Család

10 éves kislány segítette világra kishúgát

A segélyhívó diszpécserének segítségével vezette le édesanyja szülését egy száguldó autóban a kislány. Lett egy nem várt következménye is váratlan eseménynek: eldőlt a pályaválasztása.
Stephanie Zamora

Stephanie Zamora

Forrás: NBC 

A 10 éves Stephanie Zamora édesanyjánál otthon, hirtelen indult be a szülés. A texasi Arlington városában élő család azonnal autóba ült és már száguldottak is kórház felé, a hátsó ülésen a vajúdó anyával és a kislánnyal.

A szülők csak spanyolul beszélnek, a családban egyedül az ötödikes Stephanie tud angolul, ezért ő volt az, aki útközben felhívta a 911-es segélyhívót. Ekkorra már szinte biztosnak látszott, hogy nem fognak idejében beérni a kórházba. Stephanie-ra hárult tehát a feladat, hogy világra segítse testvérét.

A kislány saját bevallása szerint egyáltalán nem ijedt meg a helyzettől, a segélyhívó diszpécserének utasításait követve gyakorlatilag levezette a szülést. A kórházba így már négyesben érkezett meg a család. Senkinek nem esett baja, a kisbaba teljesen egészséges.

A kislányra akkora hatással voltak az események, hogy az NBC tévécsatornának adott nyilatkozatában elárulta: ha felnő, ápolónő szeretne lenni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top