 |
| Archív családi fotó Csíkmenaságból Fotó: Gyöngyössy Orsolya |
Máshogy bántak a paraszti világban a várandós nővel?
Akkoriban nem tekintettek erre betegségként, hétköznapi jelenségnek számított a terhesség. Sok gyermek született, és sok is halt meg. A várandós nőt csak annyiban kímélték, hogy nehéz tárgyakat nem emelhetett, mert tisztában voltak azzal, hogy a megerőltetéstől elvetélhet, de különben azt tartották, hogy minél többet dolgozik, annál dolgosabb lesz a gyerek.
Nem volt ritka, hogy a szülési fájdalmak a mezőn, munka közben törtek rá a nőkre. Ugyanúgy mentek marokszedésre az aratáskor, nem volt az a kímélet, mint most. Beszéltem olyan idős hölggyel, aki elmesélte, hogyan szült meg a mezőn a negyvenes évek elején teljesen egyedül, bába nélkül. Ő is szerencsés volt és a magzat is, mert életben maradtak.
Szülés után sem pihentek sokat az anyák?
Ez attól is függött, hogy az év milyen szakában szült az asszony. Ha nagy munkaidő volt, például nyáron, akkor nem engedhette meg magának a “lustálkodást”. Amint erőt érzett magában, ment a mezőre, és vitte magával a gyereket, az sem volt ritka, hogy egy hét után. Általában azért úgy tartották, hogy hat hétig pihenni kell, addig úgy mondták, hogy a Boldogasszony ágyában fekszik az anya.
Orvos látta egyáltalán a terhes nőket?
Nem volt orvos a faluban, csak a városokban. Ha komplikációk léptek fel, a szülés végkimenetele a bábaasszony tapasztalatán és lélekjelenlétén múlott. A „parasztbábák” vagy „kontárbábák” hivatalos képzettség nélkül, az édesanyjuktól örökölt tudást felhasználva vezették le a szüléseket. Így nem csoda, hogy a régi világban számtalan védelmező, bajelhárító rítussal és szentelt tárggyal próbálták óvni az anya és a gyermek épségét. Nagyon sok korabeli hiedelem furcsának hat, ezért nem szabad mai szemmel nézzük ezeket.
szülésen túlesett asszonyt például tisztátalannak gondolták, akinek semmilyen cselekedetén nincsen szerencse. Ha vizet húz a kútból, az megférgesedik, ha kilép a kapun, elveri a jég termést, a szomszédba sem engedték be, mert az állatok elpusztulhatnak. Egy rítuson kellett átesnie ahhoz, hogy újra teljes értékű életet élhessen, ezt nevezték asszonyavatásnak, vagy a reformátusok egyházkelőnek. A bábaasszony elkísérte az édesanyát a templomba, ahol az egyik kezében égő gyertyával, másikban a gyerekkel megkerülte az oltárt. Utána mehetett bárhová, megszabadult a tisztátalanságtól.
Mennyit tudtak arról, mi történik a méhben a terhesség alatt?
Amikor feltalálták a mikroszkópot, akkor felfedezni vélték, hogy a spermiumok ember alakúak. Ebből jött az elképzelés, hogy a nő olyan, mint a termékeny anyaföld, ami befogadja a búzamagot, és elterjedt a nézet, hogy a terhesség alatt csak méretbeli növekedésről van szó, formai változás nincs. Vajda Mária néprajzkutató Balassagyarmat környékén találkozott olyan asszonnyal, aki a 20. század közepén még úgy gondolta, hogy „mán kezdettül fogva olyan, mint mikor világra jön, csak egész kicsibe”.
Az egyházi gondolkodás hosszú évszázadokon keresztül úgy tartotta, hogy a magzat az első rugdalózástól számít érző emberi lénynek. Ez a gondolat hatott a magyar parasztság gondolkodására is. Szintén Vajda Máriának mondta azt egy idős parasztember a 20. század elején, hogy „az csak egy vér egy csomóba, oszt az megköt, utána lesz majd olyan ember formája”. Az egyház az 1800-as évek második felében változtatta meg az álláspontját, amikor tételbe foglalták, hogy a fogantatástól kezdve védelemre szorul a magzat.
