam elképzelni, hogy a rohanó életünkbe hogyan is férne bele egy kisbaba. Folyamatosan úgy voltam vele, hogy ez még nem a legalkalmasabb pillanat, hisz tele voltunk világmegváltó tervekkel, s alig jöttünk ki valamelyik kihagyhatatlan projektünkből, már vágtunk is bele a következőbe.
Amikor kiderült, hogy babát várok, valójában akkor tudatosult bennem először, mennyire is szeretném én ezt a kis csöppséget. A várandósságot már a világ legjobb dolgaként éltem meg, szerencsémre elkerültek az ezzel járó esetleges kellemetlenségek, egy percig nem voltam rosszul, ugyanúgy dolgoztam, sportoltam, lakást bővítettünk. Ez Marci megszületésével sem változott, hiszen egy jó egyéves kisgyerekkel is rengeteget lehet programozni, sétálni, társasági életet élni, közben építkezünk is, így sokszor a játszótérre is alig jutunk el. A babavárás előtt folytatott vállalkozásomat átmenetileg szüneteltetem, ám ezt egy cseppet sem bánom, az első éveket teljes egészében Marcinak szeretném szentelni. Nem is tervezem, hogy a kisfiam óvodáskora előtt újra dolgozni kezdek. Hálás lehetek a férjemnek, aki biztosítja a pénzügyi hátteret mindehhez.
Szerencsések vagyunk, hogy ezen a téren konzervatívak tudunk maradni: nálunk a nő feladata a gyereknevelés és a háztartás vezetése annak minden nyűgével, a férfié az anyagiak előteremtése. Az életem tehát kerek, az egyedüli dolog, amiről le kell mondanom, az a sport, mert a szülés után kialakult egészségügyi problémák (ízületi gyulladás, pajzsmirigy-túlműködés) miatt egyelőre nem sok esélyem van komolyabb fizikai erőkifejtésre. Látva azt a csodát, ahogy cseperedik a kisfiam, számtalanszor felmerült bennem, hogy miért vártam ilyen sokáig, de közben tudom, hogy én magam 34 évesen értem meg az anyaságra. Evvel együtt azzal is tisztában vagyok, hogy ha Marcinak még két kistestvért szeretnénk – és szeretnénk –, akkor már vészesen ketyeg az időm…
| Mit mond a pszichológus? Nagyjából a 26 és 36 év között szülő nők érzik magukat leginkább a „helyükön” az anyaszerepben. Ők ritkábban érzik úgy, hogy a gyermek túl korán vagy túl későn érkezett az életükbe. Életciklus szerint is ez az időszak a legideálisabb a gyermekek megszületésére. Általános esetben kiforrott, érett személyiséggel, stabilizálódott párkapcsolatban, épülő karrier idején érkezik a gyermek. A férfi is megérik az apaszerepre, s egzisztenciálisan is stabilabb a család. Mivel a szülők személyisége érettebb, differenciáltabb, rátermettebben küzdenek meg a gyermeknevelés örömteli és megterhelő kihívásaival. A korkülönbség „ideális”, a szülők jobban bírják a megterhelést. |
Ildikó: „Nem félek semmitől, mert érzem, hogy bennem van még egy gyerek”
 |
| Ildikó és lányai |
„22 éves voltam az első lányom születésekor, 31 a másodiknál, és most, 42 évesen nagyon szeretnék harmadszor is anyuka lenni. Persze végiggondolva a terhességeimet és a szüléseimet, épeszű ember valószínűleg azt mondaná, hogy ezt most csinálja valaki más helyettem. Viszont pont azért, mert a leglehetetlenebb helyzetek is mindig megoldódtak, hiszek benne, hogy ez ezután is így lesz. A nagylányom a tervezettnél egy évvel korábban kopogtatott, érkezését pedig a harmadéves vizsgaidőszak kellős közepére időzítette. Én ösztöndíjat kaptam, a férjemnek pályakezdő közalkalmazotti fizetése volt, ráadásul anyukám 56 négyzetméteres lakásában laktunk négyen. Az egzisztenciális nehézségek ellenére mégis minden olyan szépen alakult.
