“A hiba bennem van”

Vajon mit éreznek azok a férfiak, akikkel az orvos a meddőség tényét közli, azt, hogy megtermékenyítésre képtelenek, és valószínűleg soha nem lehet saját gyerekük? Bár arról sok szó esik, hogy mi minden árt a nemzőképességnek – a szervezetbe bekerülő vegyszerek, nehézfémek, a stressz vagy a vízkészletekben lévő ösztrogén –, a férfiak meddősége mégis tabutéma itthon. Nehéz őszinte válaszadót találni.

Megoldás mindenáron

Nyolc év házasság. Ennek a fele gondtalan szórakozással, egymás megismerésével telt, közel három év pedig harccal, kétségekkel. Ez a mérlege András és Edina eddigi közös életének.

„Harminckét éves voltam, amikor összeházasodtunk Edinával, ő akkor töltötte be a harmincat.

Jó fél év együttjárás után tudtuk mindketten: a másik az igazi. Megbeszéltük, mielőtt Edina harmincöt éves lesz, megszületik az első kisbabánk. Nagy családot, három gyereket terveztünk, mert mindketten egykeként nőttünk fel. Miután a párom abbahagyta a fogamzásgátló szedését, vártunk fél évet, aztán elérkezettnek láttuk az időt. Próbálkoztunk, de nem esett teherbe. Egy jó év után felmerült bennem, hogy valami nem stimmel. A második év után Edina elment orvoshoz, aki túl soványnak tartotta őt, de megjegyezte azt is: nem ritka, hogy a férfivel van probléma. És ezzel a fülünkbe ültette a bogarat.

Boldogok voltunk, bizakodók, töretlen gyermek utáni vággyal, így napokon belül felkerestünk egy andrológus-urológust. Edina hízókúrára fogta magát, én indultam az orvoshoz. Nem féltem, nagyjából tudtam, mi vár rám. Lelkileg fölkészültem, és kötelességemnek éreztem, hogy tegyek a babáért. Az orvos tapintatosan tette a dolgát, kikérdezett, megnézte a nemi szervemet, még a görbület is számít, mondta, de mindent rendben talált. Ezt követte a spermavizsgálat. Otthonról vittem, kis fiolában, zokniba csomagolva” – meséli András, aztán elhallgat, néz maga elé, könnybe lábad a szeme. Edina szorítja a férje kezét, hozzábújik. Hallgatnak.

„A hiba bennem van. Nem termelődik a herémben sperma. Soha nem lehet gyerekem. Amikor megkaptam az eredményt, sírtam. Düh, fájdalom, csalódottság és félelem kavargott bennem. A doktor vigasztalt, hogy lesz megoldás. Bólintottam, és hazaindultam” – foglalja össze röviden András. „Amikor András belépett az ajtón, kisírt szemmel, tudtam. Az arcára volt írva – veszi át a szót Edina. – Félénken közeledett felém, farkasszemet néztünk, percekig némán álltunk a nappaliban.”

„Elismételtem az orvos szavait. Ismertem, mégis tartottam a reakciójától. Egy egész estét, egy egész éjszakát beszélgettünk. Számomra kérdés volt, hogyan tovább. Mardosott az önvád, hogy az én hibám. Közben azt ordította bennem egy hang, hogy el kell engedni: ha imádod, akkor is, neki joga van egy gyerekhez, nem láncolhatod magadhoz, nem lehetsz gátja a boldogságának. Már hajnalodott, amikor ezt hangosan is kimondtam. Edina addig tartotta magát, akkor zokogásban tört ki. Mikor megnyugodott, annyit kérdezett: elküldenél? És megcsókolt. Tudtam, ez mit jelent. Egymás karjában aludtunk el” – meséli a negyvenes éveihez közeledő közgazdász.

A pár sorsa azon az éjszakán eldőlt. Együtt maradnak, hozzon bármit is a jövő. Ám András önostorozása miatt hetek kellettek ahhoz, hogy valóban a hogyan továbbra tudjanak koncentrálni.
„Lesz gyerekünk! Hogy melyik megoldás mellett döntünk, még nem tudjuk. Az idegen spermás mesterséges megtermékenyítés és az örökbefogadás a két variáció. Részemről egyiknek sincs akadálya, Edina inkább örökbefogadás-párti. A döntés az ő kezében van, én szeretni fogom a gyerekünket, csak érkezzen már meg.”

Sors testbe írva

„Tönkrement a házasságunk, miután kiderült, hogy nem lehet gyerekünk” – vág rögtön a közepébe H. Tamás debreceni műszerész. A 42 éves férfi tíz év „meddő házasság” után mondta ki: vége. Állítja, ha okosabban, kíméletesebben tudta volna kezelni a helyzetet, nem veszett volna el ennyi idő egy asszony életéből, aki negyvenévesen óvónőként imádhatja csak a gyerekeket.

