Család

Decemberben veszekednek legtöbbet a párok

Egy friss tanulmány szerint az év utolsó hónapja viseli meg leginkább a párkapcsolatokat.

Decemberben veszekednek a legtöbbet a párokEgy átlagos pár december hónapban naponta négy alkalommal kap össze valamin – derült ki egy Nagy-Britanniában készült felmérésből. Az összezördülések forrása leggyakrabban a pénzhiány, illetve az ünnepekkel kapcsolatos „kötelező körök”, mint az ajándékvásárlás, vagy épp a rokonlátogatások megszervezése és lebonyolítása.

A párok közel negyede a szakítást is fontolgatja decemberben, minden huszadik pár pedig komolyan kételkedik abban, hogy kapcsolata kitart az új esztendőig. A megkérdezettek harmada elárulta, hogy az ünnepek idején szívesebben lenne inkább egyedülálló.

A kutatás vezetője, Deborah Jeff családjogi szakértő szerint a konfliktusokat a szegényes kommunikáció, az időhiány és az a nyomás okozza, hogy csak azért is boldoggá kell tennünk másokat. A párok ilyenkor hajlamosak megfeledkezni kapcsolatuk pozitív aspektusairól, és csak a problémáikat látják, melyek gyakran már régebb óta fennállnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top