Család

Takarékosságból terjed a téli esküvő

Egyre több a fagyos időben tartott frigy Nagy-Britanniában, mert így állítólag jóval olcsóbb a ceremónia.
A házasulandókat az időjárás nem riasztja
A házasulandókat az időjárás nem riasztja

A takarékosságot a gazdasági válság annyira előresorolta a szempontrangsorban, hogy egyes vidékeken 15 százalékkal nőtt az október és március között összeházasodók száma a korábbi esztendőkhöz képest, a kifejezetten téli esküvők pedig immár az összes frigy 30 százalékát adják Nagy-Britanniában.

A kiadások ugyanis nagyjából negyedannyiba kerülnek, mint az esküvői főszezonban, azaz nyáron. Állítólag ilyenkor olcsóbb a helyiségbérlés, és a lakodalmi vendégül látás is.

A házasulandókat az időjárás nem riasztja, sőt: télen eleve a hideg, rossz idővel számolnak, így egy dologgal kevesebbért kell izgulni.

A The Daily Telegraph című brit lap esküvőszervező cégeknél végzett felmérése szerint a téli nászok a ruhatervezők munkáját is színesítik: gyakoribb az eltérés a hagyományos fehér menyasszonyi öltözéktől, mint nyáron, főként a vörös kedvelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top