nlc.hu
Család
“Belehalok, ha elveszik tőlem a kisbabám”

“Belehalok, ha elveszik tőlem a kisbabám”

Elveszik a kisbabáját egy 40 éves zalai asszonynak, ha heteken belül nem talál valakit, aki befogadja a pár napos kisfiával, Xavérral együtt.

„Belehalok, ha elveszik a kisbabám”„Amikor teherbe estem, még volt munkám és párom is, aztán kirúgtak, az élettársam pedig annak ellenére, hogy terveztük a babát, azt akarta, hogy vetessem el. Képtelen voltam megtenni, végül elhagyott” – meséli letaglózva Németh Edit, hogyan került ebbe a helyzetbe. Végül Edit már nem tudta fizetni az albérletet, így hazaköltözött egy Zalaegerszeg melletti faluba az édesanyjához, akivel azt mondja, annyira elmérgesedett a viszonya, hogy oda nem mehet vissza. „Szerettem volna onnan eljönni, ehhez különféle hivatalos szervek és az egyház segítségét kértem, ám a sok-sok ígéret ellenére nem kaptam segítséget, sőt figyelmeztettek rá: ha nem találok más lakhelyet és nem tudok változtatni a körülményeimen, elveszik a babát.” Edit most a kórházban van a kisbabával, azt mondja, a szülői házba nem mehet vissza.

Ha valaki befogadja

Nem maradhat a csecsemő az anyjánál, legalábbis egyelőre – ez áll a határozatban, amit a zalai falu jegyzőnője hozott. „Nem volt más választásunk, hiszen Edit nem tudja hova vinni gyermekét, s pénze sincs eltartani őt. Az édesanyja, egy 72 éves nyugdíjas asszony, nem tudja eltartani a gyerekét és az unokáját. Így kénytelen voltam a határozatot meghozni arról, hogy a baba csecsemőotthonba kerüljön” – mondta Gothárdné Baumgartner Anikó, Babosdöbréte körjegyzője. A határozat ideiglenes, 30 napot ad az asszonynak – amiből egy hét már eltelt –, hogy igazolja: megfelelő körülmények között tudja neveli a gyerekét. „A kisbabát, amint kijön a kórházból az asszony, csecsemőotthonba viszik, ahol természetesen meglátogathatja. Ha esetleg valaki jelentkezik, hogy eltartja és befogadja Editet a csecsemővel együtt, akkor visszakaphatja majd a babát” – teszi hozzá a körjegyző.

„Belehalok, ha elveszik tőlem a kisbabám”Kilátástalanul boldog

„Életem legborzasztóbb és legboldogabb időszaka ez egyszerre, gondolom, nem kell magyarázni, miért” – teszi hozzá a kismama. Edit történetéről elsőként a Zalai Hírlap számolt be, ezt követően sokan ajánlottak babaruhát, pelenkát, sőt ketten azt is felajánlották, hogy befogadják az asszonyt és a kis Xavért, de utólag meggondolták magukat. „Borzasztó csalódás, erről többet nem is tudok mondani, a helyzetünk továbbra is bizonytalan.” Nem tudja pontosan, meddig maradhat a kórházban, de ha felépült a szülés után, mennie kell, a kis Xavért pedig csecsemőotthonba viszik, egészen addig, amíg Edit vagy egy jótevő nem bizonyítja a gyámhatóságnak, hogy megfelelő anyagi körülmények között tudja nevelni a gyerekét. „Csak ideiglenes befogadót keresek, amint tudok, munka után nézek, eredetileg fodrász vagyok, de valutapénztárosként dolgoztam évekig – teszi hozzá Edit. – Annyi biztos, belehalok, ha elveszik a kisbabámat” – mondja megtörten a nő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top