A megtermékenyítésről mit gondoltak?
Az egyik fogantatással kapcsolatos hiedelem szerint úgy képzelték, hogy a méh ketté van osztva, és a fiúk jobbról jönnek, a lányok balról. Emiatt úgy vélték, hogy befolyásolni tudják, fiú vagy lány foganjon. Amikor vége volt az aktusnak, akkor az asszony a megfelelő oldalra fordult, javarészt jobbra, mert a fiúgyerek volt a vágyottabb Nagyon sok tényezőről úgy hitték, hogy természetfeletti úton befolyásolható, például az, hogy egy nő termékeny legyen, hány gyermeke szülessen, a gyereknek milyen tulajdonságai legyenek. A fiú fogamzását azzal is próbálták segíteni, hogy férfiszerszámokat, ostort, kalapácsot tettek az ágy alá. Mai szemmel meglepő, de létezett olyan gyakorlatiasabb hiedelem is, ami szerint a nő akkor lesz termékeny, ha ő is élvezi a szeretkezést.
Milyen praktikákkal próbálták elérni, hogy egészséges legyen a gyerek?
A legnagyobb veszélyt a terhes asszonyra a babona szerint az ijedtség jelentette, úgy gondolták, ha bármi szokatlan történik, az végzetes lehet. Ezt úgy tudta megakadályozni a terhes asszony, hogy piros szalagot font a hajába, mert az nagyon erős rontáselhárító hatással bíró szín. Szintén ezért fonákul vették fel az ingüket, mert akkor gonosz külső hatalom nem árthatott nekik.
Az asszony környezete ilyenkor nagyon odafigyelt, hogy ha bármilyen étel volt, akkor megkínálják vele, mert különben vetélés is lehet a vége. Azt is elnézték neki, ha gyümölcsöt lopott, mert azt képzelték, hogy a kívánósság a gyermek akaratát továbbítja, tehát valójában a gyermek kívánja az ételt. Létezik egy hiedelem, ami az egész országban elterjedt. Eszerint egy csősz lelőtt egy asszonyt, aki szőlőt lopott, mert hátulról nem látta, hogy terhes, és mikor felboncolták, a magzat szájában találták meg a gyümölcsöt.
Mennyire ítélték el a terhességmegszakítást?
A magzatelhajtás borzasztó bűnnek számított, és ebben nagyon fontos szerepet játszottak a hiedelmek. Valódi visszatartó erővel bírt, hogy azt gondolták, ha valaki „elcsinálja” a magzatot, akkor a túlvilágon meg kell ennie, mellét kígyók szívják a túlvilágon, vagy tüzes kádban kell ülnie az idők végezetéig.
Milyen módszereket ismertek?
A legártatlanabb az elmérés gyakorlata volt, azt képzelték, ha ráállnak a mérlegre, akkor az elméri a gyermeket, azaz elhal a magzat. A másik, hogy leugrottak a szénakazal tetejéről, vagy kerestek egy idős bábaasszonyt, aki kapható volt erre illegálisan. Ilyenkor például fonáshoz használt eszközökkel bolygatták meg a méhet, és ezzel idézték elő a magzat elhajtását. Viszont ez borzasztó veszélyes volt, és nem volt mindegy, hogy egy nyolcgyerekes édesanya kockára teszi-e az életét azért, hogy a kilencediket ne szülje meg.
Milyen fogamzásgátlást alkalmaztak?
A leggyakoribb a megszakított közösülés volt, amire számos kifejezést ismertek. „Csépelj benn, szórjál kinn!”, „Ne menj a házba, söpörj a pitvarban!” – mondták, amit a fiatalok nem értettek, de akinek szólt, az igen. Emellett még léteztek bonyolultabb módszerek, de ezeket a férfiak nem igazán tolerálták. Például apró facsigára tekertek rá kininnel megszórt fonalat, és fölhelyezték a méhbe, vagy ecetes vízzel mosták meg magukat aktus után. Bár ezeket a mai eszünkkel megmosolyogjuk, akkor azt tartották, hogy csak a lusta asszonynak lesz gyereke.
 Elindult a Nők Lapja Café 33 kívánság adományozó akciója. Jelentkezz te is ITT! |
