nlc.hu
Család
Öt szívmegállás után újra mosolyog a beteg kisfiú

Öt szívmegállás után újra mosolyog a beteg kisfiú

A mindössze 16 hónapos kisgyerek már annyit harcolt az életéért, ami egy felnőtt embernek is sok lenne.
A mosoly
A mosoly

A kis Bodie Gannaway veleszületett szívbetegséggel jött a világra, ami miatt 6 hónapos korában komoly szívműtéten esett át. Az operáció után azonban oxigénhiányos állapot állt be az agyában, és négy alkalommal volt szívleállása. A szörnyűségek azonban ezzel még nem értek véget, ugyanis mindezek következtében súlyosan sérültek egyes motoros funkciói és amputálni kellett az egyik lábfejét.

Amikor már úgy tűnt, végre megkezdődhet a rehabilitációja, újra leállt a szíve. Összesen 150 napot töltött kórházban és 16 operáción esett át, a legutóbbin még a nyáron. Mostanra azonban végre elindult a gyógyulás útján, olyannyira, hogy végre hazaengedték a kórházból.

„Igen, terápiával felépülhet – nyilatkozta az édesapja egy amerikai lapnak. – Azt mondják, képes lesz járni, beszélni és iskolába is mehet, igaz, a társaihoz képest lehetnek majd lemaradásai.

Az apuka a napokban egy friss fotót is közzétett Bodie-ról, melynek címe: A mosoly. „Tíz hosszú hónapja ez volt az első mosolya. Újra bízunk a jövőben” – fűzte hozzá a képhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top