Család

Kutyája mentette meg a gázolástól a kisfiút

Az állat az utolsó pillanatban lökte el kis gazdáját a száguldó teherautó elől.
Charlie és Geo

Charlie és Geo

Forrás: The Sun

Néhány nappal ezelőtt az angliai Clacton-on-Sea városában egy anyuka három kisfiával és a család 7 hónapos németjuhász-collie keverék kutyájával, Geóval indult sétálni. Éppen egy utcasarkon várakoztak az átkelésre, amikor az úton egy teherautó sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett, és egyenesen az egyik kisfiú, a 10 éves Charlie felé száguldott.

Az eb érzékelte a veszélyt, és az utolsó pillanatban ellökte a kisfiút a teherautó útjából, neki azonban már nem volt ideje elugrani, ezért a jármű őt ütötte el. Az állat a levegőbe repült, majd méterekkel arrébb, az út közepén ért földet. „Ha nincs ott Geo, biztos vagyok benne, hogy elütötték volna Charlie-t, de akár mindannyiunkat elsodorhatott volna a teherautó” – nyilatkozta az édesanya egy brit lap riportjában.

A hős kutya súlyos belső sérüléseket szenvedett, megsérült a gerince és az egyik lába is eltört, ám az állatorvosoknak sikerült megmenteniük az életét. Jelenleg már otthon lábadozik, és minden esélye megvan arra, hogy teljesen meggyógyuljon. A család jelenleg arra gyűjt, hogy ki tudják fizetni az állat kezelését.

A három kisfiú már alig várja, hogy kutyájuk felépüljön és újra a kerti trambulinon ugrálhassanak vele, ami az egyik kedvenc közös időtöltésük. Gyógyulást, kutyus!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top