Család

87 éve tart a világ leghosszabb házassága

Megdőlt a leghosszabb házasság Guinness-rekordja. Az új csúcstartó egy indiai házaspár.

Karam és Katari Chand még 1925-ben, azaz 87 évvel ezelőtt kötött házasságot: a menyasszony mindössze 13 éves volt az esküvő idején, míg vőlegénye 20. Bár házasságuk elrendezett volt, megszerették egymást és boldogan élték le az életüket.

Az idén 107 éves férjnek és 100 éves feleségének 8 gyermeke és 28 unokája van. Nagy-Britanniában élnek, de néhány évvel ezelőttig minden évben ellátogattak szülőhazájukba, Indiába is.

Katari és Karam

Katari és Karam

Forrás: dailymail.co.uk

 

Az idős házaspár egy brit lapnak úgy nyilatkozott: a hosszú élet titka a sok nevetés és az egészséges, vegetáriánus táplálkozás. „Az egészség nagyon fontos, mindig vigyáztam rá, hogy együtt öregedhessünk meg, és amint látható, működött” – fogalmazott az asszony.

Chandék elárulták azt is, hogy világrekorder házasságuk alatt igyekeztek a lehető legtöbb időt együtt tölteni, szinte sehová sem mentek egymás nélkül, és mindig nagyon odafigyeltek a másikra. „A kapcsolatoknak a megértésről kell szólniuk, hogy hallgassuk meg egymás kétségeit és problémáit. Azt tanácsolom minden nőnek és férfinak, hogy figyeljenek oda a partnerükre, érdekelje őket, amit a másik mond és segítsenek megoldani egymás gondjait” – tanácsolta a férj.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése