Család

Megmentették a kuktába szorult kisfiút

Egy csapat orvos próbált leszedni egy kuktát egy hároméves kisfiú fejéről, amelybe otthoni játék közben szorult a lurkó feje.
Megmentették a kuktába szorult kisfiút 11 dolog, amit nem csinálunk a gyerek előtt

A baleset akkor történt, amikor Shivam otthon játszott édesanyja mellett Újdelhiben. Az eset után a Bhagwan Mahavir Kórházba szállították, ahol két órán keresztül próbálták kiszabadítani a kisfiú fejét fűrésszel és fémvágóval. A játékos kísérlet ugyanis túl messzire ment: amikor a kisgyermek rápróbálta a kuktát a fejére, beleragadt a feje.

Megmentették a kuktába szorult kisfiútA hároméves Shivam anyja edényeivel játszott, míg ő a napi teendőit végezte. De amint hátat fordított, a kisgyerek a háromliteres kuktát a fejére húzta, akár egy sisakot. Az apja megpróbálta leszedni róla, de képtelen volt. Az aggódó szülők gyorsan kórházba vitték a gyereket, ahol egy nővérekből és orvosokból álló csapat próbált segíteni. Két órával később a kórházi személyzet egy fémvágóval próbált az ügy végére járni, hogy végre eltüntessék a kuktát a kisgyermek fejéről. Az egyik orvos elmondása szerint nagyon óvatosan kellett a dologhoz látni, nehogy megsérüljön a gyerek feje. Végül sértetlenül úszta meg a kalandot.

 

Forrás: Northfoto

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top