Szerettünk volna még gyereke(ke)t, de a sok munka miatt valahogy elszöktek az évek. A kisebbik lányomat végül a nővére rendelte a kilencedik születésnapjára, mi pedig nagyon örültünk a kívánságának. A várandósságom itt sem ment gond nélkül: 3 hónapos magzattal a hasamban veszítettem el anyukámat, és utána sorban az összes közeli hozzátartozómat. Ráadásul 7 hónapos terhes voltam, amikor kiderült, hogy a páromnak van valakije. A kapcsolatunkat helyrehoztuk, a férjem társam volt mindenben, és nagyon jó apja a gyerekeinknek. Ha a kilencéves intervallumot betartottuk volna, Eszter 18. szülinapjára meg kellett volna érkezzen az újabb kistesó, de a házasságunk 19 év után felbomlott.
| Jakupcsek Gabriella televíziós műsorvezető 22, 25 és 45 évesen adott életet három gyermekének. Egy korábbi interjúban így mesélt a Nők Lapjának a késői gyermekvállalásról: „Kellő elszántság, bátorság, függetlenség kell ahhoz, hogy szembeszállva előítéletekkel, szakmai, egzisztenciális bizonytalansággal, rossz beidegződéssel, vállaljuk ebben a korban is az anyaságot! Ezek már nem azok a mesék, nem azok a játékok, nem azok a kifejezések, nem azok a kérdések! És ezeket nekem most mind újból meg kell tanuljam, és kell csináljam, mert úgy érzem, hogy a lányomnak jár egy ugyanolyan fáradhatatlan, nyitott, fiatal anyuka, mint a társainak… Tudom, hogy – legnagyobb fájdalmamra – nem valószínű, hogy megélem a felnőttkorát, de ha megadatna, akkor az az élet külön nagy adománya lenne. A huszonéves fiaimat úgy készítem, hogy adott pillanatban majd esetleg át tudjanak vállalni szülői feladatokat is.” |
Sajnálom, hogy így alakult, de egyetlen percet sem bánok vagy csinálnék másként. Imádom a gyerekeimet, hiszek a sorsban, és hogy minden úgy van, ahogy lennie kell. A válásom óta szerencsére újra párra leltem, ő a szeretőm és a legjobb barátom egyben, múlt nyáron pedig megkérte a lányaimtól a kezem. Azóta dolgozunk a közös babán, egyelőre kevés sikerrel. A körülmények persze most sem tökéletesek. A válás utáni költözéssel gyakorlatilag 20 évre eladósodtam, a párom pedig egy baleset következtében elveszítette a munkáját. Tisztában vagyunk vele, hogy a vidéken élő anyukája sokkal kevesebbet tud majd segíteni, a gyerekeket pedig nem akarjuk terhelni majd. Mindezek ellenére mégis azt érzem, hogy nem félek semmitől. Sokat dolgozom és nem bánom, ha ez ezután is így lesz. Sosem károsítottam a testem alkohollal, cigarettával vagy droggal, képes leszek kihordani még egy gyereket. Azt mondják, a kisgyerek megfiatalít, én pedig bízom benne, hogy a kicsivel is olyan közvetlen lesz a viszonyom, mint Eszterrel és Dorcival. Nem tudom, hogy a közös babánk mikor érkezik majd, de abban biztos vagyok, hogy jön, mert érzem, hogy bennem van még egy gyerek.
Mit mond a pszichológus? Negyven felé és azon túl valódi ajándék a gyermek. Kétségtelen, hogy a kisgyermek megfiatalít, mégis gyakori szerepzavar forrása is. Lehet, hogy a barátnők ilyenkor már nagymamák. Vagy a többgyermekes anya nagymamává s kismamává egy időben válik. Sokan az életközépi krízis megoldásaként vállalnak még egy kései gyermeket. Így elodázható a gyermekek kirepülése, mindig marad otthon egy „kicsi”. Mivel a fiatalság manapság mindenek felett való érték, s „középkorú nőnek” lenni sokak számára nem vonzó, a társadalom által nem elismert, az új házasság vagy gyermekvállalás tűnhet megoldásnak. Egyre gyakoribb jelenség, hogy egyedülálló nők, még az „utolsó körben”, akár kapcsolaton kívül is elszánják magukat az anyaságra. Sok pár negyvenes éveik táján találkozik, s ilyenkor az új párkapcsolatban ismét feléled a közös gyermek iránti vágy. Az első gyermeket e tájban szülő anyukák, bár érettek, stabilak, mégis az elmúlt évek aggódásai – vajon még összejön-e? –, illetve a kései terhesség kapcsán felmerülő kérdések (Down-kór veszélye, koraszülés fenyegetettsége, terhességi szövődmények) inkább rávetülnek a gyermekre. Az anya teljes mértékben átadja magát ennek a rég vágyott szerepnek, s boldog, hogy az elkövetkezendő 15–20 évben „csak” anyuka lehet. Legtöbbször a párkapcsolat is stabil ilyenkorra. |