„Ágnest tulajdonképpen megloptam. Sok évet elvettem tőle, és ez bűn. Öt éve nyilvánvaló, hogy bennem van a hiba. Nagyon nehezen szántam rá magam, hogy elmenjek orvoshoz. A kapcsolatunk jó volt, a szex kiválóan működött, szerettük egymást, mindenünk megvolt. Harminchat éves voltam, ő harmincnégy, amikor a gyerek utáni asszonyi sóvárgásra rábólintottam. Legyen. Aztán eszeveszett számolgatás vette kezdetét. Hányszor duruzsolta délután hatkor: most, most, most optimális! Aztán hajnalban. De nem történt semmi. Ágnes orvoshoz rohangált, aztán engem nyomasztott, hogy a hiba az én készülékemben is lehet, menjek. Nem hittem neki, ellenálltam. Orgiaszerűek voltak a szeretkezéseink, mindenáron
bizonyítani akartam, ettől persze begörcsöltem, és egyre rosszabb teljesítményt nyújtottam.
Így éltem, éltünk három éven át, ebben a tudatban, az én uralkodásommal. Amikor Ágnesen már a kiborulás komoly jeleit láttam, titokban felkerestem egy orvost. Megalázónak éreztem a kivizsgálást, a négy fal között, a színes magazinok fölötti maszturbálást, de szerettem őt, hát végigcsináltam. És jött a teljes összeomlás. A szembesülés a fölfoghatatlannal: a herevisszereim tágulatával, egy szűkülettel, a lassan mozgó, kevés spermámmal, hogy műtétekre lesz szükség a gyerekáldáshoz. Kiborultam, de arra tanított apám: egy férfi megküzd egyedül is a gondjával. Nem mondtam el Ágnesnek. Szégyelltem. Inni kezdtem, kimaradoztam otthonról, egyre többet veszekedtünk. Fél évig bírtam, aztán egy gyenge pillanatomban, félig piásan odadörgöltem: örülhetsz, igazad lett. Ő segíteni akart, megoldást keresett, de én addigra lemerültem, kikészültem. Fölajánlottam, váljunk el. Ágnes eleinte vonakodott, aztán rájött, elviselhetetlen légkört teremtettem. Ami ma, fél év különélés után bánt, az, hogy őt, az egészséges nőt kezdtem el gyűlölni. Őt aláztam meg, őt bántottam a magam tehetetlensége, vagy ha úgy tetszik, betegsége miatt. Ezért még felelnem kell, tudom. Nem könnyű egy férfinek szembesülni azzal, hogy meddő. Pláne akkor nem, ha a felmenői hat gyereket is bírtak produkálni. Szégyen ez, hiába modern a világ.”

A tökéletes egyed

Éppen krisztusi korban van D. Roland, és meg is érti, hogy a felesége, Réka – bár ő még nincs harminc sem – gyereket szeretne. A faluban, ahol a fiatalok felnőttek, ahonnan egyetemre, főiskolára kerültek, még ma is fiatalon szülnek az asszonyok. Ez a hagyomány, ezt tartják egészségesnek. A vagány jogásznak és a friss diplomás marketingesnek, akik szülői segítséggel, de saját házban élnek, saját autóval járnak Székesfehérvárra dolgozni, tényleg már csak egy baba hiányzik a teljességhez.
„Minden összejött, amit eddig az életem során kívántam – kezdi Roland magabiztosan –, egy gyereket ne tudnék produkálni? Hát ez vicces! Bennem nem lehet hiba. Az ágyban kiválóan teljesítek, legalábbis az asszony szerint, márpedig azt olvastam, a nő gyönyöre alapvető a teherbe esés szempontjából. Réka mindent azonnal akar. Én viszont tudom, mindennek eljön az ideje.”

Réka kényszeredetten mosolyog. „Roland szeret. Tizenhat éves korunk óta együtt vagyunk. Kitartott mellettem az egyetemen is, pedig körbezsongták a lányok, minden ujjára jutott egy tucat. Nem értem, mi van vele, miért utasítja el az orvosi vizsgálatot, miért teszi próbára a tűrőképességemet. Nem könnyű a rokonságnak megmagyarázni, miért nem jön a várva várt baba. Már az ő szülei is türelmetlenek. Talán az apósom rá tudná beszélni” – mondja ki a gondolatait a fiatal, törékeny asszony, a férj szeme pedig vadul villog, az arcizma rángatózik, de fegyelmezni próbálja magát. Nagy levegőt vesz, és folytatja. „Nyugi, nyugi! – ismételgeti.

– Előbb-utóbb összejön. Egyáltalán nem késtünk le semmiről. Látom a haverokon, mennyire magukra zárják az ajtót, amióta ott sír éjjel a gyerek. Velem nincs semmi baj, nem iszom, nem dohányzom, engem nem fog faggatni, tapogatni egy orvos… Hiszen semmi bajom!

Tény, hogy sok éve kísérletezgetünk. Na és? Négy év sok? Még hogy apámmal beszélsz! Azt ne merd megtenni! Épp elég nekem, hogy tőled is azt hallom nap mint nap: orvos, orvos, orvos. Ők sem istenek. Egyébként meg ha belementél abba, hogy egy újságnak mesélj rólam, hát mesélj! Meséld el, milyen a szexuális életünk. Meséld el, mert ott kezdődik minden.”

A szituáció akár drámainak is mondható. Réka egészen a takaros ház kapujáig kísér, kicsit sírdogál, komikusnak nevezi, hogy az egyébként okos, értelmes és szerelmes férje ebben az egy dologban hajthatatlan, mégis bízik abban, hogy a józan ész győzni fog. Tehát vár. A búcsúnál pedig szentül megfogadja: mostantól két hónapig ki sem ejti a száján a gyerek, az orvos és a meddő szavakat.

A Marie Claire-t most táskával is megvásárolhatod! A Marie Claire júliusi lapszámát most táskával is megvásárolhatod! Keresd a Marie Claire magazint a nyár vibráló színeiben kapható táskákkal, és szavazz a marieclaire.hu oldalon a kedvencedre!